Igen gazdag volt az elmúlt hét a különböző évfordulók és emléknapok vonatkozásában. Március 9-én Romániában a kommunizmus áldozataira emlékeztek, de még ezelőtt, március 5-én volt a rosszemlékű szovjet diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin halálának 70-ik évfordulója. Azelőtt egy nappal, azaz március 4-én egy másik kerek évforduló is volt, mégpedig pontosan 100 év telt el azóta, hogy Iași-ban létrejött Románia első deklaráltan fasiszta és antiszemita pártja, az Alexandru C. Cuza nevével fémjelzett Nemzeti-Keresztény Védelmi Liga, románul Liga Apărării Național-Creștine.

Arról, hogy ennek a három dolognak pontosan mi köze is van egymáshoz, leginkább annak fényében érdemes beszélni, hogy az elmúlt évtizedek során miként alakult az egyes szésőséges ideológiák társadalmi recepciója, valamint azt is meg kell vizsgálni, hogy mi a helyzet ezekkel napjainkban. Mivel a téma rendkívül szerteágazó, az is elképzelhető, hogy terjedelmi okok miatt jelen írásnak folytatása is lesz, mert a közelmúltban történt rengeteg olyan dolog, amelyek kiindulópontjaként valamely – jobb- vagy baloldali – szélsőséges ideológián alapuló és tevékenységét annak szellemében kifejtő kezdeményezés vagy csoport, esetleg politikai párt azonosítható. Ilyen körülmények között feltétlenül érdemes megvizsgálni azt, hogy miként lehetséges az olyan eszmék újbóli felvirágzása, amelyekről bő három évtizeddel azt gondoltuk térségünkben, hogy ezek immár végleg a múlt részei és csupán a történelemkönyvek lapjairól fognak visszaköszönni, mint elrettentő példák.

Kezdjük talán Sztálinnal: a világ legrettegettebb diktátora 1953-as halálát követően még a Szovjetunióban is szemléletváltás következett be, aminek a magyarázata meglehetősen egyszerű a történelmi tények fényében. A több tízmillió emberi életet követelő regnálása még utódai számára is soknak bizonyult, a halála óta eltelt hét évtizedben pedig igyekeztek személyét valamilyen formában többnyire háttérbe szorítani. Azért csak többnyire, mert az elmúlt bő két évtizedben Vlagyimir Putyin fokozatosan relativizálta Sztálin szerepét oly módon, hogy az újraéledő és egyre aggasztóbb méreteket öltő orosz nagybirodalmi ambíciók legitimálása érdekében a diktátor nevéhez fűződő közvetlen és közvetett rémtettekről egyre kevesebb szó esett a hivatalos emlékezetpolitikában, ezzel párhuzamosan viszont előtérbe helyeződött Sztálin azon „érdeme”, miszerint az ő vezetése alatt vált a Szovjetunió azzá a szuperhatalommá, amely az 1989 előtti kétpólusú világrendben valódi tényezőként alakította a világpolitikát. Az, hogy ezek a fajta diskurzusok hova vezettek, mindenki láthatja, hisz szemünk előtt zajlik a háború Ukrajnában, ezen szélsőséges szemléletek folyamatos hangoztatása éveken keresztül pedig úgy tűnik, hogy elhozta a kívánt hatást, mert a jelek szerint az orosz társadalom egy jelentős hányada támogatja Putyin Ukrajna elleni fegyveres agresszióját, vagy legalábbis nem meri felemelni hangját ellene. Aki mégis megteszi, az a sztálini időket idéző módszerekkel lesz elhallgattatva. Embereket tartóztatnak le az utcán, mások emeleti ablakokból vagy jachtokból kiesve lelik végzetüket, hogy óhatatlanul eszünkbe jut az a vicc – vagy talán nem is vicc –, amikor a Lubjankában a KGB-százados megkérdezi beosztottját: „Hányszor is lett öngyilkos Majakovszkij elvtárs? Jelentem alássan, háromszor. Mi az, hogy háromszor? Hát az első két alkalommal nem volt otthon.”

A történelmi tények elferdítése bevett gyakorlat, nem csak Oroszországban, hanem mifelénk is. Március 9-e Romániában a kommunizmus áldozatainak emléknapja, ahol mindazokra emlékezünk, akiket az 1944-1989 közötti időszakban politikai okokból meggyilkoltak, bebörtönöztek, kényszermunkára ítéltek vagy kitelepítettek (lásd Visky András Kitelepítés c. rendkívül fontos könyvét a témában), az elkövetők pedig tették mindezt a sztálini modell alapján. Ehhez az – amúgy kétségtelenül fontos – emléknaphoz az utóbbi években társult egy meglehetősen furcsa és igencsak negatív jelenség, amihez a történelmi tények elferdítése és bizonyos érdekek mentén történő újraértelmezése szolgáltatja a kiindulópontot. Konkrétan arról van szó, hogy egyre aggasztóbb méreteket ölt azon kísérletek száma, amelynek keretében bizonyos csoportok próbálnak tisztára mosni olyan történelmi személyiségeket, akiknek nevéhez sok esetben a ’30-as-’40-es években elkövetett antiszemita cselekedetek – pogromok, tömeggyilkosságok – fűződnek, ezeket a – legtöbb esetben háborús bűnösként elítélt – figurákat pedig újabban antikommunista mártírokként próbálják feltüntetni, elhallgatva a személyükkel kapcsolatos rémtetteket. Feltevődik a kérdés, hogy kinek – és főleg miért – állhat érdekében újraéleszteni rég letűntnek vélt eszméket és háborús bűnösök kultuszát propagálni különböző fórumokon? A válasz akár egyszerű is lehetne, ha el akarnánk intézni azzal, hogy mindig is voltak és lesznek olyan politikai és társadalmi csoportok, akiknek a felforgatás és a zavarosban halászás a lételemük, de ez egy elenyésző kisebbség, amelynek kezdeményezései a 21. századi világunkban előbb-utóbb kudarcra vannak ítélve, hisz manapság kevesen vevők már a hasonló retorikára. Vajon tényleg így van ez?

Adina Marincea, az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet kutatója a Libertatea hasábjain átfogó írásban foglalkozott a témával, amelynek alapjául a Nemzeti-Keresztény Védelmi Liga megalakulásának százéves évfordulója szolgált. A kutató felhívja a figyelmet, hogy ami a szélsőjobboldali alakulatok retorikáját illeti, lényegét tekintve nincs különbség a ’20-as években kibontakozó antiszemita diskurzus és a mai romániai közéletben is egyre gyakrabban tetten érhető megnyilvánulások között, amelyet ráadásul az AUR parlamentbe jutását követően a parlamenti immunitás oltalma alatt művelhetnek egyes képviselők és szenátorok. Másrészt fontos szerepet játszanak az ortodox egyházhoz kapcsolódó fundamentalista szervezetek, mint például az Ortodox Testvériség (Frăția Ortodoxă), vagy olyan, magukat civil és/vagy kulturális szervezetként aposztrofáló szervezetek, mint a Nemzet Útja (Calea Neamului), vagy az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi etnikai zavargások kirobbantásában oroszlánrészt vállaló, de az azóta gyakorlatilag megszűnt Vatra Românească kulturális egyesülethez köthető személyek, akik a közélet különböző területeire szivárogtak bea z évek során.

A szóban forgó politikai szereplők és ún. civil szervezetek által egyre kevésbé burkoltan hangoztatott ultranacionalista eszmék a jelek szerint termékeny talajra találnak más csoportok berkein belül, amelyek alaptevékenységüket tekintve nem feltétlenül állnak közvetlen kapcsolatban a politikával. Ilyenek például a szurkolói csoportok, amelyek a közelmúltban nem egyszer villantották meg felkészültségüket, amikor valamely romániai etnikai csoport ellen kellett megnyilvánulni. A cigányozás a lelátókon mondhatni mindennapos, de a hétről-hétre visszatérő magyarellenességre is számos példa akad a közelmúltban. Legutóbbi ilyen a nagy botrányt kavart krajovai szurkolók sepsiszentgyörgyi megnyilvánulása volt. Ha pedig már itt tartunk, akkor el kell mondani azt is, hogy az ügyben egy ideig úgy tűnt, hogy Románia is a normalitás útjára lépett: a játékvezető a mérkőzést – nagyon helyesen – félbeszakította, a Román Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága pedig első körben úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a mérkőzést zöldasztalnál a Sepsi OSK nyeri. Aztán mégsem, mert a craiovai fellebbezést követően sikerült úgy csűrni-csavarni és kimagyarázni a magyarázhatatlant, hogy a meccset végül újra kell játszani. Itt pedig nem is a szóban forgó három pont sorsa a kérdés, hanem azon túl, hogy ez a döntés egy rendszerszintű problémára mutat rá – Romániában akkor sincsenek szabályok, ha vannak –, sok tekintetben elgondolkodtató és jelzésértékű.

Jelzés elsősorban azoknak, akik legionárius és vasgárdista jelképekkel díszített zászlókkal felszerelkezve úgy érezhetik, hogy ezután is bátran üvölthetik minden hétvégén, hogy kifele a magyarokkal az országból, mert sem rájuk, de még kedvenc csapatukra nézve sem jár ez semmilyen fajta következménnyel. Amikor pedig elintéznénk azzal, hogy nem kell különösebben csodálkozni, a futballgalerik már csak ilyenek, jusson eszünkbe az is, hogy ugyanennek a szubkultúrának, a különböző antiszemita és magyarellenes diskurzusok hatásásra radikalizálódott képviselői tették tiszteletüket az Úz-völgyi temetőben is, George Simion és a Calea Neamului vezetőjének, Mihai Târnovanunak hívására. Az azóta már AUR-színekben parlamenti képviselői mandátumot szerzett Simion egyébként alapítótagja a Honor et Patria, magukat nacionalista ultraszurkolócsoportként definiáló társaságnak. Zárójelben itt meg kell jegyezni, hogy a jelek szerint Simion kegyvesztett lett a különböző radikális csoportok szemében, ugyanis tavaly azt találta mondani, hogy a romániai zsidókat, akiket az Antonescu-rezsim, majd a kommunizmus alatt megfosztottak állampolgárságuktól, rehabilitálni kell. Tette mindezt annak a hatalmas botrányt kavaró AUR-nyilatkozatnak a kapcsán, amelyben a párt főideológusaként számon tartott Sorin Lavric szenátor, valamint Claudiu Târziu társelnök minimalizálni próbálták a holokauszt hatásait. Simion ennek kapcsán próbált diplomatikusabb hangnemet megütni, de még ha csak a látszat kedvéért is tette ezt, úgy tűnik, hogy a legradikálisabb híveknél annyira kiverte a biztosítékot, hogy egyes közösségi média-csoportokban nemes egyszerűséggel csak filoszemita nemzetárulóként hivatkoznak rá, más körökben pedig a titkosszolgálatok beépített emberének nevezik, sőt, egyes volt hívei attól kezdve csak Șimon Salamonként említik.

A fentiek fényében talán egyetérthetünk Adina Marinceaval amikor párhuzamot von a mai és a száz évvel ezelőtti közhangulat között. A recept a régi, csupán az eszközök változtak némiképp. Kétségtelenül aggodalomra ad okot, hogy olyanok, mint Ion Antonescu, Corneliu Zelea-Codreanu, vagy Alexandru C. Cuza a különböző közösségi, de hivatalos médiafelületeken is úgy jelennek meg, mint a román nép hősei és kommunistaellenes mártírjai. Például a Bizonyosság (Certitudinea) hangzatos című neolégionárius újság, amelynek főszerkesztője Miron Manega, és aki nem mellesleg a Romániai Újságírók Szövetségének alelnöke (!) kendőzetlenül szállítja az antiszemita tartalmakat. Ami még súlyosabb, hogy a közreműködők között ott találjuk Dan Puric színművészt, aki hatalmas népszerűségnek örvend Romániában, annak ellenére, hogy közéleti megnyilvánulásai enyhén szólva is ellentmondásosak. Ezért nem is csodálkoztam túlzottan, hogy az újsághoz tartozó on-line rádiós felületen az egyik menüpont címe a Zsidó Kérdés (Chestiunea Evreiască), ugyanúgy, ahogy ez száz évvel ezelőtt a frissen megalakult Nemzeti-Keresztény Védelmi Liga programjában is szerepelt. Az újság tartalmát inkább hagyjuk, zűrzavaros és áltudományos eszmefuttatások gyűjtőhelye, ahol magyarellenes cikkeket is találhatunk szép számmal.

Lavric, Târziu és Simion mellett ne feledkezzünk meg ebben a kontextusban a román politika hisztikirálynőjéről, Diana Șoșoacă szenátorról sem. Ő sem hiányozhatott, amikor Lavric és néhány úgynevezett tüntető idén februárban berontottak egy bukaresti középiskolába, ahol a tanári konzílium épp a tanintézmény nevének megváltoztatásáról tanácskozott. Az iskola Mircea Vulcanescu nevét viseli, akit 1948-ban háborús bűnök elkövetése miatt ítéltek el, a vonatkozó romániai jogszabályok pedig tiltják, hogy ilyen személyekről nevezzenek el bármilyen közintézményt. Az akcióról készült videó két kattintással megtalálható a legnagyobb videómegosztó portálon, akinek gyomra van hozzá, nézze végig. Annyit elárulok, hogy a szenátorasszony és társai – az akcióban egyébként részt vettek a cikkben említett szervezetek képviselői is – gyorsan megtalálták, hogy ki(k) a hibás(ak) azért, hogy a román nemzet mártírjának nevét el akarják az iskoláról távolítani. Kitalálják? Igen, a globalista, zs-betűvel kezdődő nemzet tagjaiból álló összeesküvők.

Arról pedig, hogy mi köze mindezekhez az oroszoknak, röviden összefoglalva csupán annyi, hogy számos szakértő úgy véli, hogy az AUR az ők hathatós segítségükkel ért el rövid időn belül látványos sikereket. Nem véletlen, hogy Putyin politikájával és az ukrajnai háborúval kapcsolatosan korántsem ennyire vehemensek. Az is köztudott, hogy Oroszország (dez)információs háborúja évek óta több fronton zajlik, ennek jegyében pedig Putyinnak kapóra jön minden olyan szövetséges, ideológiai megkötések nélkül, amely egy adott országban – jelen esetben Romániában – bármikor destabilizációs faktorként vethető be. Hogy Sztálint idézzük, némileg parafrazálva, bármikor jól jönnek a hasznos idióták. Amelyből nálunk nincs hiány, főleg, hogy egy minap publikált felmérés eredményei szerint az AUR népszerűsége növekedőben van, jelenleg 19,1%-on áll. Biztató kilátások mindenesetre.