Ősbemutatóval kezdi az évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Ősbemutatóval kezdi az évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amely Adrian Sitaru többszörösen díjazott román film- és színházi rendező forgatókönyve nyomán és az ő rendezői irányításával viszi színre Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott című produkciót – közölte szerdán a teátrum.

A vasárnap este 7 órakor kezdődő bemutatót a hatályos járványügyi intézkedések miatt online közvetítés formájában tartják meg.

Adrian Sitarut a román filmes új hullám sikeres alkotói közé sorolják. Több díjazott alkotást is rendezett, mint például a Hullámok (Valuri), a Legjobb szándék, a Domestic. 2018-ban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezte meg az Illegitim című előadást, amelyben először hívta segítségül a virtuális valóság technológiáját.

A temesvári előadás szereplői egy asztal körül ülve vitáznak az emberi lét legalapvetőbb erkölcsi kérdéseiről, arról, hogy létezhet-e erkölcsileg igazolható bűntény, hőssé válik-e a gyilkos, ha a kontextus igazolja tetteit; egy állat élete kevesebb értékkel bír-e, mint egy emberé. Mindezek mellett Sitaru szövege arra is rávilágít, milyen mértékben befolyásolja a gyerekkorban elsajátított nyelv és az ember által – tudatosan vagy öntudatlanul – használt szavak mindenki egyéni valóságát, az emberi fantáziát és racionalitást.

AZ EMBER, AKI NEM TUDOTT MÁST MONDANI, CSAK AMIT OLVASOTT Fordította Szabó Andor Rendező: Adrian Sitaru Forgatókönyv:...

Közzétette: Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – 2020. december 14., hétfő

A cselekmény nem csak színpadi előadásként, de felvételként is követhető lesz a színpad fölé függesztett képernyőn. A technika kiemeli, milyen mértékben befolyásolhatja a valóság, beleértve egy műalkotás észlelésének módját a többféle nézőpont. Ez a fajta technikai újítás egy másfajta hozzáférést tesz lehetővé egyes szereplők világához és egyéni nézőpontjához.

Az előadás online bemutatója iránt érdeklődők az artistic@tm-t.ro e-mail címen kérhetnek hozzáférést a közvetítéshez.

Kapcsolódók

Kimaradt?