Még hatályba se lépett, máris változtatnának a tanügyi törvényeken

A tanügyminisztérium sürgősségi rendeletben módosítaná a szeptember 4-én életbe lépő új tanügyi törvényeket. A közvitára bocsátott tervezet alapján a változtatás elsősorban a felsőoktatást érintené.

Fotó: AdobeStock

A pénteken nyilvánosságra hozott jogszabálymódosító javaslat indoklása alapján az új törvények életbe lépésével megszűnnek a 2011/1-es jogszabály azon rendelkezései, amelyek lehetővé tették, hogy a bolognai rendszer bevezetése előtt egyetemet végzettek okleveleit mesteri diplomaként ismerjék el. Az új törvénnyel az a probléma, hogy az csak a 5-6 éves egyetemet végzettek számára tenné ezt lehetővé, nem pedig a 4 éves képzésben részvevőként. A szaktárca szerint ez komoly problémákat okoznak a munkaerőpiacon, így visszaállítaná az eredeti formájába az oklevelek elismerésére vonatkozó szabályozást. Enélkül „zavart okozna, alkalmazása diszkriminatív lenne, ugyanakkor korlátolná az alkalmazottak korábban már elismert jogait” – olvasható az indoklásban.

A Hotnews.ro alapján a bemutatott sürgősségi rendelet tervezetében egyéb adminisztratív módosítások is szerepelnek, és a szaktárca azt szeretné, ha a tanügyi törvényekkel együtt, szeptember 4-én lépne hatályba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?