Mi derült ki a medencéje mellett holtan talált kolozsvári családról?

Részletek derültek ki a kolozsvári felfújható medence mellett holtan talált család ügyében. A 46 éves férfi, aki bankigazgató volt, valamint 74 és 76 éves szülei azután lelték halálukat, hogy egy rögtönzött elektromos felszerelés által sorban áramütés érte őket.

Mint a Maszolon is megírtuk, a tragikus esetet egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívószámon. Úgy talált rá a holttestekre, hogy korábban sikertelenül próbálta elérni mindhárom családtagot telefonon. A helyszínre azonnal kiérkező rendőrök a három áldozatot fürdőruhába öltözve, élettelenül találták a felfújható medence mellett.  A 46 éves O.M.-t „nagyszerű embernek” tartották a barátai. Szakmáját tekintve közgazdász volt, és bankigazgatói pozíciót is töltött be, soha nem volt házas, és nem voltak gyermekei – számol be a kolozsvári Știri de Cluj.  Szabadidejét gyakran töltötte 74 és 76 éves szüleivel. Így történt ez kedd este is, amikor a kolozsvári szoporinegyedi házuk udvarán a felfújható medencében akartak hűsölni. A kikapcsolódásból azonban tragédia lett. Egymás után áramütés érte őket egy rögtönzött elektromos berendezés miatt – írja a lap.

Illusztráció | Fotó: Pexels
Az udvaron lévő medence felett több vezeték futott. A 46 éves férfi a vízben volt, amikor az egyik vezeték elszakadt. Őt érte elsőként az áramütés. A 74 éves édesanyja beugrott, hogy megmentse, de az áram az ő testét is megrázta. A 76 éves apa, aki szemtanúja volt a szörnyű jelenetnek, próbálta kihúzni a családját a vízből, de ő is meghalt. A rendőrség közlése szerint „június 18-án, 22:04 óra körül a Kolozsvári Városi Rendőrséget a 112-es segélyhívó számon értesítették egy család miatt, akik nem válaszoltak a telefonhívásokra. Egy csapat a helyszínre érkezett, és a ház udvarán három személyt találtak holtan. Egy 76 és 46 éves férfit és egy 74 éves nőt. A holttesteket a Kolozsvári Törvényszéki Orvostani Intézetbe szállították boncolásra és a halál okának megállapítására”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?