Jogérvényesítés: magyar helységnévtáblákat helyeztek ki 22 Arad megyei településen

Arad megye 11 közigazgatási egységében, összesen 22 település határában kerültek – vegy ezekben a napokban kerülnek – ki magyar helységnévtáblák.

A megyei önkormányzati képviselőtestület két RMDSZ-es tagjának – Péró Tamás és Bölöni György – kezdeményezésére a megyei önkormányzat „levette a terhet” a helyi hatóságok válláról, a közigazgatási törvény ugyanis a községi és városi adminisztrációra bízza ezeknek a nemzetiség nyelvű feliratoknak az elkészíttetését.

A magyar tanácsosok indítványára a megyeháza költségén helyezték ki a táblákat a megyei rangú utak mentén, azokban a helységekben, amelyekben a magyarok számaránya eléri vagy meghaladja a húsz százalékot. „Egyes településeken csak fel kellett újítani ezeket a táblákat, másutt viszont a helyi önkormányzat 10 vagy 15 éves mulasztását pótoltuk most” – mondta Péró Tamás tanácsos, az Arad megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke.

Péró részletezte: ha egy községben a teljes lakosság 20 százalékát teszi ki egy nemzeti közösség (esetünkben a magyarok aránya), akkor a közigazgatásilag a községközponthoz tartozó valamennyi településen ki kell helyezni a kisebbség nyelvén a település nevét, ha azonban csak egyik helységben érik el ezt a küszöbértéket, csak abban kötelező a többnyelvűség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint nem titkolt céljuk volt, hogy most, a népszámlálás ideje alatt sikerüljön „átvinni” a kezdeményezést a megyei tanácson, remélve, hogy bizonyos közösségekben erősíti a magyarságtudatot ezáltal. Továbbá abban is bíznak, hogyha a népszámlálás végeztével kiderül, hogy egy-egy településen 20 százalék alá esik a magyarok aránya, a helyi önkormányzatok lesznek annyira „megértők”, hogy meghagyják a magyar feliratokat – a törvény ugyanis nem tiltja a küszöbérték alatt sem a többnyelvűséget.

Péró Tamás nem tart a magyar helységnévtáblák negatív fogadtatásától. „Ahol eddig és volt, és esetleg csak újra cseréltük, ott ez nem újdonság. Bízom benne, hogy ott sem lesz gond, ahol eddig nem volt magyar felirat, mert Arad megyére nem jellemzők ezek a helységnévtáblák elleni támadások” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?