Mégsem kell majd nyilatkozatot leadni ahhoz, hogy plafonált áron számlázza az áramot a szolgáltató
A kormány módosítja az energiaár-korlátozásról szóló törvényt, „hogy a fogyasztási helyek számától függetlenül minden állampolgár részesüljön a plafonált tarifákból”, ezért megszünteti a nyilatkozattételi kötelezettséget azok esetében, akiknek több ingatlanjuk is van. Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke a Maszolnak elmondta: helyes döntés az, hogy három napnyi felfordulás után a kormány belátta, szükséges a módosítás.
„Ami a parlament által elfogadott törvény azon rendelkezését illeti, mely szerint az egynél több fogyasztási hellyel rendelkező állampolgárok kötelesek saját felelősségükre kitöltött nyilatkozatot eljuttatni a szolgáltatójukhoz, a helyzet megoldódik” – írta Facebook-oldalán Virgil Popescu energiaügyi miniszter. Ugyanakkor közölte, Nicolae Ciucă miniszterelnök már a múlt hét végén egy olyan kormányhatározat kidolgozását kérte, amely eltörli a nyilatkozattételi kötelezettséget, hogy minden állampolgár részesülhessen a plafonált tarifákból, függetlenül a fogyasztási helyek számától.
Virgil Popescu közölte azt is, a határozattervezetet még kedden este közvitára bocsátják, hogy a jövő héten szavazhasson róla az apparátus.
Nagy-Bege Zoltán: Szükséges a módosítás
Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke a Maszol kérdésére közölte: a változtatás lényeges és szükséges. Mint mondta, a tervezett változtatás eredményeképpen a lakosság jelentős részének nem kell semmilyen nyilatkozatot benyújtania ahhoz, hogy a kormány által plafonált áron kaphassa a villanyáramot, tehát visszatér a december 16-a előtti rend. Mindazok, akiknek a fogyasztása belefér a kormány által megszabott keretekbe, kompenzált áron kaphatják a villanyáramot, függetlenül attól, hogy hány ingatlannal rendelkeznek, vagy melyikben élnek.
Az ANRE aligazgatója szerint egyébként az sem lett volna problémás a szolgáltatók szempontjából, ha a fogyasztók nyilatkozatai szerint meghatározott lakhely alapján számláznak, hiszen rendelkezésükre állnak azok az adatok, amelyen meg tudják állapítani, hogy kinek mi a lakhelye, hiszen az szerepel a személyi igazolványban. Nagy-Bege Zoltán tudatta, viszonylag kevés kivétel lett volna, főleg azok, akik nem ott élnek, ahová a személyijükben szereplő lakcím szerepel, illetve az albérletben élők, bár ez utóbbiak esete most válhat egyszerűbbé: amennyiben a kormány elfogadja, hogy a fogyasztási helytől függetlenül mindenkinek jár az árplafon, az ő fogyasztásukat is plafonált áron számlázza majd a szolgáltató.
Abban az esetben, ha szükség lett volna a tulajdonos nyilatkozatára, nehezebb helyzetbe kerültek volna az albérletesek: ugyanis hiába élnek a bérelt lakásban, az nem az ő nevükön van és nem ők állnak szerződésben a szolgáltatóval, így pedig a tulajdonos határozhatta volna meg, hogy melyik ingatlanja esetében kéri az ártámogatást – a döntés pedig eléggé nyilvánvaló: a plafonált árat minden bizonnyal saját maga számára kérte volna, míg a bérlőknek teljes piaci áron kellett volna fizetniük a számlát.
A PSD is kérte a nyilatkozatok eltörlését
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyancsak kedden, de még az energiaügyi miniszter bejelentése előtt sajtóközleményt adott ki, amelyben az egynél több fogyasztási hellyel rendelkező polgárok esetében a nyilatkozat eltörlését követelte. E szerint a PSD úgy véli, a jelenlegi törvény nem egyértelmű, és alkalmazása diszkriminációhoz vezetne, főleg azoknak az albérlőknek az esetében, akik a fogyasztás alapján jogosultak lennének a kedvezményes árú számlázásra.
A PSD képviselői szerint ugyanakkor az áramszolgáltatóknak is „nagy problémát” jelentene a nagyszámú nyilatkozat kezelése. „Mindemellett a jogszabály jelenlegi formájában elbátortalanítja a polgárok széles kategóriáit az energiával való takarékoskodásban, és ez szembemegy az európai uniós politikával. Ezért a PSD javasolni fogja, hogy térjünk vissza a szenátus által elfogadott szövegváltozathoz, amely nem tartalmazta ezt a rendelkezést” – fogalmaznak a párt közleményében.
A tájékoztatásban hozzáteszik továbbá, hogy a legalább három kiskorút eltartó családok, a legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, valamint a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók esetében továbbra is szükséges lenne a nyilatkozat, hogy a fogyasztástól függetlenül a legalacsonyabb díjszabásban részesüljenek.
CSAK SAJÁT