A pedagógusok háromnegyede vizsgázott sikeresen a véglegesítőn

Kihirdették a pedagógusi véglegesítő vizsga eredményeit, 76,97 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.

A tárca közleménye szerint a sikeresen vizsgázók, vagyis a legalább 8-as átlagot elérők aránya több mint 6 százalékkal magasabb a tavaly regisztrált 70,8 százaléknál, és közel 4 százalékkal a 2021-ben jegyzett 72,9 százaléknál.

Az óvások benyújtása és megoldása előtt 5905 vizsgázó ért el 8-as és 10-es közötti átlagot, közülük 117-en tízesre vizsgáztak.

Fotó: Pexels

A sikeres vizsgához a pedagógusoknak legalább 8-as átlagot kell elérniük, az írásbeli vizsga 70 százalékos súlyozással vesz részt az átlag kiszámításában. Beleszámít még a vizsgajegybe a tanév folyamán az óralátogatáson kapott minősítés.

Az írásbeli vizsga július 19-én zajlott 42 vizsgaközpontban, összesen 105 tantárgyból, a dolgozatokat hét központban javították.

Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint 8008-an jelentek meg július 19-én a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján. A részvételre jogosult 8485 jelentkező közül 477-en nem jelentek meg a vizsgán, 330-an a vizsga előtt személyes okokra hivatkozva visszaléptek, négy vizsgázót pedig csalási kísérlet miatt kizártak. Így végül 7674 dolgozatot küldtek el javításra, de kettőt semmisnek nyilvánítottak.

A 7672 vizsgázó közül 4029-en kaptak dolgozatukra 8 és 10 közötti jegyet, 131 tízes dolgozat volt. 394 vizsgázó nem érte el az 5-öst.

Az óvásokat kedden 20 óráig és szerdán délig lehet benyújtani. A végleges eredményeket augusztus 1-jén teszik közzé a vizsgaközpontokban és a definitivat.edu.ro honlapon.

A véglegesítő vizsga jogosít fel a tanári szakma gyakorlására a közoktatásban. A vizsga letétele előtt a pedagógusoknak legalább egy évig kell tanítaniuk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?