Érvénytelen az AUR szenátorának orvosi felmentése, egyelőre maszkot kell viselnie

A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szerint érvénytelen az orvosi igazolás, amelyre hivatkozva Diana Șoșoacă, a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) szenátora megtagadta a maszkviselést a parlamentben, írta meg a Libertatea. A politikust a szenátus munkaorvosához irányították, amit el is fogadott, viszont feljelentéssel fenyegetőzik a személyiségi jogainak megsértése miatt.

A DSP közölte, a 874/2020-es kormányrendelet értelmében a munkaorvos adhat ki a maszkviselés alól mentesítő igazolást, Șoșoacă viszont a háziorvosától kapott felmentést, mondta el Iuliana Scîntei, a szenátus mandátumigazoló bizottságának vezetője. Az orvosi igazolás arra hivatkozott, hogy a szenátornak olyan betegségei vannak, amelyek miatt nehézkes a légzése, ezért a maszkviselés veszélyes számára. A DSP szerint ezt a szenátus munkaorvosának is meg kell állapítania, és amíg nem kapja meg az új szakvéleményt, az AUR szenátorának maszkot kell viselnie a parlamentben.

A mandátumigazoló bizottság ülésén Șoșoacă végig maszkot viselt, tette hozzá Iuliana Scîntei.

Az AUR-os politikus mégsem hagyta annyiban a dolgot, Facebook-élőben jelentette ki, hogy feljelentést tesz úgy a szenátus tagjai, mint az egészségügyi minisztérium és a DSP ellen, mert az orvosi igazolását és a szenátus mandátumigazoló bizottságának DSP-hez intézett folyamodványát, összes személyes adatával és a betegségei kódjával együtt eljuttatták a sajtóhoz, ezzel megsértve a személyes jogait. Șoșoacă ráadásul követeli, hogy az összes honatya maszkját ellenőrizzék le, hogy valóban megfelelnek-e az előírásoknak.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?