Meddig kell még maszkot hordanunk? Ellentmondóan nyilatkoznak a hazai szakemberek

Forrás: Emil Boc kolozsvári polgármester Facebook-oldalaEgymásnak ellentmondóan nyilatkozott a hét végén két hazai egészségügyi szakember arról, hogy meddig lesz még kötelező a maszkviselés Romániában. Egyikük szerint 2023-ig, másikuk szerint várhatóan csak idén szeptemberig lesz szükség erre az óvintézkedésre.

A bukaresti Matei Balș Országos Járványkutató Intézet igazgatója, Adrian Streinu-Cercel vasárnap kijelentette: a koronavírus elleni vakcina második, úgynevezett emlékeztető dózisának beadása után egy héttel a beoltott személy védett a fertőzés okozta súlyos megbetegedésekkel szemben. Ám szerinte ettől függetlenül legalább 2023-ig kötelezően maszkot kellene viselni mindenkinek Romániában.

„Elméletileg a második dózis beadása után nyugodtan hátradőlhetünk, mert már nem vagyunk kitéve súlyos megbetegedésnek. De a maszkviselésnek kötelezőnek kell lennie 2023-ig, mert ez az oltás csak belülről véd, és nem akadályozza meg a nyálkahártyánkon keresztüli megfertőződést. Így ha levesszük a maszkot, minden esély megvan arra, hogy elkapjuk a vírust, amit aztán továbbadunk olyan személynek, akit még nem oltottak be” – idézte az Agerpres a szakember kijelentéseit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Arra a kérdésre, mi a teendő abban az esetben, ha egy kétszer is beoltott személy a második vakcina beadása után fertőzöttel érintkezik, Streinu-Cercel kijelentette: az illetőnek nem kell karanténba vonulnia, de megfigyelés alatt kell tartani. „Az óvintézkedéseken nem enyhíteni, hanem szigorítani kell. Az oltással együtt csak így lehet elérni, hogy a vírus ne terjedjen többé a lakosság körében” – hangsúlyozta a járványkutató.

Streinu-Cercel megnyugtatott mindenkit, hogy a Romániában alkalmazott oltás véd a koronavírus összes eddigi mutációja ellen. „Azt nem tudom viszont, hogy mi lesz egy év múlva. Ezért igyekeznünk kell minél többe embert beoltani, a lakosság minél nagyobb hányadát immunizálni, mert akkor megszabadulhatunk a vírustól” – jelentette ki.

A Matei Balș Országos Járványkutató Intézet igazgatójával ellentétben az oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă úgy véli: nem lesz szükség a kötelező maszkviselésre 2023-ig. A katonaorvos szerint a korlátozó járványügyi intézkedések feloldhatóak, ha az átoltottsági arány Romániában eléri a 60-70 százalékot, ami korábban bejelentetett tervek szerint idén szeptemberig megvalósítható.

Gheorghiţă emlékeztetett, hogy az országban alkalmazott vakcina 95 százalékos védettséget biztosít a COVID-19-cel szemben a beoltott személy számára 7-10 nappal a második dózis beadása után. Hangsúlyozta azonban: egyelőre nem világos, mekkora a kockázata annak, hogy egy immunizált személy a vírus tünetmentes hordozójává váljon, és megfertőzze azokat a beoltatlan személyeket, akik nem tartják be az óvintézkedéseket.

A szakember a Digi24-nek nyilatkozva kifejtette: az orvostudomány feltételezései szerint egy immunizált személy sokkal kisebb eséllyel fertőz, mint az, aki nem kapta meg az oltást. „Az immunizáltak nyálkahártyájában vélhetően sokkal kisebb számú vírus található, ezért kis számú kórokozót terjeszt. Úgy vélem, hogy az óvintézkedéseket addig kell betartanunk, amíg az átoltottsági arány eléri a 60-70 százalékot, és a tudomány választ ad az imént felvetett kérdésekre” – magyarázta Gheorghiţă.

Mindkét szakember abból az alkalomból nyilatkozott a sajtónak, hogy az egészségügyi személyzetet vasárnap elkezdték beoltani a koronavírus elleni oltás második dózisával.

Kapcsolódók

Kimaradt?