FRISSÍTVE – Ismét magyar közösségi tulajdonba került a temesvári Magyar Ház

FRISSÍTVE: Aláírták az adásvételi szerződést a temesvári TimPress lapkiadó részvénytársaság és a temesvári Várbástya Egyesület vezetői csütörtökön, így a magyar civil szervezet tulajdonába került a bánsági magyarság számára szimbolikus jelentőségű belvárosi épület.

A Magyar Ház | Fotó: hetiujszo.roA magyar állam támogatásával megvásárolt ingatlanért hárommillió eurót, azaz 1,1 milliárd forintot fizettek a vásárlók – nyilatkozta a Maszolnak Kása Zsolt, a Várbástya Egyesület alelnöke. Az egyesület a – tetőtérrel együtt – négyszintes épületet, a mögötte lévő nyomdát és irodákat, valamint a hozzá tartozó telket vásárolta meg. A pénz az adásvétel és a felújítási költségeit is fedezi – tette hozzá Kása Zsolt.

A trianoni határmódosítások után a bánsági magyarok adományaiból 1930-ban épített, a román kommunista diktatúrában államosított, és az 1989-es rendszerváltás után is „román kézen” maradt Magyar Ház eredeti célját fogja betölteni, vagyis az alapítók akarata szerint „a magyar kultúra váraként” szolgál majd.

A rendszerváltás után a magyar érdekvédelmi szervezet megpróbálta visszaszerezni az épületet a restitúciós törvények alapján, de csak annyi „engedményt” sikerült elérni, a Heti Új Szót kiadó Reflex kft. használhatta  magas bérleti díj és közüzemi számlák ellenében – az első emeletet mindaddig, amíg a magyar hetilapot megjelentetik (a Várbástya Egyesület egyébként a magyar újságot kiadó társaságot is megvásárolta, de azt nem a magyar állami támogatásból).

A temesvári Várbástya Egyesület egy 2016-ban bejegyzett szervezet, mely által az alapítók egy széleskörű összefogásnak kívánnak jogi keretet is biztosítani a Temesváron működő magyar civil, egyházi, oktatási és politikai intézmények között. Fő tevékenysége a Temesvári Magyar Napok megszervezése, de civil alapot is működtett, mely révén több tucat projekthez nyújtott kisebb-nagyobb támogatást különböző magyar civil szervezeteknek; az egyesület elnöke Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja.

Kása Zsolt szerint a magyar politikai pártok és civil szervezet kapnak majd helyet az épületben, továbbra is ott működik majd a Heti Új Szó szerkesztősége, és rendezvénytermet is kialakítanak majd benne. A TimPress rt. nyomdája még két hónapig működik az épületben, de a Renașterea bănățeană című román nyelvű Temes megyei napilap szerkesztősége már a közeljövőben elköltözik a Magyar Házból – tette hozzá Kása Zsolt. 

Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke a mintegy 1800 négyzetméteres hasznos felületű irodaépület megvásárlása kapcsán az MTI-nek elmondta: „Az épület visszaszerzése az egész erdélyi magyarság számára azt üzeni, hogy hinni és küzdeni kell, és az álmok megvalósulnak.”

Azt is megjegyezte, hogy az épület fenntarthatósága érdekében nagy valószínűséggel egyes termeket továbbra is gazdasági társaságoknak adnak bérbe üzleti alapon. Tamás Péter hozzátette: a szerződést három évi alkudozás és egyezkedés végén sikerült aláírni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A megyeházával szemközt álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, melynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. Az épületet az erre a célra alapított Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztették. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, de csak 1967-ben államosította az épületet, amikor a belső udvarra új épületszárnyat emeltek. Az épületet az 1990-es évek elején a megyei román napilap kiadója, a TimPress szerezte meg.

Az MTI felidézte: a temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak az elmúlt évtizedekben a Magyar Ház visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették. Előbb az államosítást rögzítő 1967-es telekkönyvi bejegyzést próbálták töröltetni, majd amikor a bíróság elutasította az érdekeltségüket, az egykori téglajegyeket őrző temesvári magyarok leszármazottai újraalakították a Magyar Ház Rt.-t, és az alapítói okiratba beleírták, hogy a régi jogutódjának tekintik a céget. Az újraalakult Magyar Ház Rt. jogi küzdelme sem bizonyult azonban sikeresnek.

A Magyar Házat 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel juttatta vissza a magyar közösségnek a román kormány, de az épület akkor már a többségében magántőkével működő TimPress tulajdonában volt, ezért a cég bírósági úton töröltette az épületet a visszaadandó ingatlanok listájáról. A cég többször is sikertelenül próbálta kilakoltatni az épületből az ott maradt utolsó magyar intézményeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?