Lódított Ciolacu az önéletrajzában a Recorder.ro szerint: nem nagyvállalatnál, hanem segédmunkásként dolgozott

A Recorder.ro újságírói nyomon követték Marcel Ciolacu miniszterelnök szakmai és kisvállalkozói karrierútját, és azt állítják, hogy „közhivatalnokként magánpénzszerzésre használta pozícióját”, nyomozásuk szerint az egyik legkirívóbb kísérlet Marcel Ciolacu múltjának kicsinosítására egy hamis állítás a CV-jében az első munkahelyéről, ami nem egy nagyvállalatnál volt, hanem egy buzăui kézműves szövetkezetben dolgozott segédmunkásként.

„Romániának egy éve van egy elnöki ambíciókkal, azonban vékonyka önéletrajzzal rendelkező miniszterelnöke. Az újdonság az, hogy még a kormány honlapján közzétett életrajzát is simán kozmetikázták, hogy minél inkább megfeleljen egy ilyen magas tisztség követelményeinek” – írja Anca Simina újságíró, idézi a g4media. „Az egyik legkirívóbb kísérlet Marcel Ciolacu múltjának kicsinosítására a hamis állítás az első munkahelyével kapcsolatban. A miniszterelnök nyilvánosan azt állítja, hogy egy bukaresti nagyvállalatnál dolgozott. Valójában 1989-ben egy buzăui kézműves szövetkezetben volt segédmunkás” – áll a Recorder.ro nyomozásában a g4media szerint.

Fotó forrása: Marcel Ciolacu miniszterelnök Facebook-oldala

A kilencvenes években egyszerre volt a párt legfőbb finanszírozója és szociális pártfogoltja, aki házat kért és kapott is a polgármesteri hivataltól. Később homályosan megfogalmazva, úgy mutatkozik be mint „vállalkozó, ügyintéző és partner” több magáncégnél. Valójában üzletember és kis helyi politikus volt. Azonban ügyes zsonglőr, aki néhány piaci butik álcája mögött a közhivatalát magánpénzek szerzésére használta fel. Kettő még ma is aktuális: az OMV-vel a 2000-es években kötött partnerség, és az államtól elvett, kivágott erdővel kapcsolatos üzlete, a területen azóta felépült a Dedeman áruház Buzăuban.
Visszatérve a forradalmár Ciolacuhoz, a Recorder.ro szerint itt sem állja meg a helyét a miniszterelnök állítása, mely szerint erre hivatkozva soha nem kért juttatásokat. A forradalmár-igazolványa hozott neki egy mezőgazdasági területet, egy üzlethelyiséget a buzăui központi piacon, amelyre aztán felépítette üzletét, és nem egy, hanem két sírhelyet a Hősök temetőjében. Legalábbis a buzăui városháza iratai szerint Marcel Ciolacu hős.

A miniszterelnök nem volt hajlandó tisztázni a Recorder állításait. Kérésüket, hogy rövid interjút adjon személyes és szakmai pályafutásának magyarázatára, Marcel Ciolacu azzal az indokkal utasította vissza, hogy túlságosan zsúfolt a napirendje.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?