Szilágyság is képviselteti magát a hétvégi szilvásváradi Nemzeti Vágta döntőjén. A mindössze 18 éves krasznai Kiss Kristóf élete eddigi legnagyobb versenye előtt áll, ezért a helybéliek és a szilágyságiak biztatására, támogatására most nagy szüksége van.

Kristóf már gyermekkorában nagyon szerette az állatokat. Mint mesélte, nagyon sok állata volt, de végül a lovak mellett döntött, bár ebben nagy szerepe volt édesapjának, Kiss Istvánnak, a Táltos lovarda tulajdonosának, aki 2020 tavaszán megvásárolta az első lovat. Kiss István álma 2018-ban kezdődött, amikor megalakult a 15. Mátyás Huszárezred Szilágysági Hagyományőrző csapat, és alapító tagként saját lovakra vágyott.

„A mi kis lovas életünk 2020 tavaszán kezdődött, ami+kor megvásároltuk az első lovunkat, amit egy újabb ló követett. Természetesen a ló iránti szeretet, a lovak iránti vágyakozás megfertőzte az egész családot, és nagyon rövid időn belül megvásároltuk az előző lovunknak a csikóját, és az volt az elképzelés, hogy a nagy fiammal, aki akkor 15 éves volt, majd kijárunk lovagolni. Én a nagy lovon, ő a csikón. Innen indultunk, és mára már 15 ló van a gazdaságban” – mesélte Kiss István. Arra törekedtek, hogy magyar vérvonalú lovat vegyenek, így esett a választás a gidrán fajtájú lóra, amiből már öt van a tulajdonukban. Céljuk a lovas kultúra felélesztése és a lovas sport megismertetése.

Kristóf 2018-ban ült először lóra, egy székelyföldi lovas ünnepen, lovardai találkozón. Mint mondta, számára a ló kikapcsolódást, az elfelejtést jelenti. Ha az állat hátán ül, elfelejti minden gondját, baját. ,,A partiumi vágta volt az első versenyem, ezzel egyből a mély vízbe dobtak, de úgy érzem, hogy megálltam a helyem. Az iskolában nem mondtam el senkinek, mert nem szeretek dicsekedni. Néhányan tudják, hogy nagy versenyre készülök, de nem fogják fel, nincsenek otthon a lovas sportban” – mesélte Kristóf, hozzátéve, a legjobbak közt lenni furcsa érzés, mert még kezdőnek tartja magát, hiszen még csak három éve lovagol.

„Az elővágta sikerét elég jól éltem meg, mert nem volt sok közönség, és nem izgultam, de most, hogy a Nemzeti Vágtára Krasznáról közel 50-en mennek, teher van rajtam, mert szeretnék nekik bizonyítani” – fogalmazott.

A hétvégi versenyre sok alázattal és sok gyakorlással készült, naponta lejárt a lovardába, 20-25 percig lépésben bemelegítette a lovat, aztán ügetésbe, majd vágtába váltott, hogy szoktassa a lovat a kanyarokhoz. Jövőbeli tervei közt versenyek szerepelnek, mert ebben a világban érzi otthon magát, kint a terepen, a szabadságban.

Oktatójával, Pap Norberttel, aki szintén részt vett az elővágtán, idén áprilisban kezdték el a munkát, felkészülést, gyakorlást. „Az elmúlt hónapokban hatalmas fejlődésen ment keresztül Kristóf. Már a Partiumi Vágtára készülve, nagy lendülettel és teljes erőbedobással próbáltuk kihozni a maximumot, és meglett az eredménye. Két lovunk továbbjutott, most bizonyíthatunk a Nemzeti Vágta döntőjén is” – mesélte Pap Norbert, aki hozzátette, sokan nem tudják elképzelni, mekkora bátorság és lovas tudás szükséges ahhoz, hogy egy 50-60-70 km/órával vágtázó lónak a hátán üljenek és teljesítsék a vágta pályát.

„Nagyon sok munka van a háttérben, nagyon sok óra lovaglás, nagyon sok esés, de örülünk, hogy a sok munkánknak meglett a gyümölcse, és Kristóf képviselheti a településünket a Nemzeti Vágtán. Én egy nagyon fényes jövőt látok előtte a lovas sportokban, mert kitartó, komolyan veszi a lovaglást, sokat gyakorol, és úgy gondolom, hogy innen csak felfele vezet az út” – mondta az oktató.

Istvánnak két fia van, Kristóf öccse, Vencel még kisiskolás, de már nyert serleget a lovastábor egyik ügyességi versenyén. Büszkén mutatja, s meséli, ő is szereti a lovakat, és Seriff nevű lován szokott lovagolni. A nagyapa, Kiss Gyula, csak távolról figyeli fia és unokái munkáját, ami több mint hobby. „Krasznának a lovas múltja messzire nyúlik vissza, mert a régi időben is, és még ma is vannak, akik tartanak lovat, de többnyire csak munkálatokra, ezt-azt hordani, erdőre menni” – meséli, és hozzáteszi, ő nem kedveli a lovaglást. Sokszor viccesen mondja, csak akkor ülne lóra, ha az nagyon el van fáradva, és lefekszik aludni. Viszont mindenben támogatja a fiúkat, egy jó szóval, bíztatással, és lélekben velük van mindig.

„Büszke vagyok az unokámra, hogy megnyerte a 3. helyet a Bihari Vágtán, és képviseli Krasznát, Kraszna által egész Szilágy megyét. Hát ez egy nagy szó, mert ilyen még az én életemben nem volt soha, hogy valaki nemzetközi megmérettetésen elvigye a krasznaiak hírét. Kraszna kicsi falu, kicsi közösség, de mégis vagyunk, itt vagyunk, csináljuk, leszünk, ameddig rendelve van” – mondta a nagyapa.

A nagy verseny előtt az apa további alázatosságra hívja fel fia figyelmét. „Ne feledkezzen el az alázatosságról, ne feledkezzen el a gyökereiről. Mindegy, hogy mennyire magasra, vagy alacsonyra repül az ember, mindig tudnia kell, honnan indult, és hova érkezett” – mondta István. Mint mesélte, a lovas sport, egy bonyolult sport, nem tudták, hogy ennyi ága van, de van rá igény. Van kitartó, ügyességi, gyorsasági, díjugrató, díjlovas szakága, és ők most keresik az útjukat. „Picit belekóstolunk ebbe is, abba is, mígnem eldöntjük majd azt, hogy mi is a mi utunk. Egy biztos, hogy most két lóval nekifutunk a szeptember 30-dikai szilvásváradi döntő futamnak, a Nemzeti Vágta döntő futamának, reménykedünk a jó helyezésben, de természetesen tudjuk a határainkat, és tudjuk a korlátainkat. Mi először fogunk versenybe szállni, úgyhogy nekünk ez is egy hatalmas nagy előrelépés, hogy már kijutottunk, és Kraszna közösséget képviselve, büszkén megmutathatjuk, hogy létezünk, vagyunk, és megmaradunk” – fogalmazott az apa, aki azon kívül, hogy csodálja fiát, nagyon félti. „A szülő nyilván mindig félti a gyermekét, főleg mikor szédületes vágtát nyom a pályán. Olyankor alig várom, hogy vége legyen” – tette hozzá.

A teher mindig a vállán van, amíg az utolsó diák a lovon ül. Azt vallja, hogy a ló soha nem dob le, mindig a lovas esik le, a lovas volt elővigyázatlan. Fizikailag nem megerőltető az oktatás, de pszichésen hatalmas teher van rajtuk, mert naponta 10 gyermek is megfordul náluk, és mind kezdő. ,,Itt nincs lovaskultúra, a semmiből próbáljuk feléleszteni ezt az egészet. Azért szeretnek ide járni, mert látják, hogy jó a környezet, jók a lovak, az oktatók, edzők. Szakmailag megpróbálunk a toppon lenni, a fiúk képzésekre járnak. Ez egy folyamatos fejlődés. Mindemellett ennek a helynek kohéziós ereje van. Itt minden este összegyűl 10-20 tizen-huszon éves, mert túl azon, hogy ez a hely lovardaként működik, egy mentsvár vagy egy bázis is” – meséli István. A bázis két év alatt formálódott ki olyannyira, hogy oda mindenki hazajár, és senki nem akar elmenni, ezért táborokat is szerveztek már. „Ha ezt az ember egyszer megkóstolja, nem tudja abbahagyni. Saját lovat vásároltak a barátaim, azokon járnak ide lovagolni. Kezd kialakulni nálunk is a kultúra, az ember áldoz erre, de működik a természetes szelekció is. Akiben nincs alázat, az nem marad, mert a lovak közelében a legfontosabb az alázat, ugyanakkor azt az élményt, amit itt kapnak, a nyugalmat, nem tudják sehol megtalálni” – zárta István.