Tragédia: háromtagú családot találtak holtan az udvarukon levő medence mellett

Kolozsvár Szopor lakónegyedében egy háromtagú családot holtan találtak az udvarukban lévő felfújható medence közelében.

A tragikus esetet egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívószámon. Úgy talált rá a holttestekre, hogy korábban sikertelenül próbálta elérni mindhárom családtagot telefonon. A helyszínre azonnal kiérkező rendőrök a három áldozatot fürdőruhába öltözve, élettelenül találták a felfújható medence mellett.

Az első információk alapján úgy tűnik, hogy egy rögtönzött elektromos berendezés miatt áramütés érte őket, számol be a GazetadeCluj. Egy, a helyszínen tartózkodó villanyszerelő elmondta, hogy az udvaron számos rögtönzött elektromos vezeték és villanykörte volt. Az elektromos panelből két elektromos vezeték futott át a medence felett, úgy vélik, hogy az egyik elszakadt, ez okozta a tragédiát.

Illusztráció: Pexels
Az áldozat egy 42 éves férfi, és a szülei, akik valószínű a hétvégén pihentek a hátsó kertben, a medence mellett. Egyelőre nem derült ki, pontosan mikor történt a tragédia, mert ház elszigetelt, erdős területen áll, a szomszédok túl messze vannak, hogy bármit észleljenek.

A szörnyű kolozsvári eset rávilágít arra, hogy milyen veszélyeket rejthet az elektromos berendezések rögtönzése. A rendőrség folytatja a nyomozást a tragédia pontos körülményeinek megállapítására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?