Nem az ártatlanságot kell bebizonyítani, hanem a bűnösséget – ezt már a rómaiak is így gondolták, ám Romániában 2014-ben egy olyan ülésen hozott döntésért ítélték el Markó Attilát, amelyen nem is vett részt. A volt háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki április 27-én nyolc és fél év kényszerű magyarországi tartózkodás után tért haza, az Erdélyi Magyar Televízió 24plusz című közéleti műsorának különkiadásában emlékezett vissza menekülésére, a Magyarországon töltött évekre, de beszélt céljairól is.

Markó Attila, akinek neve mára egybeforrt a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium visszaszolgáltatási perével, a 24plusz című műsorban felidézte, akkor döntött úgy, hogy elmenekül, amikor világossá vált számára, hogy az ügyészség minden áron „el akarja ejteni”. Elmondta: a magyar kormány részéről több ízben is jelezték, hogy meg fogják védeni, „ha nagyon nagy baj lesz”. Markó Attila és felesége, Magdi vészforgatókönyve azonban a kezdetekben kimerült abban, hogy „érkezzünk ki, aztán majd megoldjuk”. A volt parlamenti képviselő közölte: nem láttak semmiféle jövőt maguk előtt, hiszen az addigi életük hirtelen szakadt meg. Növelte a bizonytalanságot, hogy nem tudták, meddig kell Magyarországon maradniuk, vagy hogy „jönnek-e a fekete autóval, hogy elvigyenek valamelyik utcasarokról”.

Az Erdélyi Magyar Televízió személyes hangvételű beszélgetésében Markó Attila felidézte, 2015 elején lakást kerestek Budapesten a feleségével, amikor a Boráros téren hajléktalanokkal találkoztak. Elmondása szerint elkeseredésében azt mondta feleségének: „»Nézd, ide fogunk jutni.« A feleségem megfogott, megrázott, és azt mondta, hogy »amíg engem látsz, addig ilyet ne mondjál. Nem leszünk hajléktalanok, ide nem fogunk soha kerülni«”. Markó Attila elismerte, a felesége volt az erősebb, nélküle nem tudta volna végigcsinálni az elmúlt nyolc és fél évet: „megtalálta azt az erőforrást saját magában, amivel nemcsak a kettőnk közös problémáját dolgozta fel, hanem az én személyes traumámat is próbálta tompítani” – emlékezett vissza.

A volt parlamenti képviselő elárulta, noha a családtagjaik időnként meglátogatták őket Magyarországon, akkor volt leginkább a padlón, amikor arra gondolt, hogy ha valami baj történne az édesanyjával, akkor nem tudna ott lenni mellette. „Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy igaz, hogy a cellád egy országnyi, de nem mehetsz át a határán, hogy segítsél a saját családodon, akkor ez nagyon rossz érzéssel tudja eltölteni az embert” – fogalmazott Markó Attila, aki esetében a 2014. november 20-a óta eltelt közel nyolc és fél év alatt öt vádemelés történt, ezek közül három perben felmentették, kettőben az ügyészség ejtette a vádat. További 32 teljesen azonos kártérítési ügyben az ügyészség megszüntette az eljárást az első jogerős felmentés után.

A Magyarországon töltött nyolc és fél évet két időszakra bontja: „a 2019 előtti szakasz a mélypont és a kilátástalanság időszaka, 2019-ben az első, jogerős felmentésnél éreztem azt, hogy igen, lehetséges. És attól kezdve már optimistábbá váltam, és csak idő kérdése volt, hogy a másik kettőben is ugyanilyen döntés szülessen.”

Markó Attila emlékeztetett, a 2019 előtt „a mélyállami erőhatalmi tevékenységek, a bilincses tévés show-k, amiket leműveltek (…) azért voltak jelen a mindennapi életünkben, mert voltak titkos protokollumok a SRI és az igazságszolgáltatás különböző szervei között. Ezek arról szóltak, hogy gyakorlatilag a SRI a saját eszközeivel és módszereivel ráhatással van az igazságügyi rendszerre, és megmondja, mit kell tenni. Annak a címszónak az égisze alatt, hogy a román korrupciót le kell törni, és az európai megfigyelés ezt elvárja tőlünk, és akkor aztán most tűzzel-vassal írtjuk a korruptakat”. Úgy véli, az ő ügyében is azért születhetett felmentő ítélet, mert 2019-ben fény derült a protokollumokra, és ezért „azok a bírák, akik korábban nagyon félénken próbáltak helyesen dönteni, elkezdtek bátrabbak lenni, és visszatért a bírósági rendszerbe a nem a parancs alapján történő döntés helyett a törvény alapján történő döntés időszaka”. Szerinte a rossz, vagy másképpen fogalmazva, a rendszerfüggő bírók most is léteznek, „az igazságszolgáltatás ezért ma is személy- és szerencsefüggő”.

Emlékeztetett, egyik ügyében úgy kapott öt év letöltendő börtönbüntetést, hogy a bíró tudhatta, a Legfelsőbb Bíróságon vissza fogja tudni fordítani. „Az nagy dolog egy igazságügyi rendszerben, hogy egy alapfokú letöltendő öt évet átalakítanak felmentéssé a fellebvitelben. Nálam a három ügyből kettőben az volt, hogy elsőfokon kaptam öt évet, és mind a kettő visszafordult felmentéssé másodfokon” – hangsúlyozta a jogász végzettségű politikus.

„Kaptam sok olyan megjegyzést 2014–2015 tájékán, még 2016-ban is sokáig kaptam ilyen üzeneteket, hogy gyere haza és álljál a bíróság elé és bizonyítsd az ártatlanságodat. Hát én ártatlan vagyok és pont. Ezt nem kell bizonyítani! Az ártatlanság egy ténykérdés, ezen nem kell bizonyítani semmit. Hogyha valaki azt hiszi, hogy én tettem valami rosszat, mondja meg, hogy mit és miért. Tehát, hogy mi a bűncselekmény, és mi van mögötte, mint bűnösségi tényező. És ezt nem tudták megmondani. De nem az én dolgom elmondani, hogy miért vagyok ártatlan. Én ártatlan vagyok és pont. És ez is lett a végeredmény, tehát most már azt tudom mondani, hogy mindenféle segítség nélkül, ügyvéd nélkül nyertem meg három pert” – hangsúlyozta Markó Attila, aki már nyolc és fél évvel ezelőtt is azt hangsúlyozta, hogy nem az igazságszolgáltatás elől menekült el, hanem az igazságtalanság elől.

„Úgy éreztem minden pillanatban, minden dilemmám ellenére, hogy jó volt-e vagy rossz volt elmenni, hogy ha valaki egyszer ártatlan, akkor egy jogállamban nem történhet meg az, hogy valaki, bárki egy másodpercet bent legyen a börtönben. Ez a típusú abúzus, ez a típusú visszaélés, erőhatalmi pozíció, ez volt az a kiváltó ok és az az igazságtalansági pont, amire azt mondtam, hogy én nem a felelősség elől megyek el, hanem felelősségem hiányában a rossz elől megyek el, az állam abúzusa elől megyek el” – nyomatékosította.

A restitúciós bizottság volt tagja több mint tíz év távlatából úgy látja, azért kezdődött el a személyes kálváriája, mert a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének „visszaállamosításával az állam azt üzente az egész magyar közösségnek, hogy ennyi elég volt, fejezzétek be, többet ne kérjetek, van már 1100 ingatlanotok, s itt legyen vége”. Kiemelte: „a Mikó-per után egyetlen, a kommunizmus idején elkobzott jelentős épület nem került már vissza az erdélyi egyházak tulajdonába, és az egész folyamat egy nagyon-nagyon takaréklángos rendszerben megy ugyan tovább, de az „aranykorbeli”, a 2005-2011 közötti időszakhoz képest, amikor havonta, ülésenként 50-100-120 ingatlan került vissza egyházakhoz, ehhez képest a 12 utáni időszakban egy-kettő néha, és 110-120 elutasítás. Tehát az arányok teljesen megváltoztak, ez volt tehát a jelzés”.  

A jövőre vonatkozó terveit firtató kérdésre válaszolva Markó Attila megerősítette azt, amit a nemrégiben tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján mondott: ha igényt tartanak a tudására, vállal közéleti szerepet.

„Lehet, hogy ilyenkor egy kicsit ilyen nagyon naiv és régi vágású közéleti embernek tűnök, de én hiszek abban, hogy még mindig van mit tenni. És egyébként is úgy éreztem, hogy amikor mi kényszerűségből elmentünk, akkor megszakadt egy időszak, ami egy tevékenységi folyamatnak egyik stádiuma volt és állandóan volt egy olyan érzésem, hogy nem fejeztem be valamit. Nem ért véget egy munka” – mondta a volt parlamenti képviselő, akinek, elmondása szerint belső motiváció a befejezés, „legalábbis olyan értelemben befejezni, hogy legalább tudjuk azt, hogy ezzel már nincs tovább mit tenni, és akkor ez a befejezett része”