Kelemen Hunor a választásokról: történelmi sikert aratott az RMDSZ

Az európai parlamenti választásokon leadott szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál az RMDSZ 566 ezer szavazatot kapott, ami országosan 6,5 százalékot jelent, ez biztos két képviselőt jelent az Európai parlamentben – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az RMDSZ számára ez az utóbbi húsz esztendő legnagyobb nyeresége. 

A 2004 óta eltelt húsz év legnagyobb sikerét érte el az RMDSZ, ami az erdélyi magyar emberek sikere – mondta Kelemen Hunor kolozsvári sajtónyilatkozatában. Az európai parlamenti választásokon leadott szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál az RMDSZ 566 ezer szavazatot számoltak össze, ami a teljes feldolgozottság esetében akár 570 ezerre is felmehet. Ez jelenleg 6,5 százalékos arány és két biztos EP-képviselőt jelent, közölte a szövetségi elnök.

Az önkormányzati választásokon elért eredményről szólva Kelemen Hunor elmondta, az már biztos, hogy az RMDSZ-nek biztosan van 199 polgármestere és további négy olyan jelölt, aki bár függetlenként indult, de az RMDSZ támogatását élvezte.

Az RMDSZ megőrizte mind a négy megye tanácselnöki pozícióját, jelezül Szatmár, Maros, Hargita és Kovászna megyében.

Fotó: RMDSZ

Ezek a számok ugyan mandátumokat, tisztségeket jelent, de le lehet ezt fordítani úgy, hogy ezek mögött emberek állnak, 566 ezer ember, ez egy nagyon erős közösség minden tekintetben, amely azt a reményt éltette, hogy itthon, a szülőföldjén akar jövőt tervezni, és ez a legfontosabb – fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a választóknak, hozzátéve, hogy közöttük vannak olyanok, akik eddig nem az RMDSZ-re szavaztak, ugyanakkor ez az eredmény nem sikerülhetett volna, ha nincsenek az RMDSZ munkatársai a kampánystábokban, akik az elmúlt fél évben jelentősen hozzájárultak a munkához.

„A mi közösségünk megértette az európai parlamenti választásoknak a tétjét, ez azt jelenti, hogy azt, amit mi mondtunk, nyitottan fogadták, nagyon világos üzenetet küldött ez a közösség Brüsszelnek és Bukarestnek is, ez pedig az, hogy erős, önálló közösség vagyunk, erős képviseletünk és hangunk lesz az országban és Brüsszelben is” – mondta Kelemen Hunor.

Az utóbbi 20 év legnagyobb győzelmét érte el az RMDSZ - Kelemen Hunor nyilatkozata Kolozsváron

Az európai parlamenti választásokon leadott szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál az RMDSZ 566 ezer szavazatot kapott, ami országosan 6,5 százalékot jelent, ez biztos két képviselőt jelent az Európai parlamentben – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Közzétette: Maszol.ro – 2024. június 10., hétfő

A választók ugyanakkor értékelték azt a munkát is, amit az RMDSZ az önkormányzatokban végzett. „Kaptunk egy óriási felhatalmazást, egy nagy megerősítést a mi közösség részéről, és ilyenkor a köszönet után azt kell mondanunk, hogy meg kell hálálnunk és rá fogunk szolgálni erre a bizalomra munkával” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Közölte, vannak olyan települések, ahogy az RMDSZ kétharmadot, sőt akár háromnegyedet is szerzett a helyi képviselőtestületekben, de olyan is van, ahol kizárólag RMDSZ-es képviselők kerültek be a testületekbe. „Ezt a megerősítést látva azt kértem, nem maradt már hátra, mint a közösség szolgálatába állni és dolgozni” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke kiemelte, Székelyudvarhelyen soha ekkora győzelmet még nem aratott az RMDSZ, ahol Szakács-Paál István „nagyon nagy fölénnyel” nyerte a polgármesterválasztást, de az önkormányzatban is háromnegyedes többséget szerzett az RMSZ. Szatmárnémetiben és Szatmár megyében úgyszintén jó eredmény született, továbbá Marosvásárhelyen és Maros megye esetében is ismertek már a számok, mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, nagy előnnyel sikerült győzni Szászrégenben, illetve sikerült visszaszerezni a Bihar megyei Margittát.

Több szórványtelepülésen sikerült jó eredményt elérni és visszajutni a helyi tanácsokba. Brassó megyében 7 százalékkal visszajutottak a megyei tanácsba, Besztercében pedig mind a megyei, mind a helyi tanácsba bejutottak, Máramarosba négy év után visszajutottak a megyei tanácsba és megtartották azokat a településeket, Koltót és Hosszúmezőt, amelyeket eddig is vezettek. Nagybányán, ha minden jól megy, akkor meglesz a harmadik tanácsosi mandátum is, Máramarosszigeten pedig egyről kettőre növelték a tanácsosok számát – sorolta a szövetségi elnök. Vajdahunyadon ugyancsak visszajutottak a tanácsba két képviselővel, Déván eggyel növelték a képviselők számát, Szeben megyében pedig négy év után Medgyesen, Vízaknán és Balázstelkén is sikerült bekerülni a döntéshozó testületbe. Kolozs megyében Aranyosgyéresen sikerült bejutniuk a helyi tanácsba, Temesváron pedig koalícióban bejutottak a városi képviselőtestületbe.

Kelemen Hunor külön kiemelte a Bákó megyei eredményeket, emlékeztetve, hogy Gyimesbükkön előbb négy évvel megnyerték az önkormányzati választást, most pedig a többséget is megszerezték a gyimesbükki tanácsban. A legkeletibb településen, ahol magyarok élnek, Gajcsányán megnyerték most a választást, ami nagyon jó eredménynek számít, közölte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?