Ludovic Orban kilép a PNL parlamenti frakciójából

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szeptember végén leváltott elnöke csütörtök este a B1 TV-ben jelentette be, hogy jövő héten kilép a PNL parlamenti frakciójából, és nem szavazza meg Nicolae Ciucă kormányát, írja a G4media.ro.

„Iohannis és romboló bandája súlyosan szembementek a választók érdekeivel” – fogalmazott Orban.

A volt pártelnök szerint nem a PNL döntött arról, hogy Nicolae Ciucă-t javasolja kormányfőnek, hanem Klaus Iohannis. „A PNL már nem létezik, csak Klaus Iohannis akarat nélküli meghosszabbítása” – fogalmazott Orban. Nicolae Ciucă katonai múltjára utalva hozzátette, hogy Románia demokratikus ország, ahol nem rendeletekkel és katonai fegyelemmel kellene kormányozni, hanem párbeszéddel, átláthatósággal, vitával.

Orban azt is megjegyezte a televíziós nyilatkozatában, hogy a Ciucă PNL-tagságát igazoló okiraton „még meg sem száradt a tinta”. „Az a kategória, aki úgy jut magas funkciókhoz, hogy nincs mögötte politikai karrier. Akárcsak Iohannis. Ő is váratlanul bukkant fel a PNL-ben, pártelnök, majd államelnök lett”.  

Ludovic Orban elmondta, „nem ismeri fel” azt a Klaus Iohannist, akivel főként a járvány idején dolgozott együtt, és akiben akkor még nem volt „beteges kontrollvágy” a PNL és a kormány irányában. „A PSD elleni harcával vált ismertté, most meg a PSD-vel egyezkedik” – tette hozzá a volt PNL-elnök.

Orban már a PNL éléről való leváltása után beszélt arról, hogy véget ért a partneri viszony közte és Klaus Iohannis között, ami nem volt meglepő, mivel az államfő leplezetlenül támogatta Florin Cîțut Orban ellenében a pártelnöki székért folytatott kampányban. Orban azt is kilátásba helyezte, hogy új pártot alapít.

Mint írtuk, csütörtökön Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi minisztert, a román hadsereg korábbi vezérkari főnökét bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?