Ismét hajózhatóvá vált a Bega-csatorna

A románszentmihályi (Sânmihaiul Român) zsilip múlt hét végi átadásával ismét hajózhatóvá vált a Temesvárt a Tiszával összekötő Bega-csatorna – jelentették a Temes megyei helyi portálok.

A tömegközlekedési vállalat kishajója a Begán, Temesváron | Fotó: AgerpresA Románia és Szerbia közötti határ menti együttműködési program keretében 14 millió euróból újították fel a Vajdaságban a felsőittebei (Srpski Itebej) és a begafői (Klek) zsilipet, a Bánságban pedig a románszentmihályit. Emellett kikotorták a csatorna medrét, és megvásárolták a folyamatos karbantartáshoz szükséges kotróhajókat. Az Európai Unió 11 millió euróval támogatta a Bánsági Vízmedence Vízügyi Igazgatósága (ABAB) által koordinált projektet, a fennmaradó részt helyi forrásokból fedezték. A támogatás felét Szerbiában, másik felét Romániában használták fel.

Az elvégzett munkálatok eredményeként Temesvár ismét kikötővárossá alakulhat. A hétvégi átadáson elhangzott, a vízi szállítás újraindítása érdekében 2023 végéig a két ország határátkelőhelyet nyit a Bega/csatorna mellett, amelyen a Bega töltésére épített kerékpárúton haladók is átléphetik majd a határt.

A Bánságban a 18. század elején berendezkedő osztrák adminisztráció 1732-ben tette hajózhatóvá a Bega-csatornát. A 19. században duzzasztógátakkal és zsilipekkel érték el, hogy nagyobb hajók is eljuthattak Temesvárra. A hajózható Bega-csatorna alapozta meg Temesvár és a Bánság gazdasági felemelkedését. Az itt megtermelt gabonát, később pedig a Temesváron gyártott ipari termékeket is vízi úton szállították el. Hajón érkeztek Temesvárra a városban épült gyárak berendezései és 1857-ben az épülő Szeged–Temesvár vasútvonal első gőzmozdonyai is.

A begai hajózást a trianoni határok lehetetlenítették el. A Románia és Jugoszlávia közötti hajóforgalom 1958-ban állt le végképp. A Moszkvából irányított Jugoszlávia-ellenes kampány idején ráccsal zárták el a Bega medrét, hogy még búvárok se juthassanak át a folyón egyik országból a másikba. A csatorna romániai szakaszán az 1960-as évekig közlekedtek hajók.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?