Madéfalván felavatták a magyar állam támogatásával kibővített óvodát és bölcsődét

A székelyföldi Madéfalván a XII. Hagymafesztivál keretében avatták fel vasárnap a magyar állam támogatásával kibővített óvodát és bölcsődét.

Az avatóünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a magyar állam mintegy 400 millió forintos támogatást nyújtott a római katolikus egyház beruházásához, amellyel beépítették a meglévő Micimackó óvoda tetőterét. Így az épület immár öt óvodai csoportnak és egy bölcsődei csoportnak tud korszerű ellátást biztosítani.

Az államtitkár azért tartotta fontosnak a magyar állam pénzforrásaiból megvalósuló Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, mert általa nemcsak a magyar, hanem a vegyes házasságban születő gyermekek számára is biztosított a magyar nyelvű óvodai képzés. Hozzátette: mindezt a gyermekek szocializációs folyamatának a legfontosabb korszakában nyújtják. A magyar óvoda egyben ahhoz is hozzásegíti a családokat, hogy az óvoda után magyar iskolába írassák a gyermekeiket. Potápi Árpád János megjegyezte: elsősorban a vegyes lakosságú településeken, és a szórványban jelentős az a megtartó hatás, amit az óvoda tud nyújtani.

A kibővített óvodaépületet Kerekes László római katolikus segédpüspök szentelte fel. Az avatóünnepségen részt vett Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a térség szenátora, és Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Fotó: MTIAz épület kibővítése során a korábbi 495 négyzetméteres óvodát a tetőtér beépítésével 782 négyzetméteresre bővítették: a tetőtérben 20-20 gyerek befogadására alkalmas 3 óvodai termet alakítottak ki a hozzá tartozó illemhellyel és raktárhelyiséggel. Emellett kibővült a fűtés-, víz- és villanyhálózat, és az óvoda biztonsági rendszerei is kiépültek. Az óvoda és bölcsőde valamennyi termét új bútorral, korszerű oktatási eszközökkel, játékokkal látták el, és megújították az óvoda udvarán kialakított játszóteret is.

Kapcsolódók

Kimaradt?