Tavaly több mint 700 romániai településen nem volt háziorvos

Néhány megyében, az ottani egyetemi központokban dolgozik a romániai orvosok fele, az ország többi részében pedig akut orvoshiány van – közölte kedden Daniel Coriu, a Romániai Orvosi Kamara elnöke.

A szakmai szervezet elnöke a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Romániában mintegy 55 ezer orvos van, és felük a nagy egyetemi központok, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Iaşi vonzáskörzetében dolgozik.

Illusztráció: Pixabay

Ezekben a megyékben az európai átlag fölött van az egy főre jutó orvosok száma, míg más megyékben akut szakemberhiány van, három megyében 300-nál, tízben 500-nál is kevesebb az orvos – állította.

Daniel Coriu arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a romániai orvosi egyetemeken évente 4000 orvos végez, csak ezer marad az országban, a többi Nyugat-Európában vállal munkát.

A „súlyos helyzethez” hozzájárul, hogy az egészségügyi stratégiák nem a valós problémákra összpontosítanak – mondta a szakember. Szerinte míg az orvosi kamara szakemberek segítségével felmérte a romániai egészségügy helyzetét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) nem nyitott a párbeszédre. „Az egészségbiztosítási pénztár irodáiban a helyzet másként néz ki, mint a valóságban” – idézte a News.ro a kamara elnökét.

Daniel Coriu rámutatott, hogy főleg az alapellátásban vannak gondok, a háziorvosi praxis a legkevésbé vonzó a fiatalok számára. Ennek legfőbb oka, hogy ott a legnagyobb a bürokrácia, „a háziorvos közhivatalnokká válik”, és a finanszírozás is hiányos – mondta.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy a romániai háziorvosok átlagéletkora 55 év fölött van, és a tömeges nyugdíjazásuk pár év múlva hatalmas gondot okozhat a rendszerben.

Tavaly év végén több mint 700 romániai településen nem volt háziorvos – mondta a miniszter –, előrevetítve, hogy el kell majd gondolkodni azon, hogy nem európai uniós országokból származó szakemberek vegyék át az üres rendelőket.

Erdélyben főleg a székelyföldi megyékben jelent gondot az orvoshiány, Hargita és Kovászna megyében a helyi hatóságok számos kedvezménnyel próbálják vonzóbbá tenni a háziorvosi praxist.

A háromszéki Nagybacon polgármesteri hivatala a napokban a sajtóban hirdette meg, hogy a községközpontban és a hozzá tartozó Magyarhermány településen két felújított, korszerűen felszerelt rendelőbe keres háziorvost. A hirdetés szerint a jelentkező ingyen átveheti a 2500 pácienssel járó praxist, mely mellé szolgálati lakást is biztosít a községvezetés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?