Nagy-Bege Zoltán: soha nem volt ennyire bonyolult a helyzet az energiapiacon

Soha nem volt ennyire bonyolult a helyzet az energiapiacon, az áram ára a tízszeresére nőtt, a szolgáltatók pedig elképzelhetetlenül nagy veszteségeket könyveltek el – jelentette ki egy szerdai energetikai konferencián Nagy-Bege Zoltán.

Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke elmondta: szerinte senki nem számított arra, hogy az idei év második felében az áram ára megawattóránként 300 euróra, a földgáz ára 130 euróra nő a 2020-ban jegyzett 30-40, illetve 3-4 euróról.

Nagy-Bege Zoltán szerint az árak maximálásáról és a drágulások kompenzálásáról szóló törvény módosítása nélkül súlyosbodhat a helyzet az energiapiacon. Szerinte a jogszabály ebben a formájában a fogyasztóknak és szolgáltatóknak sem kedvez. Elmondta, hogy az ANRE korábban jelezte a törvény tervezetével kapcsolatos kifogásait a döntéshozóknak, de nem szívlelték meg a hatóság véleményét.Nagy-Bege Zoltán | Fotó: Agerpres

A szakember kijelentette: elsősorban a szolgáltatókra kivetett többletadó és az ármaximálás hat kedvezőtlenül az energiapiacra. Utóbbi megszünteti az amúgy is törékeny piaci versenyt, és a helyzet nem normalizálódik a jövő év áprilisától, amikor megszűnik az árak korlátozása, ehhez legalább egy évre lesz szükség. „A szolgáltatók elképzelhetetlenül nagy veszteségeket könyvelnek el” – mondta Nagy-Bege Zoltán.

Kifejtette azt is: Románia a termelési és elosztási kapacitásának növelésével, a Fekete-tengeri földgáz kitermelésével, alternatív energiaforrásokba történő beruházásokkal léphet túl az energiaválságon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?