Kőomlások veszélyeztetik a forgalmat a Déva és Lugos közötti autópályán Marossolymos közelében

Hiába küzdöttek a mérnökök a természet erejével, úgy tűnik, alulmaradtak, ugyanis kőomlások, a megerősített hegyoldal betonelemeinek összerepedezése és kisebb csuszamlások veszélyeztetik a forgalmat a Déva és Lugos közötti autópálya Marossolymos menti szakaszán. A köznyelvben „denevérek dombjának” elnevezett magaslat oldalában húzódó autópályaszakasz mintegy két kilométeres része szorulhat újból javításra. Az útkezelő szerint azonban minden rendben.

Az Adevărul helyszíni beszámolójából kiderül, hogy a hosszas építés után átadott, majd a megnyitását követően szinte azonnal javítgatni kezdett szakaszon ismét jelentős gondok mutatkoznak. Bár 2021-ben megerősítették a domboldalt, a Hunyad megyében található autópályaszakasz mentén a napokban készített felvételek tanúsága szerint vízmosások jelentek meg, emellett jól látható módon a sziklás domboldal is lefelé vette irányt, több helyen kőomlások nyomai figyelhetők meg. A leszakadt szikladarabok nagy részét felfogták ugyan az acéldróthálók, de egyes kődarabok egészen az autópálya aszfaltburkolatáig gurultak. A domboldalon kialakított párkányokat rögzítő beton elemek szintén repedezni kezdtek, több ilyen betonlap alól már leomlott a föld.

A Hunyad megyei Marossolymos (Șoimuș) közelében egyébként már a sztráda építésekor, 2017–2019 között jeleztek kőomlásokat, akkor azonban az építő látszólag megoldott a problémát azzal, hogy egyszerűen leomlasztották, lebontották azokat a részeket, amelyeket nem ítéltek elég stabilnak.

Itt található a köznyelvben csak „denevérek dombjának” nevezett, a Maros folyó mellett magasodó domb, amelynek oldalát jelentős mértékben meg kellett bontani, több millió köbméternyi sziklát bontottak el, hogy megépülhessen az autópálya. A kivitelezést azonban már az is nehezítette, hogy az illető szakaszon található egy kis barlang is, amelyben a törvény által szigorúan védett denevérek laktak, mégpedig hárman. Az építkezést emiatt egy évre leállították, s miután az állatvédők egy esztendőn keresztül figyelték a barlangban élő három denevért, végül úgy döntöttek, „elköltöztetik” őket onnan, hogy folytatódhasson az autópálya-építés, erre 2017-ben került sor. A szakaszt a 2019-es átadást követően 2021-ben ismét megerősítették.

Fotók: Adevărul

A Temesvári Regionális Híd- és Útügyi Igazgatóság azt állítja, az elvégzett megerősítési munkálatok elegendőek, és „az utóbbi időben nem történek újabb omlások”. Ezzel szemben, ami a friss felvételeken jól láthatók, az útkezelő szerint csak a korábbi munkálatok nyomai. Ezzel ellentmond az, hogy a betonelemek vitathatatlanul megrepedeztek és több helyen a betonpárkány alól leomlott a föld. Az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a levegőben öntötték volna ki a betonelemeket, hogy azok aztán ott szabadon lógjanak.

A Déva és Lugos közötti autópálya jelenleg 90 kilométeres hosszúságban használható, egy 9 kilométeres szakasz azonban mindmáig építés alatt áll Holgya (Holdea) és Marzsina (Margina) között, a befejezés határideje 2026.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?