Nagyvárad szeretettel – eredményesnek bizonyul a turistacsalogató kampány

Negyedik idényéhez érkezett a Nagyvárad szeretettel nevet viselő kampány. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján eredményes turistacsalogató ingyenes múzeumbelépést és egyéb kedvezményeket kínáló partnerségi összefogás.

Ingyenes belépés múzeumokba, kedvezmények éttermekben és költségmentes tömegközlekedés huszonnégy órán át – ezt ajánlja a Nagyvárad szeretettel nevet viselő kampány azoknak a turistáknak, akik a programban részt vevő vendéglátóegységeknél szállnak meg legalább két éjszakára.

A Nagyvárad és a környéke idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős önkormányzati szervezet, az APTOR által – Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvánnyal, a Körösvidéki Múzeummal és több helyi szállodával és panzióval partnerségben – szervezett „turistacsalogató” program a negyedik szezonjához érkezett; szerda óta tizenhét váradi szálláshely vendégeinek nem kell belépőt fizetniük a Körösvidéki Múzeumba, a vármúzeumba, az Ady Endre, az Aurel Lazăr és a Iosif Vulcan emlékmúzeumokba, de szabad belépést nyernek a Darvas-La Roche-házba, a Szabadkőművesek Múzeumába, a zsinagógákba és a városháza tornyába is. Ezen túlmenően hat kávézó és étterem kínál számukra 10-15 százalékos árkedvezményt.

Kilátás a nagyváradi városháza tornyából | Forrás: Oradeaheritage.ro

Az év végéig tartó kampánynak pozitív a megítélése, mpndja Villányi Zoltán apartmanntulajdonos. „Két éve partnerek vagyunk. Mindig meggyőződésem volt, hogy közösen sikeresebbek lehetünk. Együtt jobbat lehet csinálni” – osztotta meg a Maszollal az összefogás kapcsán kialakult véleményét. Kiemelte: a partnerség révén többet tudnak nyújtani azoknak, akik legalább két napra érkeznek hozzájuk. Erre pedig igény is van, mert apartmanjai a felső árkategóriában szerepelnek, ezért vendégei elvárják cserébe a plusz szolgáltatást. Főleg az ingyenes múzeumi belépés a népszerű, de mivel a szálláshely a belvárosban van, az éttermek és kávézók kedvezményei is csábítónak számítanak. Többnyire Bukarestből, Temes, Arad, Kolozs, Máramaros és Szatmár megyéből érkező vendégek szállnak meg nála, de voltak már Iași-ból is. „Sokak megítélésében Várad már nyugatnak számít” – állapította meg Villányi.

A partnerség részeként a szállástulajdonosok két százalék adót fizetnek a térítésmentes szolgáltatásokat igénybe vevő vendégeik után az önkormányzatnak. „Megéri” – vélekedett a két belvárosi apartman tulajdonosa, hangsúlyozva, hogy a kedvezmény csak azoknak szól, akik legalább két éjszakára foglalják le a szállást. A partnerség kapcsán megjegyezte: több reklámot várna el, de ez a kampány mindenképp egy konkrét segítség a város részéről.

Számottevő növekedés

A Nagyvárad szeretettel kampány szükségszerűségből indult 2020-ban. A koronavírus-járvány idején életbe léptetett korlátozások miatt kezdték el ilyen jellegű szolgáltatásokkal csábítóbbá tenni a várost a látogatók számára, és egyben a múzeumok látogatottságát is próbálták növelni. Erre Alexandru Chira, az APTOR igazgatója emlékeztette a Maszolt, hozzátéve, hogy az éttermek és a kávézók a második szezonban csatlakoztak a partnerséghez. „Ha az első idényben mintegy hatszáz turista részesült ezen kedvezményekben, tavaly már négyezer. Ez ötszörös növekedést jelent” – mondta.

A látogatók körében a városháza tornya, a Körösvidéki Múzeum és a Darvas-La Roche-ház volt a legnépszerűbb célállomás, ugyanakkor az ingyenes tömegközlekedési lehetőséget is értékelték a turisták. „Ez örömteli. Azt jelenti, hogy azok, akik autóval jöttek, leparkolták azt a szállásnál és inkább a tömegközlekedést választották” – mondta. Felméréseik szerint a látogatók 95 százaléka kikapcsolódási céllal érkezik Váradra, mindössze öt százalék az, aki üzleti céllal érkezett. „Átlagosan három éjszakát töltenek el, ami felöli egy city break időtartamát” – mutatott rá Chira.

Forrás: Visit Oradea

A programban részt vevő szálláshelyek száma is nőtt az indulás óta, ugyanakkor az APTOR igazgatója felhívta arra is a figyelmet, hogy a vendéglátó egységek az egész év során csatlakozhatnak a kampányhoz.

Külföldi piacot céloznak

Ahogyan Villányi, úgy Chira is arról számolt be, hogy a Nagyváradra érkező turisták többsége belföldről érkezik. „Sokan jönnek Bukarestből, a távolság nem bátortalanította el őket” – mondta. Külföldről leginkább Magyarországról utaznak a Sebes-Körös-parti városba, de az APTOR igazgatója érdeklődésünkre leszögezte, hogy célirányosan szeretnének betörni a külföldi piacra és bevonzani a határon túli turistákat is.

Magyarországot továbbra is a legfőbb célközönségnek tekintik, ugyanakkor második helyen Olaszország is fontos piacnak számít tekintettel arra, hogy a ’90-es évek óta jelentős olasz közösség él Nagyváradon. Eddigi kiaknázatlan lehetőségnek Szerbiát tekinti. Tapasztalata szerint ugyanis a járvány óta megnőtt az ide látogató szerb turisták száma, ezért ex-jugoszláv szomszédaink új, „meghódításra” váró piacot jelenthetnek Bihar megye számára.

Chira kiemelte Izraelt is, Várad történelme ugyanis csábítóvá teheti a várost az ott élők számára. „És nem az idősebb generációra gondolok, hanem azokra a fiatalokra, akik szeretnék felfedezni és megismerni a gyökereiket, azt a várost, ahol szüleik, nagyszülőik éltek” – mondta. Kiaknáznák a németországi és ausztriai lehetőségeket is. Ezzel a céllal utazik például Chira hétfőn a berlini turisztikai vásárra, ahol társasutak szervezőinek mutatja be Nagyvárad ajánlatát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?