Novák Csaba Zoltán: úttörőként működhet a zsidóság történetének kötelező oktatása
Egyértelmű, hogy a románok történelmének oktatására ráférne a reform, viszont a politikai és értelmiségi elit szintjén egyelőre nincs meg a szándék, hogy ez megtörténjen – véli Novák Csaba Zoltán. A történész-szenátor ugyanakkor úgy látja: a zsidóság történetének fakultatív tárgyból kötelező tárggyá emelése megnyithatja az utat a magyarság és a többi kisebbség történelmét is „rehabilitáló” változások előtt, amelyeket egyelőre főként a Román Akadémia fékez.
Ügyészségi eljárás indult a szélsőjobboldali AUR ellen, miután az kiadott egy közleményt, melyben „mellékes témának” nevezte a holokauszt történetének oktatását, és azt állította, hogy önálló tantárggyá emelése árt a romániai oktatás minőségének. Az eljárás végén akár be is tilthatják a pártot, amely az utóbbi időben a politikai ellenfelek – gyakran tettlegességig fajuló – zaklatásával, illetve közintézmények –kórházak, városháza, parlament – elleni támadásaival hívta fel magára a figyelmet. Politikusként és történészként hogyan látja az AUR betiltására irányuló kezdeményezést?
Először is szeretném egyértelműsíteni, hogy az AUR számomra nem egy szalonképes politikai alakulat, sem az értékrendjét, sem más programpontjait tekintve, amikkel eddig jelentkezett a politikai palettán. Történészként, a közéletben némi tapasztalattal rendelkező emberként ugyanakkor értem azt a folyamatot, amelynek révén ez a párt egyáltalán politikai tényezővé válhatott, illetve elkönyvelhette azt a növekedést, amelynek szemtanúi voltunk a múlt választásokkor.
Egy pártnak a megszüntetésére irányuló lépéseknek viszont nagyon komoly procedurális háttere kell legyen, nem hiszem, hogy egyetlen ilyen típusú megnyilatkozás lehetőséget ad Romániában a betiltásra. Ugyanakkor politikusként nagyon fontosnak tartanám, hogy ha kialakulna egy olyan önvédelmi reflexió – ami néhanapján úgy tűnik, hogy működik a román parlamentben, máskor meg kevésbé –, hogy ezt a pártot kellő taktikával marginalizáljuk, és ezáltal is visszaszorítsuk. Azért mondtam, hogy taktikusan kell eljárni egy ilyen esetben, mert az sem jó, hogyha a közhangulatot figyelmen kívül hagyva netalán mártírt csinálunk ebből a pártból vagy valamelyik vezetőjéből, és ezáltal még nagyobb ismertséget biztosítunk számára. És itt nemcsak a politikumnak lenne felelőssége, hanem a médiának is, hogy ezt a pártot elhallgassák.
Marginalizálásról beszélt, de az elmúlt évben, amióta az AUR a parlamenti párt, ennek éppen az ellenkezője történt. Ellensúlyozhatja az ügyészségi eljárás azt a tekintélynövekedést, amit az AUR elkönyvelhetett azáltal, hogy a Mentsétek meg Romániának (USR) köszönhetően mintegy szalonképes pártként, a többi demokratikus erő mellett részt vehetett egy kormánynak a megbuktatásában?
Az USR és az AUR kényszerszövetsége az USR részéről egy politikai baklövés volt. Az USR rosszul számította ki a lehetőségeit, és egy adott pillanatban azonos táborban találta magát az AUR-ral, ami szerintem hosszabb távon is hiteltelenítette az USR-t a választói egy jelentős része szemében. Azt gondolom, hogy a politikai osztály felelőssége lenne az AUR-t a lehetőségekhez képest marginalizálni, illetve a parlamentben is sokkal következetesebben és keményebben kellene szankcionálni. Egyrészt a technikai jellegű kihágásokra gondolok – például a maszkviselés elblicceléséhez hasonló magatartásokra vagy a tüntetésekben való részvételre –, illetve a politikai-ideológiai tévelygéseiket is kellőképpen büntetni kellene.
A holokauszt jelentőségét kisebbítő, vitatott közleményt egy olyan törvény kapcsán fogalmazta meg az AUR, amelyet novemberben fogadtak el, és amely fakultatív tárgyból kötelező tárggyá teszi a zsidók és a holokauszt történetének oktatását. Az RMDSZ többi törvényhozójával együtt ön is igennel szavazott. Röviden: miért van szükség a holokauszt oktatására?
Szerintem a holokauszt tanulása, a zsidók történetében való elmélyülés nemcsak a zsidó közösség történetét érinti. Lévén, hogy a zsidóság szétszórt, a legtöbb európai országban különböző számarányban megtalálható közösség, ez egy egyetemes európai történet is. A mi történetünk is! A parlamenti felszólalásomban úgy fogalmaztam, hogy a holokauszt tanulása és ezzel egyetemben a zsidóság történetének a tanulmányozása tükör önmagunkkal szemben, a saját szellemi fejlődésünk, állapotunk tanulmányozása. Ezért támogattuk a törvénytervezet megszületését – amit Kelemen Hunor szövetségi elnök kezdeményezőként ellátott a kézjegyével –, és a parlament mindkét házában az RMDSZ frakciója meg is szavazta azt.
Szülőként és történelemtanárként hogyan értékeli általában a történelem oktatását a romániai iskolákban?
Három gyerekem is a közoktatásban tanul, de szakmai kíváncsiságból is követem a tankönyveket. Azt látom, hogy az alaptanterv a korábbiaknál sokkal több lehetőséget biztosít a tanárnak. Függetlenül attól, hogy tartalmilag sok mindenen lehetne változtatni a történelem oktatása területén – és nemcsak a románság történelmére gondolok –, a 2000-es évek végétől egyre több lehetőség nyílik a tanár számára, hogy a kötelező tanterv és tananyag keretein belül kisebb és színesebb kalandokba bocsátkozzék. Ezt úgy értem, hogy újszerű vagy érdekes témákat vigyen be az órákba. Innen még lehetne új perspektívákat megnyitni, de én arra biztatnám a tanárokat, illetve a tanfelügyelőségek illetékeseit, hogy a jelenlegi helyzet kihasználásával színesítsék a történelemoktatást. Van példa arra, hogy sok házi feladattal vagy fakultatív munkával próbálják elmélyíteni a diákok tudását egy adott korszakról, és tapasztaltam azt is, amikor kimondottan csak az előírt tananyag leadására koncentrál a tanár, és ezáltal a gyerekeket megfosztja ettől a színes világtól, amit történelemnek nevezünk. Én sokkal rugalmasabb lennék, ha csak rajtam múlna a történelem oktatása vagy a tanterv kidolgozása, sokkal több helytörténetet vinnék bele. Amikor középiskolában vagy egyetemen tanítottam, a zsidóság történetének mindig szenteltem egy bizonyos időmennyiséget. De hogy mondjak egy másik pozitív példát is, előfordult, hogy egy tanítónő meghívott, hogy a negyedikeseinek beszéljek egy picit a forrásokról és a történész szakmáról. Ezek is azt mutatják, hogy a történelem oktatása sok esetben tanárfüggő.
CSAK SAJÁT
Ha a kisebbségekről van szó, ez nem föltétlenül pozitívum, például ha a tanár nem akar a történetükről beszélni, vagy adott esetben nem tud. Az 1941-es odesszai zsidómészárlásról például sokan Radu Jude 2018-as dokumentumfilmjéből szereztek tudomást. Nem volna jobb, ha a kisebbségek történelmének különálló tárgyként való oktatása helyett Románia történelmének az oktatását reformálnák meg, úgy, hogy az kiterjedjen a kisebbségek történelmére is? Például Erdély esetében a magyarokéra?
Egyértelmű, hogy a románok történelmének oktatására ráférne a reform, és egyébként már rég nincsen egyensúlyban azzal, amit az új generációs román történetírás mint tudást megtermelt. Főleg a 20. századra – és nemcsak a szocializmus időszakára – vonatkozóan nagyon sok újszerű, és a közép-európai történetírásba beilleszthető román történetírói produktum született. Ennek a tudásnak a megjelenítése a tankönyvekben, a hivatalos oktatásban elenyésző. A román társadalom, a politikai és értelmiségi elit feladata lenne, hogy ezt valamilyen szinten újragondolja, jelen pillanatban viszont nem látom a szándékot, hogy ez megtörténjen. A Román Akadémia az egyik ilyen becsontosodott intézmény, amely a változásnak ellenáll. A helyzet abszurduma az, hogy a különböző akadémiai műhelyekben már tevékenykedik egy olyan fiatal történészgeneráció, amely más szemléletmóddal kutatja Románia közelmúltját vagy 20. századi történetét. Számos esetben dolgoztam különböző projektekben együtt ilyen kollégákkal, kolléganőkkel, és elmondhatom, hogy inkább az akadémia központi intézményén múlnak a dolgok.
Kapcsolódó
Az akadémia elnöke, loan Aurel Pop ezt meg is ideologizálta azzal, hogy a nemzetépítés érdekében kell egyfajta mitikus – a valósággal sokszor köszönőviszonyban – sem álló történelmet tanítani a gyerekeknek. Így például, miközben Erdély történelmét nehéz elválasztani a magyarokétól, a román tankönyvíróknak újra és újra sikerül ez a bravúr. Lát lehetőséget arra, hogy ezzel a szemléletmóddal szakítson az újabb történészgeneráció?
Valóban bravúros, és már-már egyedi, ahogyan a román történelemtanítás képes marginalizálni, szinte figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Erdély több száz éven, egy évezreden keresztül a magyar állam része volt. Ugyanez érvényes az ország német vagy szász múltjára is, és akkor még nem beszéltünk a kisebb létszámú nemzeti közösségekről, amelyek sosem voltak autonómiát képező tényezők, mint a zsidók, örmények, romák. Nem tudok az új történészgeneráció nevében beszélni, de meggyőződősem, hogy jelentős hányada nem ért egyet ezzel az állásponttal.
A fő kérdés az, hogy milyen célt szolgál egy adott nép, nemzet, ország történetének magyarázata, tanítása. Hogyha – amint a kérdésben is elhangzott – még mindig a 19. század második felétől honos szemléletmódot követjük, hogy ennek a tudománynak és következésképp a tantárgynak van egy olyan küldetése, mint a nemzetépítés, akkor értjük, hogy Románia miért tart ott, ahol. Amíg a nemzetépítés és az egységes nemzetállam illúziójának a fenntartása a cél, addig egyértelmű, hogy ezt a fajta szemléletet fogja képviselni a román történelemoktatás. Szerintem a történelem oktatásának a célja az kellene hogy legyen, hogy az ember megismerje a saját nemzetének vagy országának a múltját, annak pozitív és negatív vonatkozásaival egyetemben, és ennek a tudásnak a birtokában élje az életét.
Megszavaztuk ennek a törvénynek az elfogadását, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elégedettek lennénk azzal, ami Romániában a többi kisebbség múltjának megismerését és tanítását illetően történik. Azt gondolom viszont, hogy a zsidóság témaköre érzékenyebb, egy tágabb perspektívát nyújt a történelem tanulásában, és ahogy a dzsungelben valakik mennek előre, kivágják az aljnövényzetet, és lehetővé teszik a csapat további haladását, úgy a zsidóság története által „kitaposott” úton haladva be lehetni vinni más témákat is. A romániai társadalom neveléséhez fontos lenne az összes kisebbség történetének, kultúrájának minél alaposabb megismerése, és nemcsak magunkra gondolok, magyarokra. Minél átfogóbb a múlt tanítása, annál toleránsabb, befogadóbb és értelmesebb a jelen.
.jpg)
