Nem lesz sportminisztérium az új kormányban

Nem hoz létre sportminisztériumot az általa tervezett kormányban Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök, noha az Egységben Romániáért frakció képviselői ezt javasolták a keddi egyeztetésen – számol be az Agerpres.

Eugen Tomac a találkozó után elmondta, ismertette a frakció küldöttségével kormányzati célkitűzéseit és néhány miniszterjelöltjét. Hangsúlyozta, hogy az eddigi tárgyalások során valamennyi képviselő és szenátor konkrét javaslatokat fogalmazott meg a kormányprogram javítására.

Nem lesz sportminisztérium Tomac kormányában  | Fotó: illusztráció/AI generált

Az Egységben Romániáért frakció egyik javaslata az volt, hogy a kormány fordítson nagyobb figyelmet a sportra, és hozzon létre egy külön sportminisztériumot. A kijelölt miniszterelnök szerint nincs szükség újabb intézmények létrehozására.

Mint fogalmazott, egyetért azzal, hogy az államnak nagyobb figyelmet kell fordítania a sportolókra, ezt azonban nem egy új minisztérium létrehozásával kívánja megvalósítani.

„Több figyelmet kell fordítanunk a Nemzeti Sportügynökségre, és természetesen több forrást kell biztosítanunk a román sportolóknak, ösztönöznünk kell őket, hogy minél több versenyen vegyenek részt” – jelentette ki.

Eugen Tomac elmondta, hogy az egyeztetések után több képviselő és szenátor – köztük az Egységben Romániáért frakció több tagja – jelezte neki, hogy támogatni fogja a kormányalakítási elképzeléseit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?