Bemutatta Kelemen Hunor a “Józan ész” programját (VIDEÓ)

„Az állam a polgárt védje, ne az intézményeket!” – konkrét megoldásokkal mutatta be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és álamfőjelöltje, milyen változásra van szükség Romániában ahhoz, hogy az állam a polgárokat szolgálja, és ne a polgárok szolgálják az államot. A programbemutatóban orvos, pedagógus, gazda és vállalkozó is elmondja, miben hátráltatja őt az állam. Az RMDSZ részletes terve a kelemenhunor.ro oldalon olvasható.

„A józan ész programja az RMDSZ kormányprogramjának gerince: józan megoldásokkal, józan intézkedésekkel, józan működéssel akar rendet teremteni a mostani kapkodásban, ködösítésben és kiszámíthatatlanságban” – mondta el a programbemutatóban Kelemen Hunor.

Öt pontban foglalta össze a Szövetség prioritásait:

  1. Esélyt és támogatást a fiatal családoknak!
  2. Mindent a diákokért!
  3. Megbecsülést az adófizetőknek, erőt a vállalkozóknak!
  4. A betegek érdeke az első!
  5. Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak, tiszteletet a magyaroknak!

Az RMDSZ-nek sikerült kormányon Erdélyt tovább építenie, a magyar ügyeket visszavinnie napirendre, de 2023 tavaszán kiszorították a kormányból és vele együtt a józan észt is – elevenítette fel Kelemen Hunor. „Azóta azt mondják, hogy stabilitás van. De az emberek csak a káoszt és a kapkodást látják. Azt mondják, nő a gazdaság. De mi csak azt érezzük, hogy nő az infláció és a költségvetési hiány. És nő az állam. És minél nagyobb lesz, annál kevesebb tiszteletet kapunk mi, a polgárok. Az állam nem bízik bennünk. Lenéz, megaláz, büntet, szekál. Úgy viselkedik, mintha mi lennénk érte, és nem ő értünk. És még ő csodálkozik, hogy a polgárok nem bíznak benne” – részletezte az államelnökjelölt.

Kelemen Hunor a legsúlyosabb problémák közé a népességfogyást és az elvándorlást teszi. „Hogyha nem lépünk, akkor 2050-re kevesebb mint 15 millió lakosa marad az országnak. És ami még súlyosabb: az idősek, nyugdíjasok lesznek többségben, nem a fiatalok, nem az aktív munkaerő. Ez azt jelenti, hogy az ellátórendszerek összeomlanak” – figyelmeztetett az államelnökjelölt.

Az RMDSZ azt akarja, hogy akik több gyereket vállalnak, kapjanak több kedvezményt, és fizessenek kevesebbet. Például: egy három gyermeket nevelő anya 10% helyett fizessen csak 5% egészségügyi hozzájárulást. A gyereket nevelő nőkön azzal is segíteni kell, hogy munkába állhassanak, és támogatni kell a távmunkát és a rugalmas munkaidő-beosztást, ugyanakkor el kell törölni a részmunkaidővel munkába visszatérő szülők plusz adózását. A jelenlegi kormány által leállított bölcsődeépítési program folytatását prioritásként kezeli az RMDSZ. Emellett jó minőségű és megfizethető lakásokat kell biztosítani a gyereket nevelő családoknak, ezért 2035-ig 100.000 önkormányzati bérlakást kell fölépíteni az országban.

Novák Adelina fiatal endokrinológus a betegeket és gyógyítókat egyaránt érintő problémákról beszél. Szerinte a betegeknek több jár, a fiatal, pályakezdő orvosokat pedig nem becsüli meg az állam, ezért sokan külföldre kényszerülnek. „Ma jobban félünk a kórháztól, mint a betegségtől” – foglalja össze sommásan Kelemen Hunor a hazai egészségüggyel kapcsolatos vélekedéseket. Az RMDSZ programja a beteget teszi a középpontba: a betegek jogait, a betegeknek járó szolgáltatásokat, azok minőségét. Konkrét javaslatuk az elektronikus várólisták bevezetése, amellyel a sorban állásokat csökkenteni és a várakozási időket szabályozni lehet. Kiemelt intézkedés a vidéki családorvosok és a fiatal, pályakezdő orvosok támogatása. Az RMDSZ szerint őket visszavárni kell, nem gáncsolni, valamint meg kell szüntetni a rezidens vizsgát is. 

Vincze Fekete Boglárka a Kolozsvári Református Kollégiumban tanítónő. 11 éve az motiválja, hogy életrevaló gyerekeket neveljen, de ez sokszor mégsem egyszerű feladat, hiszen, mint mondja, a tananyag vaskos, muszáj vele haladni, de mindeközben pedig a gyerekeket sem akarja leterhelni a házi feladatokkal. Az RMDSZ azt akarja, hogy azoknak a diákoknak, akiknek 36-40 órájuk van egy héten, ne kelljen több mint 30 órát az iskolapadban tölteniük. Azt szeretnék, hogy újragondolt tankönyvekkel és a román nyelv oktatásában jelentkező hibák korrigálásával a magyar diákok tanuljanak meg tisztességesen románul. Az RMDSZ kiáll a kétszíntű érettségi mellett is. „Az elmúlt évtizedek megmutatták, hogy nem lehet minden diáktól ugyanazt elvárni. Ezért mi azt tartjuk jó megoldásnak, hogy bevezessük a kétszintű, differenciált érettségit. Ha valaki egyetemre akar menni, akkor támogassuk ebben. Ha viszont szakmát tanul, akkor ezt a támogatást adjuk meg neki” – fejti ki Kelemen Hunor a videóban.

Csáki Attila vállalkozó szerint azokat az akadályokat, amiket az állam gördít a vállalkozások elé, lassan sem leküzdeni, sem átugrani, sem megkerülni nem lehet. „6 milliárd euró. Évente ennyi pénztől esik el az állam, mert nem tudja rendesen beszedni az ÁFÁ-t. Ebből évente 600 kilométernyi autópályát lehetne építeni”– mondta Kelemen Hunor, aki szerint az adókat nem emelni, hanem begyűjteni kell. Az RMDSZ határozottan kiáll az egységes adókulcs mellett, csökkenteni akarja a munka adóját, valamint a részmunkaidőre kirótt többletadót el akarja törölni. Ugyanakkor a kettős mérce ellen is fellépne azzal, hogy az állami intézményeknek is fizetniük kellene késedelmi kamatot, nem csak a vállalkozóknak és adófizetőknek.

A magyar államelnökjelölt a küszöbön álló közigazgatási átszervezés veszélyeire is felhívta a figyelmet Fotó: RMDSZ

Minden nap egy újabb harc, egy újabb küzdelem, és nem a munkájával van a baj: az igazi probléma a rengeteg papírmunka és a bürokrácia. Így hogyan lehet fejlődni?! – teszi fel a kérdést Kis Lehel, magyarfenesi állattartó. A polgár nem postás. Akár ezzel az egy mondattal is összefoglalható az RMDSZ bürokráciacsökkentési elképzelése. Kelemen Hunor szerint nem a polgárnak kellene szaladgálnia a papírokkal a különböző intézmények között, hanem az állam saját magától kell kérje és beszerezze a szükséges igazolásokat. Meg kell szüntetni azokat az intézményeket, amelyek több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak: pl. a kincstárat és a regionális szintű adóhivatalokat. Kevesebb bürokratával több pénz marad a helyi közösségeknek – áll az RMDSZ programjában.

A magyar államelnökjelölt a küszöbön álló közigazgatási átszervezés veszélyeire is felhívja a figyelmet. „Ennek is csak az lesz a vége, mint eddig mindig: nehezebb ügyintézés és helyi szinten a magyarok etnikai arányának a megváltoztatása. Nem hagyjuk, hogy megszüntessék a megyéket, hogy bomlasszák a helyi közösségeket azzal, hogy fejetlenül összevonják a kistelepüléseket” – fogalja össze az RMDSZ álláspontját Kelemen Hunor.

A józan ész programja a magyar közösség sajátos problémáira is kitér. „El kell érnünk, hogy a magyar a román mellett hivatalos nyelv legyen ott, ahol számottevő a magyar közösség. És számon kell kérnünk minden intézményen a nyelvi jogok betartását” – hangsúlyozza Kelemen Hunor. Egy jó tanácsot is ad: azt a sok erőforrást és energiát, amit ma az állami intézmények a magyar szimbólumok ellen bevetnek, inkább a határon túli románok védelmezésére és segítésére kellene fordítaniuk.

„A magyarok számára az a fontos, hogy az őszi választások után megmaradjon az erős parlamenti képviseletünk. Azért kell visszakerülnünk a kormányba, hogy A józan ész programját meg tudjuk valósítani” – foglalta össze a választások tétjét az RMDSZ elnöke, aki a magyar emberek támogatását kéri mindkét szavazáson: a november 24-i elnökválasztáson, valamint a december 1-jei parlamenti választáson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?