Florin Cîţu: az egészségügyi felügyeletek tegyék végre a dolgukat

A bukaresti Matei Balş intézetnél történt tragédia ismét rávilágított a rendszer hibáira – jelentette ki Florin Cîţu. A miniszterelnök szerint minél több pénzt kell szánni beruházásokra, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen esetek.

A kormányfő rámutatott, bár tavaly a bruttó hazai termék 6,1 százalékát kitevő 65 milliárd lejt különítettek el az egészségügyi szektor számára, ennek az összegnek csak nagyon kis hányadát fordították beruházásokra.

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy ez nem mehet így tovább. Nem lehet fizetésekre, pótlékokra költeni a források 90-95 százalékát, minél nagyobb összegeket kell beruházásokra fordítani, hogy elkerülhetők legyenek az ehhez hasonló tragédiák" – fogalmazott Cîţu a Victoria-palotában adott nyilatkozatában.

A miniszterelnök kiemelte, úgy tűnik, a hatóságok semmit sem tanultak a Piatra Neamţ-i kórházban történtekből, ugyanakkor felszólította az egészségügyi minisztérium és az egészségügyi felügyeletek alkalmazottait, „mozduljanak ki az irodáikból", és tegyék a dolgukat.

„Itt az ideje, hogy minden romániai közalkalmazott végezze a dolgát, amiért a fizetését kapja. Ezt várom én el a közalkalmazottaktól" – nyomatékosította.

(Nyitóképen: Florin Cîţu | Fotó: gov.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?