Visszatérhet az állásába Cristi Danileţ bíró, miután a CSM elleni harmadik perét is megnyerte

Cristi Danileţ hétfőn bejelentette, hogy a bírói karból való kizárásával kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellen indított harmadik perét is megnyerte, így visszatérhet az állásába a Kolozs megyei törvényszékre.

Danileţ egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy fizetéslevonással kellett volna szankcionálni őt, nem a bírói karból való kizárással. E döntés nyomán Danileţnek meg kell kapnia a kizárása óta eltelt időszakra (azaz 2021 decemberétől mostanig) járó fizetést.

„Köszönöm bíró és ügyész társaimnak, akik anyagilag támogattak ebben a számomra kegyetlen időszakban! Köszönöm a barátaimnak és online követőimnek, akik nyilvánosan kiálltak mellettem és erkölcsileg támogattak. Nagyon sokat számított!” – írta Danileţ.

Fotó forrása: Cristi Danileț Facebook-oldala

Korábban ugyancsak a bírói karból való kizárása miatt a CSM ellen indított másik két perből is győztesen került ki Cristi Danileţ. Az egyikben idén februárban született jogerős ítélet. Ebben a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a CSM 2022. májusi döntését, amellyel arra hivatkozva zárták ki a bírói karból Danileţet, hogy a kormány tevékenységét bíráló két civil szervezetben tevékenykedett.

A bírót 2021 decemberében is kizárták a bírói karból, akkor a TikTok-ra feltöltött két videó miatt. Danileţ ezt a döntést is megfellebbezte és megnyerte a pert.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács azon tagjainak, akik kizárták Danileţet a bírói karból, időközben lejárt a mandátumuk, a szankcióról szóló jelentést összeállító Igazságügyi Felügyelet (IJ) vezetője pedig szintén nincs már a rendszerben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?