Kulturális központ lett a romos malomépületből

Befejeződött Érmihályfalván a modern kulturális központ kialakítása, az átadó ünnepséget a hétvégén tartották meg helyi, megyei és kormányzati képviselők jelenlétében. Az egykori malomépületben színházterem, öltözők, próbatermek, kiállítótér is helyet kapott. A mintegy 6,1 millió lejből létrejött beruházást az RMDSZ-es Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium finanszírozta. Az egykori malom Louise Elisabeth Glück irodalmi Nobel-díjas költő családjáé volt a huszadik század első felében.

Amikor megkezdődött két évvel ezelőtt az összedőlés határán álló egykori Gizella-malom felújítása Érmihályfalván, még azt is számításba vették, hogy a Bihar megyei településről származó és 2020-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Louise Elisabeth Glück nevét kapja a kulturális központ, mivelhogy éppen az ő családjának birtokában volt egykor a malom, amely az Érmellék egyik legfontosabb őrlőhelye volt a huszadik százat elejétől a közepéig.

Fotók forrása: Cseke Attila fejlesztési miniszter Facebook-oldala

Karsai Attilától, Érmihályfalva megbízott polgármesterétől megtudtuk, az RMDSZ választmányában az a határozat született, hogy megtartják a Gizella-malom eredeti nevét és Gizella Kulturális Központ lesz a felújított, átalakított egykori malomépületből. Az elöljáró magyarázata szerint azért döntöttek így, mert az épületet a vidéken mindenki Gizella-malomként ismeri, ezzel a névvel vonult be a köztudatba. Igaz ugyan, hogy a kulturális komplexum nevéről majd a helyi tanácsnak kell döntenie, de az elöljáró szerint az már csak formaság lesz, ugyanis az RMDSZ-es tanácsosoknak megvan a többsége ahhoz, hogy képviseljék a választmány határozatát.

A kulturális központ avatóünnepségét a hétvégén tartották meg Cseke Attila fejlesztési miniszter, a Bihar megyei RMDSZ elnökének a jelenlétében. „A kulturális központ munkálataira a fejlesztési minisztérium biztosította a finanszírozást és a többletfinanszírozást is azért, hogy az épület felújítása után korszerű felszerelés segítse a minőségi kulturális és közösségi események szervezését” – fogalmazott Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a miniszter.

Cseke Attila hozzátette, „a régi, 80 éves művelődési házat helyettesítő felújított kulturális központban előadóterem és öltözők, jegypénztár és ruhatár, kiállítóterem, könyvtár és olvasóterem is van, felszerelve vetítővel, kijelzővel, hangkeverőpulttal, fényekkel és hangberendezéssel”.

Az érmihályfalvi malom a 20. század elejétől a közepéig a környék egyik legjelentősebb őrlőhelye volt, amelyet az alapítója, a Mihályfalván 1900-ban mindössze 29 évesen megtelepedett Glück Benő hozott létre és a feleségéről, Horovitz Gizelláról nevezett el. A Glück család Mihályfalva ortodox zsidó hitközségének megbecsült közössége volt. A második világháborúban a családtagok többségét deportálták, míg néhányan még idejében útnak eredtek és Kanadában, később pedig az Amerikai Egyesült Államokban telepedtek le. A Glück család az államokban új otthonra talált részének egyenes ágú leszármazottja az a Louise Elisabeth Glück, akinek költői munkásságáért 2020-ban odaítélték az irodalmi Nobel-díjat.
A Gizella-malom a kommunista államosítás után indult hanyatlásnak. Az impozáns épületben az államosítást követően raktár, vasöntöde, motortekercselő, galvanizáló és autószerelő műhely is működött. Az állapota az utóbbi harminc évben olyannyira leromlott, hogy már-már életveszélyessé vált, 2012-ben a helyi önkormányzat egy nagyszabású takarítási akció során egy épületrészt le is bontatott, mert fennállt a veszélye, hogy összedől. Ez persze annak is betudható, hogy az őrizetlenül és magányosan álló hatalmas épületből lassanként eltűntek az ajtók, ablakok, majd a téglákat is elkezdték kiszedegetni, emiatt pedig omlásveszély alakult ki.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az ünnepségen azt emelte ki, hogy bízik a mihályfalviakban, akik ezt a hatalmas épületet is meg tudják tölteni élettel.

Amint annak idején a Maszolon megírtuk, az érmelléki kisváros vezetőségének évtizedes problémája volt megtalálni a romos épület felújítására a finanszírozást. A változást 2018 hozta el, amikor Érmihályfalvára látogatott az Országos Befektetési Ügynökség (CNI) igazgatója is, aki bejelentette, hogy a CNI megítélte a Gizella-malom felújításához szükséges támogatást. Az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzése, a részletes tervek elkészítése hosszú hónapokat vett igénybe, a tényleges munkálatok két évvel ezelőtt, 2020 őszén kezdődtek el és mostanra fejeződtek be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?