banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Minden Romániában feldolgozott élelmiszer árrését korlátoznák

Folyamatban van egy projekt, amelynek célja, hogy minden Romániában feldolgozott élelmiszertermék árrését korlátozzák, jelentette be csütörtökön Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmagyarázta: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló törvénytervezet szerint 5 százalékban szabná meg a kormány az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.Illusztráció: Pexels Barbu elmondta, hogy a készülő tervezetet még ebben az évben véglegesítik. Létjogosultságát azzal is indokolta, hogy bevált az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi rendelet, mert hatálybalépése után a jogszabályba foglalt 21 termék ára a statisztikai intézet szerint 8-30 százalékkal csökkent.

Kérdésre válaszolva a miniszter közölte: nem hinné, hogy a törvényt június végéig elfogadja a parlament, de nem zárta ki, hogy a kormány sürgősségi rendelettel korlátozza majd a Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrését.

Kifejtette, hogy a készülő jogszabály ösztönözni fogja a hazai termékek fogyasztását és támogatni a romániai feldolgozóipart. „Szükségünk van ezekre a törvényekre, hogy a feldolgozók által előállított termékek tisztességes, az alacsony és közepes jövedelmű romániaiak számára elérhető áron kerüljenek a polcokra” – idézi a minisztert az Agerpres hírügynökség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?