Román érettségi: Nem lehet utólag megjelölni, hogy a diák magyar tagozaton tanult

Kolozs és Bihar megyében sincs már lehetőség arra, hogy utólag megjelöljék a rendszerben, hogy a román érettségit olyan diák írta, aki magyar tagozaton tanult – tudtuk meg kedden Kerekes Adelhaida Kolozs megyei és Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint ismert, káosz uralkodik a román írásbeli érettségi vizsga körül, ugyanis a hiányos és félreértelmezhető utasítás miatt Erdélyben nem minden megyében, sőt nem minden városban vagy osztályteremben jelölték meg a dolgozatokon, hogy magyar tagozaton tanuló diák munkája. Most azok a magyar diákok vannak bajban, akiknek nem jelölték meg a dolgozatát.

Míg Maros, Kovászna, Hargita, Brassó, Szatmár, Fehér és Szilágy megyében megjelölték a dolgozatokat, Kolozs megyében ez egyetlen vizsgaközpontban sem történt meg, Bihar megyében pedig van olyan iskola, mégpedig a margittai vizsgaközpontban, ahol nem jelöltek. Mindez azért történt, mert a nap során arról is ellentmondásos információk láttak napvilágot, hogy milyen utasítás alapján jelölték meg a magyar diákok román dolgozatait a bizottságok tagjai. Kallós Zoltán oktatási államtitkár ugyanis pénteken egy internetes videókonferencián beszélt erről, hétfőn reggel pedig körüzenetben értesítette a vizsgáztató bizottságok elnökeit, hogy tegyenek így, de erről átiratot információink szerint senki sem kapott.

A kép illusztráció | Fotó: Unsplash

Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre kedden elmondta, „minden maradt a régiben, sajnos nem sikerült újra beszkennelni a dolgozatokat”, hogy így megjelölhessék, hogy a diák magyar tagozaton tanult. Kéry Hajnalt, Bihar megye tanfelügyelő-helyettesét is megkérdeztük, úgy fogalmazott: nem sikerült megoldani a problémát. „A főtanfelügyelő a megyei érettségiztető bizottság elnöke, ő kedden azt mondta, hogy amennyiben értesítés érkezik Bukarestből, a minisztériumtól, hogy újra be lehet szkennelni a dolgozatokat, akkor azonnal megteszi, azonban semmi ilyen információt nem közöltek” , mondta, hozzátéve: a teljes vizsgaközpont hibázott, a bizottságok elnökeinek ugyanis kiment az információ, a főtanfelügyelő is üzenetet küldött erről, de ezt sokan nem vették komolyan.

Kallós Zoltán oktatásügyi államtitkár hétfőn a Maszolnak azt nyilatkozta, sehol nincsen módszertani kitétel arra, hogy meg kellett jelölni a dolgozatokat, de már egy ideje dolgoztak azon, hogy ez a lehetőség meglegyen. Arra a kérdésünkre, hogy mi a teendő a Kolozs megyében vagy másutt kialakult helyzetben, ahol nem jelölték meg, hogy a diákok magyar tagozaton tanultak, azt válaszolta, hogy amikor tudomást szerzett a történtekről, felhívta a bizottság elnökét, aki megismételte aggályait és azt, hogy azért nem tartotta be az államtitkártól érkező utasítást, mert nem kapták meg hivatalos átiratban. Kallós Zoltán közölte, ez valóban így van, nem volt erre vonatkozó hivatalos átirat, viszont azt sem írja sehol, hogy tilos lenne a magyar tagozatos diákok dolgozatait az említett módon javítani. Tehát mivel nem tiltott a dolgozatok megjelölése, lehetséges, ám mivel nem kötelező, egyben visszautasítható is.

Az államtitkár elmondta, hogy „a Diszkriminációellenes Tanács erre vonatkozó álláspontjában is az a javaslat szerepel, hogy ott, ahol lehet, és ha lehet, akkor próbálják meg olyan tanárokkal javíttatni a dolgozatokat, akik ismerik ennek a helyzetnek a specifikumát”. Úgyhogy éppen ezért adták meg ezt a lehetőséget. Pénteken tartottak eligazítást, ott is elmondták a megyei elnököknek, hogy ezeket a dolgozatokat szükséges megjelölni ahhoz, hogy a számítógépes rendszer olyan tanárokhoz tudja leosztani, akik ugyanígy vannak a rendszerbe felvéve (a platformra regisztráló tanároknak be kellett jelölniük, hogy magyar tagozaton is tanítanak – szerk. megj.). „Akkor nem szólt senki, hogy ezzel kapcsolatosan bármilyen problémája vagy kérdése lenne. Hétfőn reggel újból elküldtük az emlékeztetőt, hogy figyeljenek oda, abban az esetben, ha van magyar tagozat, akkor azt külön kell átvenni. Most úgy néz ki, hogy Kolozs megyében valamilyen oknál fogva nem akarták ezt megérteni” – hangsúlyozta Kallós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?