Mintegy százan tüntettek a kórháztűz miatt az AUR szervezésében

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) George Simion társelnök vezetésével tüntetést szervezett szombat délután öt órától az Egészségügyi Minisztérium épülete elé a Matei Balș-intézetben péntek hajnalban történt, hat halálos áldozatot követelő tűzeset miatt.

A G4media tudósítása szerint a résztvevők vuvuzelákkal és AUR-logós nemzeti színű zászlókkal érkeztek a helyszínre, ahol többek között azt skandálták, hogy „Mondjanak le!”, „Gyilkosok!”, „Börtönbe velük!”, „Románia, ébredj!”, „Le Iohannisszal”.

„Nem számít sem az államelnök, sem a kormány, sem az Egészségügyi Minisztérium, sem az, aki minden kormány mellett ott van, az egészségügyi rendszer ura, Raed Arafat. Csak ti számíttok, bátor emberek, akik nem hagyják magukat, és harcolnak a románok jogaiért” – mondta George Simion a tüntetésen.

Az AUR társelnöke azt is hozzátette, hogy hoztak egy biciklit Vlad Voiculescu egészségügyi miniszternek, hogy mehessen vele haza.

A tüntetésen mintegy százan vettek részt, nem tartották be a távolságtartásra vonatkozó előírást, és egyesek maszkot sem viseltek.

A helyszínen a csendőrség is jelen van.

A Matei Balș-intézetben történt tűzeset miatt péntek este is több tucatnyi ember tüntetett a kórház épülete előtt, jelen volt Eugen Iancu, a Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?