A minap egy elég érdekes helyzettel találkoztam, ami néhány napon keresztül valamilyen szinten folyamatosan jelen volt a mindennapokban is, pedig látszólag egy apróságról volt szó, amely némi, de elhanyagolható kellemetlenséget okozott. Akár egy legyintéssel is meg lehetett volna oldani, mondván, ez van, lapozzunk, az élet megy tovább, viszont valami miatt mégsem tudtam napirendre térni fölötte. Ezért megpróbáltam részletesebben utánanézni a szóban forgó dolognak, és hát őszintén szólva nem tölt el maradéktalan lelkesedéssel az, ami az eset kapcsán kiderült.

Röviden a sztori: még a tavaly vásároltam összesen négy jegyet egy sztárzenekar idei berlini koncertjére. Azért akkor, mert már egy jó ideje úgy működnek ezek a dolgok, hogy ha az ember nem szeretne lemaradni valamely nagyágyú világsztár előadásáról, akkor igencsak ajánlott a belépőt akkor megváltani, amikor az épp esedékes turné meghirdetésre kerül. Namármost, ezek a bejelentések általában egy évvel az esemény előtt történnek, vagy ha nem is épp egy évvel előtte, akkor mindenképp úgy vannak időzítve, hogy lehetőleg a karácsonyt megelőző adventi időszakban vakarjuk a fejünket, hogy akkor mennyi is jut a szokványos ajándékokra, és mennyit engedhetünk meg magunknak koncertjegyek terén. Persze, ennek a dolognak van egy pozitív hozadéka is, amennyiben az ember szűk környezetében vannak olyan személyek, akik jobban örülnek egy ilyen ajándéknak, mint mondjuk az ötödik rénszarvasmintás pulóvernek. Eddig nincs is semmi különös a dologban, jól irányított marketingfogás, lévén eléggé rutinos koncertlátogató, nem is okozott különösebb meglepetést ez az egész folyamat. Egy dolog feltűnt viszont, mégpedig az, hogy ebben az esetben a korábbi évek gyakorlatától eltérően az általában engedélyezett négy elővételes belépő helyett itt egy regisztrált e-mail címmel mindössze két darab jegyet engedélyezett a rendszer. Zárójelben megjegyzem, hogy az elővételes belépők csak azok számára voltak elérhetők, akik előzetesen – éves előfizetés ellenében – regisztráltak a szóban forgó zenekar rajongói klubjába. Sebaj, ilyenkor az ember regisztrál egy második e-maillel, aztán némi online sorban állást követően máris birtokába kerül a négy – névre szóló – hőn áhított koncertjegy.

Hab a tortán, hogy a belépők megvásárlását követően jött is a következő levél, amelyben felajánlják, hogy csak mostantól öt napon át lehet megrendelni azt a pólót, amely csak és kizárólag erre az eseményre készül, viszont a koncert helyszínén nem lesz kapható, ez csak a hűséges rajongóknak elérhető privilégium. Elismerően bólintottam magamban, mert ilyen helyzettel még nem találkoztam, hogy egy olyan eseményről készült pólóban feszíthessek, amelyre még sor sem került. Tisztára Back to the Future. Naná, hogy nem hagyhattam ki a lehetőséget, rendeltem is rögtön. Kettőt. Megjegyzem, hogy ez sem volt épp olcsó, de ette fene, egyszer élünk.  

Ezeket a lépéseket mind kipipálva, nem maradt más hátra, mint hátradőlve várni, hogy leteljen az a bő háromnegyed év a koncertig és jöhet a felhőtlen szórakozás. Persze, ilyenkor felmerülhetnek olyan előre nem látott dolgok, mint például az, hogy a névre szóló négy belépő tulajdonosainak valamelyike végül mégsem jön a bulira, mert ennyi idő alatt sok minden közbejöhet és ebben a rohanó világban ember legyen a talpán, aki százszázalékos biztonsággal képes ennyi időre előre tervezni. Ez sem okoz különösebb fennakadást, jó ideje már a fontosabb koncertekre a belépők névre szólóak, de sose volt abból probléma, ha a bejáratnál épp másvalaki jelent meg az érvényes jeggyel, mint akinek a nevére volt kiállítva. Konkrétan, nem érdekelt senkit a beléptetésnél ez a része. Mostanig. Ugyanis a napokban két levél érkezett mindkét címre, amellyel regisztráltam, hogy fokozottan figyeljünk arra, hogy a bejáratnál csak fényképes igazolvány felmutatásával léphetnek be azok, akiknek a nevére szólnak a jegyek. Az átírás is lehetséges, de nagyon ajánlják, hogy ne a koncert napján és helyszínén kísérletezzünk ezzel, hanem oldjuk meg előtte a jegyértékesítő cég saját rendszerén belül. Itt pedig bevallom őszintén, hogy némileg meglepett az egész procedúra, ami ezután következett. Ugyanis az úgy nem ment, hogy belépek és simán átírom a nevet, hanem minden vonatkozó műveletet egy belső adás-vételi platformon keresztül lehetett lebonyolítani. Magyarán, köteleztek, hogy azt a jegyet eladjam, még akkor is, ha én azt esetleg ajándéknak szántam. Az árat mondjuk én szabhattam meg, de a lényeg, hogy a tranzakció nem működött anélkül, hogy az én bankszámlaadataimon kívül nem kapcsoljuk be a fogadó fél adatait is a körforgásba. Ennek a miértje pedig napokon keresztül nem hagyott nyugodni, ezért kicsit utánanéztem ennek az egész folyamatnak.

Elöljáróban annyit, hogy rohamosan változnak felhasználói szokásaink, ami az élőzenés – koncertek és fesztiválok – rendezvények látogatását illeti. A legszebb része ennek az, hogy sok esetben tudtunkon kívül. Mert mi is történik tulajdonképp? Ezt a kérdéskört a közelmúltban több vezető publikáció is körüljárta, lévén, hogy ezerrel dübörög a fesztiválszezon, Európában és Amerikában is, ezért ez a probléma igencsak aktuális. A Rolling Stone magazin például egy igen átfogó elemzést szentel az egész jelenségnek, amelynek a felvezetőjéből is rögtön kiderül, hogy a szórakoztatóipar ezen szegmensének szereplői – a koncertszervező cégek, jegyértékesítők, koncerthelyszínek üzemeltetői, de maguk az előadók is – a koronavírus-járvány okozta bevételkiesések után még nagyobb hangsúlyt fektetnek a felhasználók adatainak megszerzésére, teszik mindezt sok esetben összehangoltan. Persze, ez a fajta gyakorlat önmagában nem újdonság, viszont egyesekben aggályokat ébreszt az a gyorsaság, amellyel az adathalászat ezen – látszólag törvényes – formája fejlődik. Evan Greer, egy digitális jogokkal foglalkozó jogvédő csoport igazgatója a Rolling Stone riportjában felhívja a figyelmet, hogy sürgősen ki kell dolgozni egy olyan törvényes keretet, amely világosan szabályozza, hogy egyes cégek meddig mehetnek el a felhasználóktól begyűjtött adatok felhasználásában, ugyanakkor ennek a keretnek arra is ki kell terjednie, hogy ne legyenek lehetségesek a visszaélések ezen a téren. A kérdés ugyanakkor nagyon összetett, mert ha csak az alaphelyzetből indulunk ki, akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy egy vonatkozó törvényes keret kidolgozása igencsak bonyolult. Mert ha azt vesszük, egy jegyvásárlási ügylet keretében rengeteg adatot szolgáltatunk már magunkról, de ez önmagában még nem mérvadó, hisz más tranzakciók alkalmával is kiszolgáltatjuk adatainkat. Az viszont már érdekesebb, hogy egy név nélkül nyilatkozó koncertszervező cég képviselője szerint, például a Ticketmaster jegyértékesítő cég által begyűjtött adatok rengeteg releváns információval szolgálnak a koncertipar szereplői számára, ugyanis itt már arról van szó, hogy a célközönség összetétele nemek, korcsoportok és esetenként társadalmi státusz szerint is megjelenik már, amely információk az online-jegyértékesítés során már rendelkezésre állnak, még mielőtt az ember egyáltalán betenné a lábát valamely helyszínre.

Ennek fényében számomra is világossá vált, hogy miért nem írhattam át egyszerűen a rendszerben az általam átadni kívánt jegyet: mert minden platformon belüli tranzakció egy újabb potenciális felhasználót jelent, akinek a bankszámlaszáma és IP-címe tovább bővíti az adatbázist, és akit a jövőben meg lehet célozni a különböző promóciós termékekkel, amelyek valamely zenekarhoz vagy élőzenei eseményhez kapcsolódnak. Ez pedig még mindig csak a jéghegy csúcsa, mivel a felhasználói – jelen esetben nevezhetjük fogyasztói – szokásainkat az online jegyvásárlást követő időszakban is igyekeznek minden lehetséges módon befolyásolni – hozzátenném, hogy sikerrel, vegyük csak alapul a pólóvásárlást, ugye. Ugyanakkor mifelénk is elterjedt már néhány éve az RFID karszalag, amely révén sokkal gyorsabban zajlik a beléptetés, valamint határozott előnyei vannak a pultoknál való fizetésnél. Még nagyobb előnyökkel bír viszont a rendezvényszervezők számára, akik ilyen formán valós időben nyernek adatokat arról, hogy melyik látogató épp hol tartózkodik, mit fogyaszt stb. egy adott rendezvény területén, ez pedig bizonyos esetekben releváns információval szolgálhat az egyes látogató fesztiválon kívül is tanúsított felhasználói szokásairól (milyen sört iszik szívesebben, mit eszik stb.).

Mielőtt ezen is elkezdenénk parázni, hogy itt egy újabb Big Brother, el kell mondani, hogy a megkérdezett szakértők körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy ezek a praktikák mennyire jelentenek gondot, bár hosszú távra senki se tudja megjósolni, hogy hova vezet mindez. Egyelőre úgy tűnik, hogy valóban arról van szó, hogy ezeket a begyűjtött adatokat az érintett szereplők a felhasználói élmény fokozatos javítására használják. Persze, nem önzetlenül teszik ezt, hanem a bevételek növelése érdekében, ami viszont érthető, hisz világszinten milliárdos nagyságrendű iparágról beszélünk. Ami viszont további aggodalomra ad okot, hogy a tengeren túl – ez pedig minden bizonnyal nálunk is nagyon gyorsan el fog terjedni – egyre több az olyan helyszín, amely már a beléptetéskor különböző biometrikus technológiákat használ, mint pl. az arcfelismerő szkenner. Ennek bevezetését első körben biztonsági okokra vezették vissza, de nagyon gyorsan kiderült, hogy ezen a ponton már komoly visszaélések is történhetnek. A Rolling Stone riportjában kiemelten foglalkozik a New York City egyik legismertebb koncerthelyszíneként számon tartott Madison Square Gardenben történtekkel, ahol tavaly az arcfelismerő szkenner által begyűjtött adatok alapján nagyon gyorsan kitettek néhány látogatót, akiknek az volt a „bűnük”, hogy egy olyan ügyvédi iroda alkalmazottai voltak, amely egy, a Madison Square Garden ellen indított perben látta el az ügyfél jogi képviseletét. Ez egy érzékletes példa, hogy az új technológiák alkalmazása és a látogatók adatainak begyűjtése igenis eredményezhet minimum furcsa helyzeteket. Addig is, élvezzük a nyarat és menjünk fesztiválozni. Jó lesz.