banner_hrNpqgCf_segitsparajdon_970x250.gif
banner_G9ZJSA6n_segitsparajdon_728x90.gif
banner_XlrrvDGH_segitsparajdon_300x250.gif

Lovasversenyekkel és kulturális programokkal várja az érdeklődőket az idei Székely Vágta

Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.

Idén június 20–22. között tartják meg Székelyföld egyik legnagyobb lovas eseményét, a 14. Székely Vágtát, a megszokott helyszínen, a maksai Óriáspince-tetőn. A háromnapos rendezvény színes programkínálattal várja a látogatókat: izgalmas versenyek, látványos bemutatók, koncertek és lovas színház és gondoskodnak az élménydús hétvégéről – olvasható a szervezők közleményében.

Elérhető az idei Székely Vágta teljes programja./ Fotók forrása: Székely Vágta Facebook-oldala

A rendezvény pénteken reggel 10 órától regisztrációval és állatorvosi vizsgával veszi kezdetét, az este fénypontjaként pedig a Nemzeti Lovas Színház tart nyilvános főpróbát a Szabadság Vándorai című zenés lovas musicalből.

Szombaton délelőtt díjugrató versennyel indul a nap, délben pedig ünnepélyes megnyitóval kezdődik a rendezvény hivatalos része. A délután folyamán sor kerül a különböző vágtafutamokra – köztük a Székely, Kishuszár, Huszárgyerek, Góbé, valamint az újonnan bevezetett Góbé+ -ra. A közönség több látványos produkciót is megtekinthet, mint például a Kassai lovasíjász iskola harcibemutatóját, Pászka Lehel és csapatának produkcióját, vagy a csodaszarvas legendáját feldolgozó lovas kaszkadőr show-t. Az est zárásaként a Nemzeti Lovas Színház Szabadság Vándorai című előadását láthatják az érdeklődők 21.30-tól.

A legkisebbek is lóhátra pattannak.

A vasárnapi program a középfutamokkal indul, majd a huszárügyességi verseny és a Huszárvágta következik. A délutáni órákban kerül sor a döntőkre, ahol a legjobbak mérik össze tudásukat a különböző kategóriákban.

Kulturális programokbók sem lesz hiány: sor kerül operettgálára, valamint Tóth Abigél koncertjére is, a hétvégét pedig a díjátadó ünnepség zárja.

Nemcsak lovasversenyekre, hanem számos kulturális programra is sor kerül.

A rendezvény ideje alatt egész napos kísérőprogramokkal is várják az érdeklődőket: gyermekfoglalkozások, kézműves vásár, az Incitato kiállítás, valamint lesz lovagoltatás a Vadon Egyesület szervezésében.

További részletek elérhetők az esemény honlapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?