Komoly fenntartásai vannak a védelmi miniszternek – nem adná a Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának

Angel Tîlvăr védelmi miniszternek komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy Románia Patriot védelmi rendszert adjon Ukrajnának, jelentette Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette, hogy Klaus Iohannis államfővel még nem tárgyalt erről, a döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) hozzák meg. Illusztráció: Pixabay

„Három államnak van a Patriot légvédelmi rakétarendszere – Lengyelországnak, Romániának és Németországnak. Ismerjük Németország álláspontját. Tusk úr Lengyelország miniszterelnöke. Nálunk az alkotmány szerint a hadsereg legfőbb parancsnoka Klaus Iohannis elnök. Az elnök amerikai látogatása után még nem egyeztettünk. Tárgyaltam a védelmi miniszterrel, aki vonakodik, hogy egy ilyen rendszert Ukrajnának átadjon” – idézi Marcel Ciolacu vasárnap este az Antena 3 televízióban elhangzott nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a döntést a CSAT-ban hozzák meg, a román elnökkel együtt. „Szilárd meggyőződésem, hogy Románia szempontjából a legbölcsebb döntést fogjuk meghozni” – tette hozzá Marcel Ciolacu.

Amint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis államfő nemrég amerikai látogatása során ígéretet tett: kész tárgyalni Patriot légvédelmi rakétarendszer Ukrajnába küldéséről. Az államfő hozzátette, hogy erről a témáról Joe Bidennel is beszélt, és hogy a CSAT-ban kell megvitatniuk a kérdést, hogy megoldást találjanak. Ugyanakkor kijelentette, hogy „elfogadhatatlan, hogy Románia légvédelem nélkül maradjon”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT




Kapcsolódók

Kimaradt?