Máramaros: nemcsak nemzeti, hanem Isten iránti felelősség is a népszámlálás

A következő napokban fokozottan figyeljünk oda a népszámlálásra, és bárki, akivel találkozunk, kérdezzük meg, hogy kitöltötte-e a kérdőívet – hangzott el azon a nagybányai sajtótájékoztatón, amelyen a megye politikai, egyházi és civil vezetői beszéltek a népszámlálás fontosságáról.

Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy Máramaros enyhén le van maradva az országos átlaghoz képest, de még behozható az eredmény. „Május 6-i adat szerint 33,8 százalék számolta meg magát Máramarosban, Nagybányán a mai, május 10-i adat már 34 százalék-os arányt mutat. A cél, hogy Erdélyben legyen meg az egymillió magyar, Nagybányán pedig ez a küszöb a 10 ezer megszámolt magyar” – hangsúlyozta az elnök.

Szmutku Róbert nagybányai római katolikus esperes úgy fogalmazott, hogy a népszámlálás nemcsak nemzeti felelősség, hanem Isten iránti felelősség is egyben. „Élnünk kell ezzel a lehetőséggel, hiszen tapasztaltuk már, hova vezet a közömbösség. Arra bátorítok és buzdítok tehát mindenkit, hogy most, az utolsó órában, töltsük ki a kérdőívet, és valljuk meg vallási, anyanyelvi és nemzeti hovatartozásunkat.” Hasonló üzenetet fogalmazott meg a jelenlévő Bak László óvárosi református tiszteletes is.

„Bár Nagybányán erős magyar közösség él, ugyanannyi, amennyi Gyergyószentmiklóson, vagy Kézdivásárhelyen, de a román államot a számok érdeklik – mondta Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője. – Éppen ezért nekünk ennek fényében kell mérlegelnünk a népszámlálás súlyát, hiszen ahányan leszünk, olyan erőt tudunk felmutatni a román állam felé.”

Máramarosban több helyen is segítséget nyújtanak a népszámlálásban. Nagybányán és Máramarosszigeten az RMDSZ-székházban naponta 9–16 óra között, a Teleki Magyar Házban naponta 16–20 óra között, emellett a munkatársak naponta végeznek kiszállásokat, illetve keddtől a nagybányai Szentháromság templom sekrestyéjében is segítséget nyújtanak az önkitöltésben. Ugyanakkor a számlálóbiztosoknál is lehet útbaigazítást kérni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Fontos, hogy a kérdőív beküldését követő 7 nap után a dovrec.insse.ro oldalon ellenőrizni kell, hogy válaszainkat elfogadták-e, érvényesítették-e. Fontos ugyanakkor, hogy az ideiglenesen külföldön tartózkodók is töltsék ki a kérdőívet, valamint azok is, akik nem a hivatalos bejegyzett lakcímükön laknak. Ez azért szükséges, mert május 15. után a számlálóbiztosok a lakosokat a hivatalosan bejegyzett címükön fogják először keresni. Ha ott nem találják őket, a nemzetiségükre és az anyanyelvükre vonatkozó adatok nélkül kerülhetnek a nyilvántartásba.

Az önkitöltéses szakasz hajrájában túlterhelt a rendszer, a regisztrációs és kitöltési platform akadozik. A megyei vezetők azt kérik, hogy aki ezzel a problémával szembesül, az próbálja meg egy későbbi időpontban kitölteni a kérdőívet.

Kapcsolódók

Kimaradt?