Öt-hét éven belül hozhat látható eredményeket az oktatási reform, legalábbis ami a román nyelv kisebbségi oktatását illeti – véli Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szakmai alelnöke. A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza vezetője úgy vélte, az államfő által múlt héten kihirdetett új tanügyi törvény jó keretet teremt néhány terület kivételével, de sikere nagymértékben múlik a másodlagos törvénykezések következetes alkalmazásán, illetve a kellő költségvetési ráfordításon. A törvény hiányosságai közül a legfontosabbként a pályaorientáció hiányos szabályozását emelte ki, és egyetértett azzal, hogy emiatt számos diák ezentúl is a középiskolát választja majd, holott szinte biztosan nem fog tudni leérettségizni. Egyúttal emlékeztetett: a 2011/1-es törvény szintén permisszív keret volt, de az évek során restriktív szabályozássá alakították a sok módosítással, illetve a kedvezőtlenebb másodlagos szabályozásokkal.

- Hogyan értékeli az idei vizsgaeredményeket a magyar oktatás szempontjából?

- A kisérettségi eredményeit nézve az átmenési arányok vajmi keveset változtak az elmúlt nagyjából tíz évben. Ezen belül a román az, amely mindig 50 százalék alatt helyezkedik el, a nem tömbmegyékben valamivel fölötte. Egyik évről a másikra századszázalékokban mérhető a javulás vagy romlás.

Amiben jól teljesít a romániai magyar oktatás, az az anyanyelv. A kisebbségi oktatásban tanuló diákok anyanyelvi eredményei jobbak, mint a többségieké, és ez egyértelműen pozitívum. A kisérettségi esetében elsősorban vidéki környezetben és románból teljesítenek gyengén a magyar iskolák. Erre sajnos az elmúlt tíz esztendőben a speciális tananyag bevezetésével sem tudott a rendszer eredményesen válaszolni. Emellett az idén záróvizsgázó generációk eredményességét nagymértékben befolyásolták az elmúlt évek viszontagságai, a pandémia idején bevezetett online oktatás, amely főleg vidéki környezetben okozott számos problémát abban az időszakban. A közoktatást érintő változtatások sem szolgálták a tanulók eredményesebb felkészítését. Gondolok itt főleg arra, hogy a világjárvány idején kivett tananyagrészeket visszatették a nyolcadikosoknak, illetve átírták a gimnáziumi tanulmányi átlagok beszámítását a felvételibe. Ezek kisebb-nagyobb mértékben mind-mind befolyásolták a tanulók eredményességét, ahogy az évzárás időszakában tartott sztrájk sem tett jót.

- A magyar diákok sikerrátája jócskán elmarad az országos átlagtól, méghozzá jelentősen, a képességvizsga és az érettségi esetében is körülbelül tíz százalékpont a különbség. Ön szerint ez kizárólag a román nyelvoktatás hiányosságainak tudható be?

- Nagymértékben annak tudható be, főleg Székelyföldön, illetve olyan vidékeken, ahol a nyelvi környezet nem támogatja a román elsajátítását.

- Más szóval ott, ahol a diáknak az iskolában kellene megtanulnia románul?

- Igen, eltérően más vidékektől, ahol a környezet segíti a román nyelv rendszeres használatát.

- Mit gondol, a speciális tananyag bevezetése miért nem hozott javulást ezen a téren?

- Minden szemléletváltást feltételező közoktatási újításnak az alapja az előzetes pedagógus-továbbképzés. 2012 környékén vezették be az új tananyagot, de a tanárok továbbképzése ebben az új nyelvtanítási szemléletben csak 2021-ben kezdődött el, egy európai uniós pályázat révén. Ez azért nagymértékben befolyásolta, hogy mennyire sikerült a nyelvtanítási szemléletmódját befolyásolni azoknak a pedagógusoknak, akik az új tananyag bevezetéséig ugyanazt a román tananyagot oktatták a kisebbségi iskolákban, mint a többségi tanintézményekben, ugyanazzal a többségi szemlélettel. Az új tananyag bevezetése után strukturált, rendszerszintű beavatkozás nem történt csak rá közel tíz esztendővel. A nyelvet egyféleképpen tanítják annak, aki beleszületett az illető nyelvbe, miközben a nem anyanyelvi személyeknek második nyelvként tanítják. Ennek módszertana van, ezt alkalmazzák is Romániában az idegennyelv-oktatásban. Ezt kellene alkalmazni a kisebbségi oktatásban a románra is, hozzáigazítva a nyelvi környezethez.

- Ehelyett új tananyag alapján, de továbbra is úgy tanították a románt a magyar gyerekeknek, mintha tudnának románul?

- Így is mondhatjuk. Vagy úgy, hogy a pedagógusok, tisztelet a kivételnek, azzal a módszerrel tanították a románt, amit megszoktak a tananyag 2012-es módosítása előtt.

- Mire számíthatunk Ön szerint most, hogy a 2011-es reformot „leváltották”?

- Az új törvény pontosabban és határozottabban leírja a román nyelv kisebbségi oktatásban történő tanításának a kötelezettségét, ennek formáit. Továbbá az érettségi a román nyelv értékelése tekintetében három különálló kategóriára van osztva: Ebből az egyik a kisebbségi román nyelv, ami az előző törvényből hiányzott. Expressis verbis kimondja a törvény, hogy minden értékelési formát kizárólag a kisebbségi tananyag követelményeire lehet alapozni. Továbbá a jogszabály előírja, hogy a Neveléstudományi Intézetben különálló kisebbségi részleg működik, illetve az Országos Értékelési és Tananyagfejlesztő Központban kisebbségi oktatásban jártas szakértőket kell alkalmazni.

Ugyanakkor a tanügy-minisztérium a saját költségvetéséből finanszíroz egy országos nyelvi kompetenciafejlesztési programot. Tehát a 2011/1-es törvényhez képest a keret sokkal támogatóbb, a nyelvoktatást sokkal jobban előtérbe helyezi. Úgy gondoljuk, hogy az új tananyag, az új nemzeti alaptanterv is olyan lehetőséget tud adni, amivel élnünk kell, hogy olyan dinamikusan alkalmazható kisebbségi román tananyag születhessen meg, amely a nyelvi környezettől függetlenül biztosítja a nyelv elsajátítását a lehetőségét. Más kérdés, hogy miként az 1-es törvénynél, ennél az új jogszabálynál is az alkalmazás a másodlagos törvénykezésen – módszertanokon, nemzeti alaptanterven, szabályzókon stb. – múlik, így ezekre maximálisan oda kell figyelnünk, hogy kiküszöböljük azokat a nehézségeket, amelyeket az elmúlt akár 30 esztendőben tapasztalhattunk.

- Van-e megfelelő szakembergárda a módszertanok, tantervek, egyéb másodlagos törvénykezés kidolgozására?

- Mint említettem, jelenleg zajlik egy POCU-projekt, amelyben a haszonélvező a tanügy-minisztérium, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem idegennyelv-intézete partner, és a Csíkszeredai Pedagógusok Háza valamint a nagyváradi székhelyű Országos Magyar Továbbképző Központ bonyolítja a tanárképzéseket. Az egyetem kifejlesztett egy „képzők képzése” programot a román mint idegen nyelv oktatására, amelynek során 150 trénert képeztek ki – 75-öt a csíkszeredai, ugyanannyit a nagyváradi központnak. Novemberben elkezdtük a pedagógusok képzését, három-három programot akkreditáltunk. Óvónőknek 80 órás program zajlik, tanítóknak és a felső tagozatos tanároknak pedig 120 órás program. Ezzel párhuzamosan zajlik tananyagfejlesztés, módszertani útmutatók kidolgozása is osztályokra lebontva, kompetencia és az európai nyelvi referenciakeret előírásai és szabályai szerint. Ez a folyamat ősszel zárul.

- Hogyha a 2011-es reform bevezetése után hozzávetőleg tíz évbe telt, amíg elkezdődött a pedagógusok kiképzése az új tananyag szerint, mit gondol, hány évet vesz igénybe ezúttal az átállás?

- Ez a rendszer következetességén múlik. Ha a tanügy-minisztérium folytatja azt az irányt, amit elkezdett az új nemzeti alaptanterv kisebbségi oktatásra eső részeiben, pénzt fektet a folyamatos tanártovábbképzésbe, a szakértők képzésébe, külföldi tapasztalatokat vonz be a nyelvoktatásba – hisz az államnyelv oktatása kisebbségiek számára nem spanyolviasz –, akkor valahol öt és hét év környékén, egy ciklusfelmenőben lehet elképzelni az új rendszer bejáratását. Az eredmények nem egyszerre jelentkeznek majd, hanem fokozatosan. De feltétel a következetes és egységes oktatáspolitika, illetve a kellő ráfordítás a humán erőforrás-fejlesztés, a tananyag-fejlesztés és a modernizáció tekintetében.

- Ha már a pénznél tartunk, vonzóbbá válik a tanári pálya most, hogy a júniusi sztrájkkal sikerült kicsikarni a bérek emelését?

- A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség többször kihangsúlyozta a sztrájk ideje alatt is, más alkalmakkor is, hogy a fizetésemelés hozzájárul a motivációhoz, de nem az egyedüli tényező, ami vonzóvá teszi a pedagógusi pályát. Fontos a megélhetés biztonsága, a bérszint egyértelműen befolyásolja a pedagógusok társadalmi státuszát, de legalább annyira fontos a szakmai fejlődés feltételeinek a biztosítása, a környezet modernizálása, az iskola működésének szabályozása, a pedagógusok – ezzel párhuzamosan és összehangolva pedig a diákok – jogainak/kötelezettségeinek a szabályozása. Ebben a komplex folyamatban fontos, de csak egyetlen komponens a pénzbeli motiváció.

- Miközben az oktatási tárca évről évre 70 százalék körüli sikerrátákról számol be az országos vizsgák után, elemzések kimutatták, hogy az első osztályba 2011-ben beiratkozott diákoknak alig több mint 40 százaléka tudott leérettségizni. Hogy viszonyul Ön az ilyen elemzésekhez? Látja értelmét hivatalos és „igazi” sikerrátáról beszélni?

- Az adatok nyilván többféleképpen értelmezhetők. Egyetlen oktatási rendszerben sincs meg az, hogy ahányan beiratkoztak előkészítő osztályba, ugyanannyian érettségiznek le. A kisérettségivel más a helyzet, ott azt mondom, hogy ahányan bemennek az előkészítő osztályba, annyinak le is kellene tennie a nyolcadikos záróvizsgát. De ehhez nagyon alaposan finomhangolni kellene a tananyagot a másodikos, negyedikes és hatodikos értékelések alapján. Az értékelések következtetéseinek összhangban kellene lenniük nemcsak a tananyaggal, hanem a tananyag szemléletével is. Főleg a hatodikos vizsga egy több tantárgyat érintő, integráltabb értékelésmód, miközben tudjuk, hogy a közoktatásunk mindennapjaiban tantárgyakra „szétszedve” adjuk át az ismereteket és fejlesztjük a kompetenciákat. Az OECD is felhívta a figyelmet, hogy a másodikos, negyedikes és hatodikos értékelések következtetéseit nem épültek be olyan közoktatás-politikákba, amelyek valamilyen mértékben tudják befolyásolni az iskolázottságot és a részvételt a nyolcadikos vizsgán. Tudjuk, hogy Romániában nagyon magas a korai iskolaelhagyás, és a lemorzsolódás főként nyolcadik után ugrik meg. Bizonyos mértékű eltérés az elsősök és az érettségizők száma között más országokban is tapasztalható, és ez természetes, hiszen nyolcadiktól kezdődően több tanulmányi útvonalat tudnak választani a gyerekek, és nem hiszem, hogy ezek mind érettségivel kell hogy befejeződjenek. Létezik szakoktatás – újabban duális oktatás –, és a lényeg az, hogy az illető fiatal a szakmáját minél magasabb szinten elsajátítsa, boldogulni tudjon a munkapiacon, és ez ugyanannyira teljes életpálya tud lenni, mint az, amely az érettségin keresztül vezet.

- A bírálók szerint az oktatási tárca annyiban foglalkozik csak az értékelések eredményeivel, hogy folyamatosan enyhíti a vizsgakövetelményeket, ezzel javítva a sikerrátát.

- Én ezt így nem jelenteném ki, mert nincs teljes rálátásom ezekre a tárcán belüli döntésekre. Azt mi is érzékeljük, hogy minden évben nagyon megoszlik a vélemény azt illetően, hogy mennyire kalibráltak a vizsgák nehézségi szintjei. A könnyű közepestől a nehézig – már egy tanéven belül, a próbavizsgáktól a rendes vizsgaszesszió tételeiig – állandó fluktuáció érzékelhető a szakmán belül is, hogy akkor a magyar, román vagy matematikatétel könnyű, közepes vagy éppenséggel nehéz volt. Európa fejlett oktatási rendszereiben az oktatás és az értékelés is standardizált. Romániában az értékelés nem igazodik a tananyaghoz, az elsajátítható kompetenciákhoz, célkitűzésekhez – ez okozza a bizonytalanságot.

- Nagyon sokan indulnak el a középiskolai úton, nem választanak szakképzést úgy, hogy reálisan nincs esélyük leérettségizni. Ezen a téren hoz-e lényegi változást a reform?

- Finnország példáját tudom felhozni párhuzamként. Ott az elemi oktatás hatéves, és ami nálunk az általános iskola felső tagozata (V–VIII. osztály), az náluk három év. Gyakorlatilag a gyerek 15-16 évesen vált, és azután megy egyfajta középiskolába. Tehát egyrészt az érettsége is teljesen más a gyerekne… vagyis nem kényszerítik nagyon korán pályát választani.

Különösen olyan körülmények között, hogy nálunk nincsen rendszerszintű – és ez alatt a rendszer mélységét értem – pályaorientáció a közoktatási rendszerben. Máshol, ahol eredményesebb ebben a tekintetben a közoktatás, már 10-11 éves kortól kezdődően alapos pályaorientálásban részesítik a gyerekeket. A mélyrehatóbbat iskolai nevelési tanácsadók, pszichológusok végzik, a felszínit az osztálytanítók és osztályfőnökök – olyan pedagógusok, akik erre is kaptak továbbképzést. A gyerekek természetes érdeklődését térképezik fel, azt mélyítik, abban orientálják minden szempontból azért, hogy majd tudatosabban tudjanak választani. Nálunk ez az egyik hiányossága az új törvénynek, hogy a pályaorientációnak a folyamatát nem tisztázza. Mi, az RMPSZ elmondtuk ezt többször. A törvény azt írja elő, hogy nyolcadik végén az osztályfőnök az iskolai nevelési tanácsadóval – képzeljünk el egy ezres létszámú iskolát! – egy személyre szóló pályaorientációs ajánlást bocsát ki. Ennyi! Kérdezem én, hogy milyen megfigyelés, milyen keret, milyen standardok, milyen mutatók alapján, milyen célok szerint, milyen területeken és milyen képzéssel tudja ezt magának megengedni egy olyan nevelési tanácsadó, aki nem tölt minden egyes nap vagy esetleg egy héten többször egyformán időt minden gyerekkel?

Ennek valószínűleg a szülők is tudatában lesznek, és egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd a pályaorientációs ajánlást. Pláne, ha megvan bennük a késztetés – ami gyakori –, hogy mindenáron diplomást csináljanak a gyerekből. Ez a késztetés megmarad, amennyiben időközben nem pótolja a rendszer a hiányosságokat.

- Összességében több jót vagy rosszat hoz az új törvény?

-  Úgy gondolom, hogy a pályaorientációt kivéve jó kerettörvény született, viszont az alkalmazásának a sikere egyértelműen függ attól, hogy milyen minőségű másodlagos törvénykezések születnek. Mint tudjuk, az 1-es törvény szintén permisszív törvény volt, de az évek során restriktív szabályozássá alakították, egyrészt a sok kiegészítés és pótlás, másrészt a kedvezőtlenebb másodlagos szabályozások révén. Tehát a keret jó, de következetes alkalmazásra van szükség, tanártovábbképzés alapú kell hogy legyen minden egyes bekezdésének az alkalmazása, illetve kellő ráfordítás nélkül nem megvalósítható. A legutóbbi OECD-jelentés is rávilágít, hogy Romániában azért maradnak a közoktatás-politikák következetlen helyzetben, mert amíg van európai forrás, addig működnek, amikor pedig lejár az európai költségvetési ciklus, onnantól finanszírozás hiányában elakadnak kezdeményezések. Éppen ezért kellő ráfordítás alatt a saját költségvetési kiutalások növelését értjük. 

Nyitókép: Fodor Zsuzsanna