Negyedik éve az élvonalban: az ország legjobbjai közé jelölték a sepsiszentgyörgyi kórházat

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház idén két kategóriában is döntős a „Romanian Healthcare Awards 2023” versenyben. Ebben részt vehet minden olyan orvos, csapat vagy kórház, amely sikeresen kezdeményezett és valósított meg olyan projekteket, amelyek célja az ellátás minősége és a betegélmény javítása.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház negyedik éve szerepel a döntősök és díjazottak között. Idén egy új technológiával végzett, személyre szabott titán implantátumokat használó koponyaplasztikai eljárás, illetve az iCare – Kórház Akadémia című országos szinten egyedülálló képzési program kapcsán jelölték díjazásra.

„Ez a két jelölés egy egész csapat munkáját dicséri. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy negyedik éve döntősök vagyunk ebben a rangos versenyben, és orvosi projektjeinket az ország legjobbjai közé jelölték”, fogalmazta meg András Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi kórház vezetője szerint céljuk, hogy folyamatosan javítsák a betegeknek nyújtott orvosi szolgáltatásokat.

Fotó: Máthé Csaba

Digitális technológiát használnak a koponyaplasztikában

A Romanian Healthcare Awards 2023 versenyen az orvosi szolgáltatások minősége és a betegbiztonság kategóriájában jelölték díjazásra a sepsiszentgyörgyi kórházat. A digitális technológiára és innovatív sebészeti technikákra alapuló, modern és precíz koponya és állcsontdefektusok korrekciós eljárását eddig három páciens esetében alkalmazták sikeresen.

Az eljárás lényege, hogy személyre szabott titán implantátumokat készítettek 3D nyomtatással, amelyhez forradalmi CAD/CAM technológiát használtak. Ez az eljárás azt jelenti, hogy „számítógép által tervezett és számítógép által elkészített” (computer-aided design, computer-aided manufacturing) módon valósul meg az egyéni anatómiához igazított titán implantátum.

A szerző felvétele

Dr. Fábián Zoltán száj-, állcsont- és szájsebész szakorvos szerint ezeket a személyre szabott implantátumokat alkalmazó technológiát ritkán végzik az országban, beleértve az egyetemi kórházakat is. Bár a beavatkozás, mint sebészeti technika nem új megközelítés viszont maga technológia az. „Úgy gondoljuk, hogy ezen beavatkozások elvégzése egy kis, megyei kórházban olyan eredmény, amely jelentős előnyökkel jár legfőképpen a betegek számára”, mondta a szakorvos.

Saját akadémiai programmal képezik a kórházi személyzetet

A sepsiszentgyörgyi kórház által kezdeményezett, országos szinten egyedülálló program az „iCare - Kórház Akadémia” célja az egészségügyi személyzet kompetenciáinak fejlesztése az orvosi ellátás minőségének javítása érdekében.

A projekt keretében közel 500 egészségügyi asszisztens tudását tesztelték, hogy átfogó képet kapjanak a szakmai felkészültségükről, másrészt, hogy feltárják a rendszer gyengeségeit és azokon javítani tudjanak. A sepsiszentgyörgyi kórház idén 4 képzési modult szervezett, nevezetesen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése-, a betegek monitorizálása-, az ápolási terv jelentősége és hasznossága-, illetve a páciensek képalkotó vizsgálatokra való felkészítése témákban. Jövő évben további 7 képzési modult szerveznek és az akkreditált tanfolyamokat a kórház 24 asszisztense és orvosa tartja, akik korábban elvégeztek egy oktatói tanfolyamot is.

A negyedik éve megrendezett Romanian Healthcare Awards az egyetlen olyan nemzetközi zsűrivel rendelkező verseny, amelynek célja a romániai egészségügyi rendszerben alkalmazott jó gyakorlatok, egyéni és csapatsikerek azonosítása és elismerése. A versenyt 7 kategóriájában szervezik: Az év orvosa, Az év orvosi csapata, Az év kórháza, Az év kutatási projektje, Az orvosi szolgáltatások minősége és a betegbiztonság, Az év orvosi kampánya és Az év orvosi innovációja. A hazai kórházakt projekteit 10 ország 23 tagú nemzetközi zsűrije értékelte. A kategóriák győzteseit december 15-én Bukarestben, a Romanian Healthcare Awards 2023 keretében díjazzák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?