„Jó dolgok is történnek” – Így áll a temesvári kórházprojekt
Jó dolgok is történnek Romániában, nem csak tragédiák – mutatott rá csütörtökön Nicușor Dan, amikor az egészségügyi világnap alkalmával Temesváron járt, ahol a megyei sürgősségi kórház súlyos égési sérülteket ellátó központhoz látogatott el.
Az államfő fontosnak tartja, hogy három év alatt felépült a kórház, és mint azt az alkalomból Dragoș Pîslaru, az uniós projektekért felelős miniszter is hangsúlyozta: a hazai fejlesztések jelentős része az uniós támogatásoknak köszönhetően. Meglátása, hogy bár vannak viták Európa irányáról, hibákat is elkövettek, de mérlegeléskor nem szabad elfelejteni a szubvenciókat sem.

Újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett: a Világbank támogatásával három égési központ épül az országban. A temesvári már 95 százalékban elkészült, de jól halad Marosvásárhelyen is az építkezés, ahol a kivitelezés nagyjából 80 százalékánál tartanak. Bukarestben vannak elmaradva, ott megközelítőleg 50 százaléknál tartanak a munkálatokkal.
Az eseményen Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter stratégiai fontosságúnak nevezte a temesvári beruházást, amely a rendszerváltás óta épült első égési sérültek kezelésére szakosodott központ Romániában. A News.ro beszámolója szerint az építkezést már befejezték, az egészségügyi minisztérium most vásárolja a felszereléseket és tesztelik a működést, hogy hamarosan megnyithassák.
A 66 millió eurós beruházás részeként a súlyos égési osztályon 12 ágy lesz, 6 ágyat tartanak fenn a közepesen súlyos és a kritikus állapoton már túlesett betegeknek, ugyanakkor 58 ágy lesz a sürgősségi osztályon, öt a mikrosebészeti és a rekonstruktív sebészeti beavatkozásokhoz, az intenzív terápiás osztályon 27 ágy lesz, továbbá 25 műtő, helikopterleszálló és egyéb kiegészítő helyiségek is helyet kapnak az új ötemeletes épületben, amit egy folyosóval kötnek össze a régi struktúrákkal.
CSAK SAJÁT


