Kelemen Hunor: A politikának a jövőről kell szólnia, a jövőt pedig a gyerekek jelentik

Nagy a tétje az egymást követő heteken rendezett romániai államfő- és parlamenti választásnak - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje hétfő este a magyarországi M1 aktuális csatornán.

A politikus rámutatott, az elnökválasztás jelentősége, hogy legyen hangja a magyar közösségnek. Saját dolgainkról csak mi beszélünk, más erről nem szólt eddig sem, és nem fog ezután sem - tette hozzá. Az RMDSZ elnöke szerint föl kell mutatni, milyen jövőt akar a magyar közösség szülőföldjén, Erdélyben, Partiumban, Bánságban, Máramarosban.

Fontos, hogy az RMDSZ-nek a választásokat követően erős frakciói legyenek, és lehetőleg a kormányban tudja képviselni a magyar közösség érdekeit - hangsúlyozta, hozzátéve: számtalanszor bebizonyosodott, hogy az RMDSZ a kormányzati eszközöket használva tudja a magyarság érdekeit érvényesíteni, akár a közösségi szimbólumokról, akár az infrastruktúráról, oktatásról, kultúráról van szó.

Kelemen Hunor: Az RMDSZ a kormányzati eszközöket használva tudja a magyarság érdekeit érvényesíteni Fotó: az RMDSZ Facebook oldala

Kelemen Hunor azokkal a várakozásokkal kapcsolatban, hogy kevés esélye van az államfői poszt megszerzésére, úgy fogalmazott, az önfelszámolás, az önfeladás felé vezető út, ha a politikában csak abba fogunk bele, ami biztos sikerül, a többit pedig másra hagyjuk. Ahogy az elmúlt 28 évben, most is az a helyes döntés, ha a magyar közösség elnökjelöltet állít, ellenkező esetben a magyar közösségnek nincs hangja, senki nem szólítja meg, de mindenki akarja a szavazatait - mondta. Az MTI által idézett politikus szerint a román-magyar párbeszédet sem lehet előrevinni jelölt nélkül. A jelenlegi választási kampány is azt mutatja, hogy mindenki az elnökjelöltekre fókuszál, az azt nélkülöző politikai erők elszigetelődve maradnak megyei parlamenti listáikkal - jegyezte meg.

Kelemen Hunor, aki hétfőn a Bihar megyei Margittán, a Horváth János Elméleti Líceum új épületszárnyának alapkőletételén vett részt, elmondta, hogy az intézményt 2011-ben alapították önálló iskolaként, és 2015-ben a felső tagozat számára egy új épületrésszel bővítették. A most épülő szárnyban sportcsarnok, könyvtár, néhány osztályterem és ebédlő kap majd helyet. Hangsúlyozta: az RMDSZ számára kiemelten fontos az oktatási infrastruktúra megteremtése, hogy minden gyerek, aki magyarul akar tanulni, akit a szülei magyarul akarnak taníttatni, annak legyen erre lehetősége a lakóhelyén vagy ahhoz nagyon közel a nulladik osztálytól egészen az érettségiig.

Mint mondta, az ilyen oktatási beruházások azt bizonyítják, hogy az adott településen és annak vonzáskörzetében van elég gyerek ahhoz, hogy bővítsék az iskolát. A politikának a jövőről kell szólnia, a jövőt pedig a gyerekek jelentik - hangsúlyozta a politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?