Székelyföld Kerékpáros Körversenye: száz amatőr nevező, és 19 profi csapat áll rajthoz

Száz amatőr versenyző és 19 professzionális csapat jelezte részvételét az augusztus 7-e és 9-e között megrendezendő 19. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen. A legnépesebb küldöttség, öt csapat Magyarországról érkezik, de Lengyelországot is három klub képviseli majd. Érkeznek résztvevők Kínából és Ruandából is.

Alig egy hét múlva elstartol a 19. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének mezőnye. A nagymúltú esemény részleteit szerdán sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.

Balról jobbra: Borboly Csaba, Lukács László, Sógor Enikő, Dolhai István | Fotó: Csíkszereda városháza

Bár a „szíve Csíkszeredában dobog”, mindhárom székely megyét érinti a 19. alkalommal megrendezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelyre idén is színvonalas nemzetközi mezpőny gyűlt össze. Mint a szerdai sajtóeseményen elhangzott: jelen állás szerint 19 csapat fog rajthoz állni a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárban UCI2.2-es besorolású versenyen.

A résztvevő csapatok:

Dukla Banska Bystrica – Szlovákia, Mostostal Puławy – Lengyelország, Lubelskie Perla Polski – Lengyelország, Spica Team – Lengyelország, ATT Investments – Csehország, CykloTým Havířov – Csehország, CT Giant Store Assen – NWVG- Hollandia, Cycling Team Hemus – 1896 – Bulgária, Vitosha Cycling Team – Bulgária.  Team Cyto Trigon – Tajpej, Kína, Maystars Team – Ruanda, Green Riders Cycling Team – Magyarország, Epronex Hungary Cycling Team – Magyarország, Karcag Cycling – Magyarország, Team United Shipping – Magyarország, Acélvakond Cycling Team – Magyarország. BELTRAMI TSA TRE COLLI – Olaszország, MENtoRISE MLM – Románia, Román Nemzeti Válogatott.

A mezőny a verseny napjai alatt érinti a székelyföldi városokat: Marosvásárhelyt, Nyárádszeredát, Szovátát, Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Sepsiszentgyörgyöt, Kézdivásárhelyt és Kovásznát. Körbe kerékpározzák Székelyföld legszebb településeit és megcsodálhatják ők is és az internetes tévéközvetítések nézői is a csodálatos, semmivel össze nem téveszthető tájakat – emelték ki a szerdai sajtóeseményen felszólalók.

Borboly Csaba, a versenyt 100 ezer lejjel támogató Hargita Megye Tanácsának alelnöke kiemelte: örömmel értesültek róla, hogy a verseny kiegészül amatőr futamokkal, valamint igazi fesztiválhangulatra lehet számítani a kísérőprogramok által.

„Csodálatos tájakon fognak haladni a bicikliseink. Bízunk benne, hogy ez a körverseny ahhoz is hozzájárul, hogy el tudunk hívni embereket, hisz' azt szeretnénk, hogy minél többen látogassanak meg bennünket. A Székelyföld Kerékpáros Körversenye kötődik majd a 2027-es Európa Gasztronómiai Régió programsorozathoz is, és bízom benne, hogy olyan programokat tudunk biztosítani, hogy majd a következő évben is visszatérjenek a vendégeink Európa különböző szegleteiből” – fogalmazott az alelnök.

Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma sport főosztálya vezetőjének, Gyurta Dániel, olimpiai bajnok üdvözlő szavait és jókívánságait tolmácsolta a verseny szervezőinek. A diplomata kiemelte: az „ép testben ép lélek” alapelv mentén a konzulátus is „nagy szeretettel” támogatja a körversenyt és fontosnak tartja, hogy az esemény sikeres legyen.

Lukács László főszervező megosztotta: az amatőrök versenyére eddig százan jelentkeztek, összesen egyébként 120 nevezést tudnak fogadni, így van még néhány hely. A verseny hivatásos részére 19 csapat nevezett be a világ legkülönbözőbb pontjáról. A legtöbb, öt csapat Magyarországról érkezik, de Lengyelországot is három klub képviseli majd. A legtávolabbi résztvevők Kínából, illetve Ruandából érkeznek – tudtuk meg.  

Az amatőr verseny és a Székelykör Fesztivál is ebben az évben debütál majd. Az előzetes jelentkezések alapján a szervezők már most azt fontolgatják, hogy a nem hivatásosok mezőnyét is nemzetközivé tegyék. A fesztivállal kapcsolatosan elhangzott, hogy főleg az egészséges életmódra, a sportra és a gasztronómiára fog építeni, és mindkét napon koncertekkel zárul Csíkszeredában. Augusztus 08-án fellép a 2022-es X Faktor nyertes Sólyom Berni és zenekara. Augusztus 09-én fellép Eszenyi Norbert Boci, rap énekes.

Az idén az első szakasz, vagyis a Prolog verseny Sepsiszentgyörgyön indul augusztus 07-én 18.00 órától. A versenyt a Sepsi OSK stadion körül tartják meg, amelynek hossza 1,4 km. A Székelykör Amatőr verseny 16.00 órakor indul, a profik versenye 18.00 órakor kezdődik. A verseny első szakasza (150,8 km) Sepsiszentgyörgyről indul 12.45-kor a polgármesteri hivatal elől, és a befutó Csíkszereda központjában lesz. Mindenkit szeretettel várnak a befutóra 16.00 órakor. A második szakasz (151,4 km) Marosvásárhelyről indul 10.45-kor a Bolyai líceum elől, majd a végén a cél ismét Csíkszereda központjában lesz, hozzávetőleg 14.00 óra környékén. A második szakasz végén kihirdetik a verseny végső győzteseit.

Fontos tudnivaló, hogy a mezőny a fentebb említett útszakaszokon való áthaladása során mindenhol forgalomkorlátozásra lehet számítani. Minden információ megtalálható a verseny hivatalos weboldalán, valamint az érdeklődők értékes információkat találhatnak az esemény közösségi oldalán is.

(Borítókép: Tour of Szeklerland)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?