Kábelrengeteg Bukarest felett: tizenévesek forradalmasították az internet-hozzáférést
A kommunista rendszer bukása után felszabaduló kapcsolatteremtési vágy és a legtöbb ember számára megfizethetetlen internet-hozzáférés különös technológiai forradalmat indított el Romániában. Fővárosi fiatalok lakótelepről lakótelepre terjeszkedő, alulról szerveződő hálózatokat építettek ki, és ezzel olyan digitális fejlődés alapjait vetették meg, amelynek hatása ma is érezhető.
Kábeleket húztak a bukaresti háztetők között, éjszakánként utakat zártak le, a rendőrök elől bujkáltak, és ha másképp nem ment, egy krumplihoz kötve dobták át a vezetéket a szomszédos épületre. Románia gyors internetének alapjait nem nagyvállalatok fektették le, hanem leleményes fiatalok a főváros lakótelepein - számolt be a BBC egy ismeretterjesztő anyagában. Az 1990-es évek végén, alig egy évtizeddel a kommunista rendszer bukása után, néhány bukaresti tinédzser ugyanazzal töltötte a szabadidejét, mint sok kortársa: számítógépes játékokkal játszott. Mivel azonban az internet még ritkaságnak számított, a közös játékhoz egy helyre kellett vinniük a számítógépeiket. Eric Băleanu, aki ma egy kisebb bukaresti internetszolgáltatót vezet, arra emlékszik, hogy barátai rendszeresen az ő lakásába cipelték át a súlyos és méretes gépeiket, majd helyben hálózatba kötötték őket. „Volt olyan, hogy tízen gyűltünk össze tíz számítógéppel, és ott volt még az én két gépem is. Hálózatban játszottunk, és remekül szórakoztunk.”
A számítógépek állandó hurcolása azonban hamar terhessé vált, ezért a fiatalok egyszerűbb megoldást kerestek: kábeleket húztak a különböző emeleteken lévő lakások között. Az így létrehozott kezdetleges hálózat még távolról sem működött megbízhatóan. Egy rossz mozdulat vagy a vezeték áthelyezése is elég volt ahhoz, hogy órákra megszakadjon a kapcsolat. Băleanu szerint gyakran előfordult, hogy valamelyik barátjuk így szólt a többieknek: „Bocsánat, anyám éppen takarít, ezért körülbelül egy órára elmegy a kapcsolat, de utána visszajön.”
Ezek a rendszeres fennakadások világossá tették, hogy tartósabb és átgondoltabb hálózatra van szükségük. A korabeli Romániában ugyanakkor kevés szabály korlátozta a kezdeményezéseiket. A diktatúra bukását követő felszabadultság olyan közeget teremtett, amelyben a találékonyság, a vállalkozó kedv és a szabályozatlanság sajátos módon fonódott össze. „Az emberek azt csinálták, amihez kedvük volt” – idézte fel Băleanu. „A szabadság szinte egyik pillanatról a másikra tört felszínre, de némi káoszt is hozott magával, mert úgy éreztük, bármit megtehetünk.”
A kommunikáció és a szabadság iránti vágy
Nicolae Ceaușescu diktatúrájának 1989-es bukása előtt Románia lakosságának jelentős része szinte teljesen el volt zárva a nyugati világtól. Külföldre csak kevesen utazhattak, a más országokban élőkkel fenntartott kapcsolatokat pedig a hatalom gyanakvással figyelte. A szigorúan ellenőrzött sajtó nem a szabad tájékozódást szolgálta, hanem elsősorban az állam által jóváhagyott nézeteket közvetítette. Băleanu szerint az évtizedeken át tartó elszigeteltség a kommunista rendszer bukása után elemi erejű igényt teremtett a kapcsolatteremtésre és a szabad véleménynyilvánításra. Az emberek látni és érteni akarták a külvilágot, beszélgetni szerettek volna egymással, az internet pedig korábban elképzelhetetlen lehetőséget kínált minderre. A hozzáférés ugyan már törvényes és technikailag is lehetséges volt, az inflációval küzdő országban azonban egy átlagos család aligha tudta megfizetni. Egyetlen internet-előfizetés havonta 200–300 dollárba is kerülhetett, ezért a szolgáltatás még hosszú ideig kevesek kiváltsága maradt.
A fiatalok erre a problémára egyszerű, de leleményes megoldást találtak: közösen fizettek elő egy internetkapcsolatra, majd kábeleken keresztül több lakás között osztották meg a hozzáférést és annak költségeit. Băleanu visszaemlékezése szerint így idővel fejenként körülbelül hat dollárra sikerült leszorítaniuk a havi díjat. Ahogy egyre többen csatlakoztak, Bukarest házai között valóságos kábelrengeteg alakult ki. Roxana Ardelean, ugyanazon társaság egyik tagja úgy emlékszik, hogy a villanyoszlopokra csavart, házfalakon és tetőkön átvezetett kábelek pókhálóként fonták körbe a lakótelepeket, és egész háztömböket kapcsoltak össze. A rögtönzött hálózat azonban nem csupán az internetet juttatta el az otthonokba. Közösséget is teremtett azok között, akik építették és használták. „Olyanok voltunk, mint egy család, egy gyerekekből álló kis törzs. Összetartottunk, és közösen osztoztunk az internetkapcsolaton” – idézte fel Ardelean.
Kapcsolódó
A fiatalok híre szinte ugyanolyan gyorsan terjedt a bukaresti lakótelepeken, mint az általuk kiépített hálózat. Miközben a háztetőkről lefelé haladva átfúrták a falakat, kábeleket vezettek végig a lépcsőházakon, és sorra kapcsolták be a lakásokat, egyre több érdeklődő kereste meg őket. Laurențiu Simion, aki maga is részt vett a hálózat építésében, arra emlékszik, hogy munka közben gyakran szólították meg a lakók a lépcsőházban: „Maguk szerelik az internetet? Mi is szeretnénk csatlakozni. Az 55-ös lakásban lakunk.” Egy-egy ilyen találkozás után gyorsan gyarapodott az előfizetők száma, és előfordult, hogy mire véget ért a nap, már csaknem az egész háztömböt bekapcsolták a hálózatba. Az épületek gondnokai és közös képviselői eleinte többnyire értetlenül figyelték a munkát. Nemigen tudták, mi az internet, és azt kérdezgették, mi szükség lehet rá, ha a házban már van kábeltévé.
A lakók azonban sok esetben a fiatalok mellé álltak, és meggyőzték az épület vezetőit arról, hogy olyan szolgáltatást építenek ki, amelyre a közösségnek valóban szüksége van. Ha mégsem kaptak engedélyt a falak átfúrására, más útvonalat kerestek, és például az ablakokon keresztül vezették be a kábeleket a lakásokba.
Egyetlen épület behálózása viszonylag egyszerű feladat volt, az egymástól távolabb fekvő lakótömbök összekötése azonban már jóval több találékonyságot és nem kevés vakmerőséget követelt. A hálózatépítők olykor az éjszaka közepén állították le néhány percre a forgalmat, hogy átvezethessék a kábeleket az úttest fölött. Az egyik ház tetejéről leeresztették a vezetéket, a másikról pedig egy kötelet engedtek le. A kettőt az út fölött összekötötték, majd a kábel szabad végét felhúzták a szemközti épület tetejére. Ez a módszer azonban nem mindenhol működött. Ahol a villamosok felsővezetékei elzárták az utat, a fiataloknak új megoldást kellett kitalálniuk. Ekkor vált a hálózatépítés egyik legkülönösebb eszközévé a krumpli.
Kapcsolódó
A villamosvezetékek fölött nem lehetett egyszerűen áthúzni a kábeleket, ezért a fiatalok szokatlan, de annál ötletesebb megoldáshoz folyamodtak. Roxana Ardelean visszaemlékezése szerint csavarhúzóval lyukat fúrtak egy krumpliba, átvezették rajta és rögzítették hozzá a kábelt, majd megpróbálták átdobni az egészet a szomszédos épület tetejére. A krumplis módszerre csak addig volt szükségük, amíg kezdetleges eszközökkel, szűkös anyagi lehetőségek között dolgoztak. Amikor a hálózat növekedésével már több bevételhez jutottak, megfelelő felszerelést vásároltak, és felhagytak ezzel a rögtönzött megoldással. Ardelean ma már maga sem érti, hogyan vállalkozhattak annak idején ilyen veszélyes mutatványokra. A kábelek kihúzásához gyakran a tetők szélén kellett végighaladniuk, miközben alattuk többemeletnyi mélység tátongott.
Más országokban az efféle engedély nélküli hálózatépítés alighanem egyértelműen törvénysértőnek számított volna. A 2000-es évek elején azonban a romániai szabályozás még nem követte a technológiai fejlődés ütemét. Az első kisebb szolgáltatók ezért olyan jogi környezetben dolgoztak, amelyben sokszor azt sem lehetett pontosan megállapítani, mi számít megengedettnek. A rendőrök időnként megállították és igazoltatták a fiatalokat, a szabályokat azonban nem mindenhol és nem mindig ugyanúgy alkalmazták. Băleanu szerint tevékenységük valahol a törvényes és a törvénytelen működés határán helyezkedett el. A rendőrségi ellenőrzéseket egyszerű időzítéssel próbálták elkerülni. Băleanu felidézte, hogy amikor a rendőrök meglátták őket a villanyoszlopokon kábeleket húzni, rendszerint elkérték az engedélyeiket. Ha semmilyen dokumentumot nem tudtak felmutatni, többnyire hazaküldték őket.
Kapcsolódó
Az olcsó internet iránti kereslet gyors növekedése néhány év alatt egész iparágat teremtett. 2006-ra már több mint 1400 kisebb hálózat működött Bukarestben, a kezdeti együttműködés helyét pedig mindinkább átvette a kiélezett verseny. A rivális szolgáltatók olykor egymás kábeleit is elvágták, miközben a nagyobb vállalatok sorra vásárolták fel a kisebb szereplőket. Ezek a cégek kezdetben maguk is kevés szabályt követve, sokszor éppen olyan rendezetlenül húzták ki vezetékeiket, mint a lakótelepi szolgáltatók.
Románia 2007-es európai uniós csatlakozása új korszakot nyitott az ágazatban. A szigorúbb előírások értelmében el kellett távolítani az utcák fölött és a házak között húzódó légkábeleket, az új vezetékeket pedig a föld alatt kellett elhelyezni. Băleanu szerint a városkép és a biztonság szempontjából szükséges intézkedésről volt szó, a föld alatti infrastruktúra kiépítése azonban akkora költséget rótt a szolgáltatókra, hogy a kisebb vállalkozások többsége képtelen volt talpon maradni. A piaci átrendeződést Băleanu és Simion vállalkozása is túlélte.
A lakótelepi hálózatok jelentősége azonban messze túlmutat az egykori szolgáltatók sorsán. Simion szerint ezek a kezdeményezések teremtették meg azt a műszaki és társadalmi közeget, amelyben Románia az elsők között térhetett át a nagy sebességű, optikai szálas internetre. A gyors és viszonylag olcsó hozzáférés nemcsak a lakosság internethasználatát alakította át, hanem az ország későbbi technológiai fejlődéséhez is hozzájárult. Úgy véli, a bukaresti háztetőkön és villanyoszlopokon átvezetett, kezdetleges kábelhálózatok alapozták meg azt a virágzó informatikai ágazatot, amelyről Románia ma már külföldön is ismert.
CSAK SAJÁT
