FRISSÍTVE - Őrizetbe vettek egy orvost a holttestekből kiműtött, újrahasznosított szívritmus-szabályozók ügyében

A bukaresti bíróság elrendelte a iaşi-i Sf. Spiridon kórház egyik orvosának a letartóztatását, akit pénteken vettek őrizetbe a holttestekből kiműtött és más betegeknek beültetett szívritmus-szabályozók ügyében.

A legfőbb ügyészség szombati tájékoztatása szerint hivatali visszaélés és vesztegetés elfogadása miatt indult bűnvádi eljárás a iaşi-i orvos ellen, akit 24 órára őrizetbe vettek és előzetes letartóztatását kérik.A kép illusztráció | Fotó: Román Rendőrség

Az ügyészek szerint 2017-től 2022 augusztusáig az orvos 238 holttestekből kiműtött vagy ismeretlen eredetű szívritmus-szabályozót ültetett be pácienseinek, nem törődve azzal, hogy ez jelentős egészségi kockázatot jelent, akár végzetes kimenetelű is lehet a betegek számára. Az eljárást tiltja a törvény, és az orvostechnikai eszközök gyártói is feltüntetik a csomagoláson az újrafelhasználás tilalmát - hangsúlyozzák az ügyészek.

Az eddigi bizonyítékok szerint az orvos egy egész hálózatot működtetett, több egészségügyi dolgozó is segített neki hozzájutni a beültethető készülékekhez, amelyek egy részét holttestekből műtötték ki, a vonatkozó törvényi előírások betartása és a hozzátartozók hozzájárulása nélkül. Ezeket aztán beültette más betegeknek, eredetigazoló iratok hiányában azonban nem tudta bevezetni a kórház nyilvántartásába, így az intézményen belüli eljárás menete nem követhető, az eszközök nem rendelkeztek az egészségügyi minisztérium által kiadott tanúsítványokkal, sem garancialevéllel, sem a fertőtlenítést igazoló dokumentumokkal.

Az ügyészek szerint a készülékek beültetése sok esetben indokolatlan volt, az orvos fiktív diagnózis alapján javasolta a beavatkozást, vagy előzőleg olyan gyógyszereket írt ki a betegnek, amelyek szívritmus-szabályozó vagy defibrillátor szükségességére utaló tüneteket váltottak ki.

Az ügyben további öt orvos ellen vesztegetés elfogadása, négy páciens ellen pedig megvesztegetés miatt vizsgálódnak.

Az ügyészek pénteken több házkutatást tartottak az ügyben a iaşi-i orvosoknál. Ezek során 25 szívritmus-szabályozót és defibrillátort, neves román festők 36 festményét, továbbá 162 920 lejt, 116 795 eurót, 2357 dollárt, 300 fontot, 300 svájci frankot, 3500 forintot, 520 svéd koronát, 200 dán koronát, 19 mobiltelefont, 60 memóriakártyát, 14 laptopot, három táblagépet, kilenc merevlemezt és 250 DVD-t foglaltak le.

A bukaresti törvényszék elrendelte szombaton a holttestekből kiműtött szívstimulátorok újrafelhasználásával gyanúsított iaşi-i orvos előzetes letartóztatását. A törvényszék döntése nem végleges, de végrehajtandó, így Dan Tesloianu kardiológus a rendőrségi fogdába kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?