„Szégyelljétek magatokat!” – tüntetés volt a Matei Balș-intézetnél

Több tucatnyi ember tüntetett péntek este a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet előtt, ahol az aznap hajnalban bekövetkezett kórháztűzben öt ember életét vesztette.

A tüntetésen jelen volt Eugen Iancu is, a Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke is, aki az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a Matei Balş intézetben történt tragédia „a tehetetlenség érzésével töltötte el”.Fotó: Agerpres

„A tehetetlenség érzése töltött el a politikusokkal szemben, akik egy-két hónappal ezelőtt, amikor szavazni kellett, változásokat ígértek, de íme, semmi nem változik. Természetesen, nem vádolhatom meg az új kormányt, az új politikai erőt, mert alig most kerültek hatalomra, de reakciókat sem láttam részükről. Ugyanazok az ígérgetések vannak, mi már nem létezünk számukra. Az államelnök ígérget, a kormányfő ígérget, a többiek kihasználják az esetet, hogy a kormányt vádolhassák, mert a mi halálunkból is politikai erőt akarnak kovácsolni. Örvendtem volna, ha látom őket összefogni, hogy rendezzék az egészségügy, oktatás helyzetét, előkészítenek egy tervet a következő 15 évre” – mondta Iancu.

Azt állította ugyanakkor, hogy nem reménykedik abban, hogy valami is változni fog. A tüntetők többek között azt skandálják, hogy „Mondjatok le!” és „Szégyelljétek magatokat!”.

Több tüntető fiatal a kórházzal szembeni épület falára felaggattak egy nagyméretű molinót a következő felirattal: „Egy soha véget nem érő történet/ Ez a nyomorult rendszer megöl minket / Öregeket, fiatalokat és gyerekeket”. Az emberek gyertyákat gyújtottak a kórház épülete előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?