Még várják a népszámlálók jelentkezését Hargita megyében

Fontos, hogy Hargita megyében is a lehető legtöbben töltsék ki a népszámlálási kérdőíveket, illetve senki ne maradjon ki az összeírásból. Azok adatait, akik nem vesznek részt a népszámláláson, az adminisztratív jegyzékből fogják kiegészíteni, ám esetükben nem jegyeznek anyanyelvet, etnikumot és vallást.

Lakosságarányosan Hargita megye minden településén kialakítanak legalább egy olyan összeíró pontot, ahol segíteni fognak a népszámlálás önkitöltő szakaszában a kérdőívekkel nem boldogulók számára – közölte a Maszol érdeklődésére Lakatos Emőke, Hargita megye csíki régiójának népszámlálási felelőse.

Csíkszeredában 8 összeíró ponton várják a hozzájuk fordulókat március 14-e és május 15-e között. Ezt követi majd a hagyományos módszerek szerinti népszámlálási szakasz, amely július 17-ig tart. A megyeszékhelyen 57 kérdezőbiztos fogja felkeresni a lakosokat, akik nem éltek az önkitöltés lehetőségével, tudtuk meg.Illusztráció forrása: nepszamlalas.ro

Továbbra is várják az úgynevezett népszámosok jelentkezését, akiknek az lesz a feladatuk, hogy tájékoztatást adjanak és szűk családi körben, illetve a közeli ismerősök számára segítsenek kitölteni a kérdőíveket. „Fontos a szerepük, mert sok olyan személy van, aki nem tudja a különböző eszközöket, az internetes felületeket használni és őket mindenképpen szükség lesz tájékoztatni, segíteni. Jelenleg Csík térségben száznál több személy jelentkezett, de még toborozzuk az embereket” – mondta el Lakatos Emőke. A népszámosok jelentkezését ezen az internetes oldalon fogadják.

A koordinátor szerint a népszámlálás eredményei azt mutatják majd, csökkent Hargita megye magyar lakossága. „Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy azokat, akik nem vesznek részt a népszámláláson, mindenképpen össze fogják írni. Esetükben az adminisztratív jegyzékből fogják kipótolni az adatokat, és nem jelölik meg az anyanyelvet, az etnikumot és a vallást. Azért is lényeges, hogy minél többen töltsék ki az online kérdőívet, mert kevesebb kérdezőbiztos lesz, mint a legutóbbi összeírás alkalmával” – emelte ki Lakatos Emőke.

Hargita megye lakossága a legutóbbi, 2011-es népszámlálás alkalmával 310 867 személy volt, amelyből 257 707-en vallották magukat magyar etnikumúnak, míg 39 196-an románnak, 5326-an pedig romának. A legutóbbi szociológiai felmérés adatai szerint ugyanakkor a megyében összesen mintegy 20 ezer roma él. A magyarság aránya 85,2 százalékot tett ki a megye összlakosságán belül, amivel a „legmagyarabb” megyének bizonyult az országban. A megyeszékhelyen 38 966-an éltek, amelyből 30 607-en magyarok, 6538-an pedig románok voltak. A megye települései közül a Gyergyótölgyeshez tartozó Péntekpatakán (Pintic), valamint a Galócás (Gălăuțaș) községhez besorolt Plopis (Plopiş), Zápodea (Zăpodea) és Preluka (Preluca) településeken nem jegyeztek egyetlen magyar lakost sem.

Kapcsolódók

Kimaradt?