Mentők szállították kórházba az otthoni császármetszésre vállalkozó nőt
Kórházba került az a 34 éves nő, aki otthonában szült császármetszéssel. Az eljárást férje végezte el az internetről vásárolt orvosi eszközökkel, miközben anyósa asszisztált a műtétnél. A híradások alapján ápolói múlttal a hátuk mögött úgy gondolták, hogy kellő ismerettel rendelkeznek az eljárás elvégzéséhez.
A nőnek ez a mostani az ötödik gyermeke. Állapota szerencsére már stabil, mint ahogyan a 4,7 kilogrammal világra jött baba is jól van. Mint az a ProTV beszámolójából kiderült, a nő erősen vérzett amikor férje értesítésére a mentősök a helyszínre érkeztek. A Târgu Neamț-i kórház menedzsere, Alexandru Pătrașcu szerint az a tény, hogy az eljáráshoz szükséges minden eszközzel rendelkeztek igazolja, hogy előre megtervezték az otthoni szülést.
Emlékezetes, hogy pár napja egy másik Neamț megyei nő elhunyt az otthonszülés következtében. Noha orvosai figyelmeztették a kockázatokra, mégis úgy döntött, hogy egy a Facebookon keresett bába segítségével hozza gyermekét a világra.
Kapcsolódó
Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai alapján nemzetközi szinten egyre népszerűbb az otthonszülés. A legtöbben Hollandiában választják ezt, de ott ezt törvényileg szabályozzák és a körülmények is biztosítottak a biztonságos szüléshez. Amúgy a várandós nők 16,3 százaléka választja ott az otthonszülést. A rangsorban mögötte Dánia áll 14,73 százalékkal, míg Németország 12,17 százalékkal a harmadik. Romániában két százalék alatt van az otthonszülés száma, de az adat nem mutatja, hogy ebből mennyi volt szándékos döntés.
Az anya és a gyerek élete is veszélybe kerülhet otthonszüléskor
Az anya a saját és a gyereke egészségét, életét kockáztatja, ha az otthonszülés mellett dönt, szögezte le a Maszol megkeresésére Szabó Béla, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE/MOGYTTE) szülészeti-nőgyógyászati tanszékének vezetője. Hozzátette, a szülések 80 százaléka orvosi beavatkozás nélkül is rendben lezajlik, de az esetek 20 százalékában szükség van az orvosra.
A kitolási szakaszban normális körülmények között is csökken a baba vérellátása, viszont ha ez a fázis eltolódik, túl sokáig marad a gyerek ebben a állapotban, és fennáll a veszélye, hogy hipoxiás agyi károsodást szenved, ennek a következményeit, nyomait egész életében viselni fogja. Egy kismamának ennek is a tudatában kell lennie, amikor meghozza a döntést, hogy otthon ad életet a gyerekének, szögezte le a főorvos. Kórházi körülmények között is megtörténhet a baj, de nagyobb eséllyel elejét veszik a korai beavatkozással.
Szabó Béla rámutatott, Hollandiában engedélyezett az otthonszülés, de ott is kezd visszaszorulni. Ugyanakkor Hollandiát nemcsak Romániával, de még Németországgal sem lehet összehasonlítani, hiszen az ország egy sík terület, talán nincs is olyan lakóház, ahová 3 perc alatt ne érne ki a mentő. Az otthonszülésnél egy megfelelően képzett bába asszisztál, aki ha szükségét látja, azonnal hívja a mentőt, percek alatt bekerül a kismama a legközelebbi kórházba.
Terjed az otthonszülés
A főorvos rendkívül veszélyesnek tartja, hogy míg évekkel ezelőtt a császármetszés „divatja” terjedt, jelenleg egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy az anya otthon ad életet a gyerekének. Évekkel ezelőtt keményen harcoltunk azért, hogy minden szülés biztonságos körülmények között történjen, akkor leginkább a hátrányos szociális helyzetűek körében fordult elő az otthonszülés, mert nem tulajdonítottak ennek jelentőséget, vagy nem értek be a kórházba. Most viszont a középosztályban tudatosan döntenek az otthonszülés mellett, holott számolniuk kellene a kockázatokkal, a veszélyekkel.
Szabó Béla felidézte, nemrég volt egy esetük, amikor az édesanya otthon szült, három hét után szeptikus állapotban, reális életveszélyben került be a kórházba. El kellett távolítani a méhét, gyakorlatilag az orvosok az életéért küzdöttek. Hasonló esetek a kommunizmusban fordultak elő a titokban, nem megfelelő körülmények között elvégzett terhességmegszakítások miatt, de akkor a törvény miatt kerültek ilyen helyzetbe a nők, most meg a saját meggondolatlanságuk miatt, összegezte a szülész-nőgyógyász.
CSAK SAJÁT