Ismét napirenden a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának kérdése

A 2024–2025-ös tanévtől a Bolyai Farkas Gimnázium átszervezésével szeretnék létrehozni a Római Katolikus Gimnáziumot Marosvásárhelyen. Erről szavazott csütörtöki tanácsülésén a helyi önkormányzat.

Frunda Csenge, a városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője szerint most már nincsen semmi jogi akadálya az iskola újraalapításának, viszont látják azt, hogy ha a katolikus iskoláról van szó, az emberek félnek meghozni bizonyos döntéseket.

„Tulajdonképpen ez az első lépés az újraalapításban, hiszen a tanügyi törvény értelmében ezt meg kellett tenni annak érdekében, hogy egy új tanügyi intézmény megalakulhasson”– nyilatkozta a sajtónak Frunda Csenge.

II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium | Fotó: Benedek Huszár Botond

Több jogi kifogás is elhangzott a csütörtöki tanácsülésen. „Még a gyűlés előtt 15 kérdést intéztem a jogi igazgatóság és a jegyző felé, amelyben kértem, hogy bizonyos jogi kérdéseimet válaszolják meg. Elsősorban azt kifogásolták, hogy ennek az újraalapítási szándéknak a kifejezése még nem időszerű” – mondta. Hozzátette, emellett azt nehezményezték, hogy a tanfelügyelőség kedvezőtlen választ adott mind az RMDSZ, mind a Római Katolikus Egyház kérésére.

„Azt is elmagyaráztam, hogy a tavaly elfogadott tanácshatározat, ami az idei évben újraindítandó iskolára vonatkozott, és amit megtámadott a prefektus, abban voltak némi jogos kifogások, például az, hogy nem volt közvitán a tanácshatározat, illetve az, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatótanácsának nem volt döntése az iskola szétválasztására, átszervezésére vonatkozóan. Ezeket megválaszoltuk: a tegnap elfogadott tanácshatározat 45 napig volt közvitán, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatótanácsa döntést hozott az átszervezésre vonatkozóan” – mondta Frunda Csenge.

Kiemelte, az elfogadott határozatot leközölték az ARACIS felé is, akik azzal foglalkoznak, hogy első lépésben engedélyezzék a Római Katolikus Iskola újraalapítását, emellett a határozatot elküldték a tanfelügyelőségre is.

„Ahhoz, hogy az átszervezés megtörténjen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak el kellett döntenie azt, hogy az osztályokat – amelyek a Római Katolikus Iskolából átkerültek az intézménybe – kiveszi-e, hogy egy átszervezéssel alakítsák meg a Római Katolikus Elméleti Líceumot” – magyarázta Frunda Csenge

Fotó: Kiss Gábor

Hozzátette: úgy gondoljuk, hogy jelenleg nincsen jogi kifogás az újraalapításra. Ezt a tanácshatározatot úgy fogadtuk el, hogy jogilag az teljes mértékben megállja a helyét. A jelenlegi helyzetre mindenképpen megoldást kell találni, hiszen nagyon sok diákot, szülőt érint a kérdés”.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem hagyta jóvá a Maros megyei tanfelügyelőség, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megszüntetése után a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működjön tovább Marosvásárhelyen.

Honnan indult az ügy és miképpen jutott idáig?

Mint ismert, átmeneti lépésként a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működtetnék a jövő tanévtől a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot, amíg a tanintézet bejegyzési folyamatát folytatni nem tudják. Ez teremtené meg a törvényes keretet arra, hogy amíg nem sikerül folytatni az iskola bejegyzési folyamatát, a Bolyai gimnázium alegységeként működjenek. „Ami azt jelenti, hogy nincs jogi személyisége, de van önálló entitása, külön tud beiskolázni”.

Az iskola bejegyzési folyamatát azért kellett tavaly augusztus végén immár harmadik alkalommal újraindítani, mert a román legfelsőbb bíróság 2022. május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületeiben folytatta a működését, és kezdte el szeptember elején az új tanévet, de ehhez a Bolyai Farkas Gimnázium biztosította számára a jogi keretet.

A 2014 óta működő iskolát azért kellett 2018-ban miniszteri rendelettel újra létrehozni, mert korábbi létrehozásában a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen. Az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státuszának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke biztosította a magyar miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.

A tanintézet azért szálka a román nacionalista szervezetek szemében, mert bár megpróbálták megakadályozni, a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte az egykor államosított marosvásárhelyi iskola épületeit. A katolikus gimnázium egykori főépületében ma Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolája, az Unirea Főgimnázium működik. Az elitiskola szülői és tanári közössége attól tart, hogy ha újraalakul a katolikus iskola, egy idő után igényt fog tartani egykori épületeire.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?