banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Digitalizált rendszerben javítanak a pótérettségin

Digitalizált rendszerben javítják az idei pótérettségi írásbeli vizsgadolgozatait – jelentette be hétfőn a tanügyminisztérium.

Az eljárás országos színtű kiterjesztését egy tesztelési időszak előzte meg. A közlemény alapján tavaly és idén nyáron a nyolcadik osztályosok képességfelmérője során alkalmazták Călărași és Dâmbovița megyék részvételével, az eredmények pedig megerősítették a digitalizált kiértékelés előnyeit.

Fotó: AdobeStock

Kiemelték, hogy ezáltal nem pusztán megspórolják a dolgozatik megyék közötti átszállításának a költségeit, hanem a bürokratikus eljárás egyszerüsödik. Csökken ugyanakkor a kiértékelésre szánt idő, a rendszer pedig automatikusan átküldi a dolgozatok két további javítótanárnak, ha elsőre a két vizsgáztató által adott jegyek között egy pontnál nagyobb lenne a különbség. Úgy véli, hogy csökkken majd az emberi tévedés kockázata is, ráadásul a rendszer révén egy átfogó kirétékelés és elemzést lehet majd készíteni a vizsgaeredmények kapcsán.

A dolgozatokat a vizsgaközpontokban, a vizsgázó jelenlétében beszkennelik és feltöltik az országos rendszerbe, amelyen keresztül az eljut a kiértékelést segítő tanárokhoz. A rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja majd a dolgozatokat más megyékből szérmazó javító tanárokhoz. A dolgozatok titkosítása automatikus.

A tanügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a digitalizált kiértékelés nem von maga után semmilyen változást az osztályozási kritériumok tekintetében, mint ahogyan az írásbeli vizsgák formátuma sem változik.

„Szeretnénk, ha minden egyes országos felmérőn digitalizált rendszerben történne a javítás, legyen az érettségi, képességfelmérő vagy épp a tanárok vizsgája. Ez nem pusztán szükséges a logisztika leegyszerítéséhez, hanem természetes is a technológia fejlődése tükrében” – idézte Ligia Deca tanügyminisztert a szaktárca közleménye.

A pótérettségire országos szinten több mint 33 900 diák íratkozott be. Az írázsbeli vizsgák augusztus 16-én kezdődnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?