Iskolaigazgatói versenyvizsga: lanyhul a vezetői kedv – Nem vonzó a magyar iskolák irányítása?
Az iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségek betöltését célzó versenyvizsga első, kompetenciákat felmérő próbáját október 13-án, kedden tartották meg. Bár egyes székelyföldi és erdélyi megyékben kiemelkedően magas volt az átmenési arány, országos szinten a jelentkezők egy része kiesett a szűkös időkeret miatt. Ráadásul több magyar többségű megyében már az első forduló előtt sem volt elegendő jelentkező a meghirdetett vezetői tisztségekre. Oktatási államtitkár, főtanfelügyelő, szakszervezeti vezető és gyakorló intézményvezető fejtette ki véleményét a rendszer mélyebb problémáiról.
Az Oktatási Minisztérium adatai szerint az országos átlagban elért 69 százalékos sikerességi arányt jelentősen felülmúlta Kovászna, Szilágy és Kolozs megye: mindhárom régióban 80 százalék felett teljesítettek a pedagógusok.
A megmérettetésre országszerte 6684 jelölt jelent meg, akik közül 4615-en értek el legalább 6-os osztályzatot, így ők folytathatják a küzdelmet a mintegy 7600 igazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségért. Ugyanakkor az egyórás tesztet követően 2069 tanár azonnal kiesett a versenyből. Az elért pontszámok átlaga 6,45.
A vizsga stílusa és a megszabott időkeret azonban vitákat váltott ki. A teszt elsősorban nem a gyakorlati iskolavezetési képességeket, hanem a szabályzatok figyelmes olvasását, a százalékszámítást és a logikai következtetéseket mérte fel. Feladatonként átlagosan mindössze három perc állt a jelöltek rendelkezésére, ami komoly időkényszert teremtett, különösen a teszt végén található, összetettebb feladványoknál.
A részvételi adatok rávilágítottak arra, hogy a tanári pályán lévők körében egyre kevésbé vonzó az intézményvezetés. Országszerte 16 megyében már a teszt megírása előtt kevesebb jelölt volt, mint ahány tisztséget meghirdettek. A leglátványosabb hiányt Hargita megyében regisztrálták, ahol az állások mindössze 39 százalékára jelentkeztek. Kovászna megyében 42%, Tulcea megyében 49%, Giurgiu megyében 60%, Krassó-Szörényben 68%, Temes megyében pedig 69% jelentkezett.
A vizsga követelményei és a szoros időkeret
Kallós Zoltán, a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára szerint az alacsony jelentkezési kedv és a tételek nehézségi foka két különálló kérdés.
„Az a tény, hogy kevesen jelentkeznek a versenyvizsgára, nem jelenti azt, hogy olyan egyszerű tételeket kell összeállítani, hogy mindenkinek sikerüljön. A kettő nem függ össze” – hangsúlyozta az államtitkár.
Elismerte ugyanakkor, hogy a vizsgázók által tapasztalt időkényszer valós gondot jelentett: „Valós probléma az volt, arra panaszkodnak, hogy kevés idő állt rendelkezésre, húsz kérdésre kellett egy óra alatt válaszolni. Hosszú volt a szöveg, vizsgastressz alatt kellett megoldaniuk.”
.jpg)
Kallós Zoltán rámutatott: egy iskolaigazgatónak a mindennapokban is törvényekkel, rendeletekkel kell dolgoznia, összefüggéseket kell keresnie, ezért a szövegértési és logikai feladatok indokoltak.
Alacsony jelentkezési kedv a magyar iskolákban
Noha a visszajelzések szerint az iskolaigazgatói fizetések kevéssé vonzók, Kallós Zoltán úgy véli, nem pusztán az anyagi szempontok döntik el, hogy valaki vállalja-e az intézmény vezetését. Ennek ellenére a magyar tannyelvű iskolák adatai elgondolkodtatók.
„Mellbevágó és elszomorító, hogy a magyar oktatási intézmények vezetésére kevés jelentkező volt. Hargita és Kovászna megyében, de ha a magyar iskolákat tekintjük, Szatmár megyében is kevesen jelentkeztek a versenyvizsgára. Ezen el kell gondolkodni” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Kallós Zoltán kiemelte, hogy az erdélyi magyar oktatási hálózat megtartása összetett feladat: „Igaz, hogy nem egyszerű elvezetni egy oktatási intézményt, de más szinten is nehéz helytállni, biztosítani, hogy az oktatási intézmények fennmaradjanak. A törvényes keret megvan arra, hogy ezek az iskolák megmaradjanak kisebb létszámmal, létszám alatti osztályokkal. Helyi szinten is tartani kell a frontot. Ez egy összetett probléma, a közeljövőben körül kell járjuk, meg kell értsük, miért jelentkeznek kevesen.”
Jogszabályi háttér és a vezetői folytonosság
A jelenlegi szabályozás kapcsán az államtitkár tisztázta, hogy az intézmények vezetés nélkül maradása nem fenyeget, ugyanis a korábbi megszorítások már nincsenek érvényben.
„Tíz évvel ezelőtt volt a módszertanban, hogy ha nem iratkozott be a kinevezett igazgató a vizsgára, vagy ha nem vizsgázott sikeresen, nem nevezhették ki újból, de most nincs ez a kikötés. Marad továbbra is a lehetőség, hogy ugyanazokat az igazgatókat hagyják az oktatási intézmény élén, akik eddig is voltak” – tájékoztatott.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy jogi és szakmai szempontból nem mindegy, hogy valaki ideiglenes megbízással, vagy a versenyvizsga által biztosított, négyéves szerződéses mandátummal áll az iskola élén.
Az iskolai autonómia és a rendszer korlátai
Kallós Zoltán szerint a vezetői tisztség vonzerejének növeléséhez elengedhetetlen lenne az intézményi autonómia szélesítése, amit a jelenlegi centralizált keretek erősen behatárolnak.
„A mandátum stabilitásának akkor lenne értelme, ha nagyobb autonómiát tudnánk biztosítani az iskolaigazgatóknak, az intézményvezetőknek, hiszen a jelenlegi rendszer eléggé behatárolja a lehetőségeiket. A humánerőforrás biztosítása során meg van kötve a kezük, hiszen van egy országos szintű, minden megyében megszervezett versenyvizsga, az ott elért jegyek alapján választhatnak a meghirdetett állások közül, az igazgatónak kevés a beleszólása” – magyarázta.

Rámutatott arra is, hogy a rendszer átalakítása komoly érdekellentéteket vált ki. Elsősorban azok szeretnének változtatni a jelenlegi kereteken, akik még nem kinevezett (címzetes) tanárok. A véglegesített pedagógusok ritkán mondanának le a meglévő védettségükről és privilégiumaikról a rendszer megújítása érdekében.
„Túl a pedagógusok bérezésén – 2024-ben a sztrájk után emelkedtek a bérek, akkor elégedettek voltak, de a tavaly nyári intézkedésekkel megnőtt az óratartási kötelezettség, és csökkent az óradíj – a stabilitás, amit a címzetesség megszerzése nyújt, vonzó lehet a pályakezdőknek. Hiszen, ha megszűnik az állása, kap egy másikat egy másik iskolában. Az igazgató szempontjából viszont ez nem feltétlenül jó. Egy nagyobb fokú autonómia jót tenne, és ösztönzőleg hatna, hogy többen jelentkezzenek a vezetői tisztségre” – érvelt az államtitkár.
Globális pedagógushiány és a vizsgázók megbecsülése
Kallós Zoltán hangsúlyozta, hogy a reformok kidolgozásánál a nemzetközi folyamatokat is figyelembe kell venni. „Folyamatosan konzultálunk, de nehezen körvonalazódik egy olyan rendszer, amely nem nyirbálja meg a pedagógusok jelenlegi jogait. Ez pedig olyan körülmények között zajlik, hogy világszerte és az OECD-országokban markáns pedagógushiány jelentkezik a különböző szakterületeken, elsősorban a tudományok – fizika, kémia, informatika, matematika terén” – nyomatékosította.
Zárásként az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik vállalták a megmérettetést és feliratkoztak a vizsgára: „Köszönöm azoknak, akik vállalták ezt a megmérettetést, jelentkeztek és megjelentek a vizsgán. Ugyanolyan értékesek az oktatási rendszer számára, függetlenül attól, hogy elérték vagy sem a szükséges pontszámot.”
A felelősség nagy, az elismerés és a bér kevés
Kiss Imre, Kovászna megyei főtanfelügyelő büszke a megyéje pedagógusainak teljesítményére, hiszen Kovászna megye az első helyen végzett a sikerességi rátát tekintve. A megjelent 39 jelöltből 32-en értek el 6-os feletti osztályzatot, ami több mint 82 százalékos átmenési arányt jelent.

„Ugyanazt a tételt kapták, és közel húsz százalékponttal magasabb az átmenési arány, mint Bukarestben. Nehezebben jelentkeztek, de akik feliratkoztak, kiválóan teljesítettek a kompetenciavizsgán” – mutatott rá a főtanfelügyelő.
Kiss Imre szerint az alacsony jelentkezési kedv mögött a hatalmas felelősség és a túlzott adminisztratív terhek állnak, amelyek nincsenek arányban az igazgatói bérrel.
„Nagy a felelősség, a bér nem egyenesen arányos azzal, amit elvárnak egy igazgatótól, rengeteg adminisztratív teher, feladat, ami gyakran nem köthető az iskolához, például a szociális problémák, az alulfinanszírozottság. Ettől sokan idegenkednek. Akik vállalják, nem azért teszik, mert pénz szempontjából megéri, hanem mert vállalják a felelősséget, akarnak tenni a közösségért” – közölte a főtanfelügyelő.
Molnár Zoltán, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Maros megyei szervezetének vezetője szintén megerősítette, hogy az erdélyi magyar közösségben jelentősen megcsappant a vezetői tisztségek iránti érdeklődés. Míg a déli megyékben a jelentkezési arány meghaladta a 150 százalékot, addig a székelyföldi régiókban a 40 százalékot sem érte el.
„Nemcsak az iskolákra igaz ez, az erdélyi magyar társadalomban megcsappant a vállalkozói kedv. Még annyian sem jelentkeztek, ahány tisztség van, így nem alakulhat ki a konkurencia. A magyaroknak kétszer annyit kell tudniuk – van egy ilyen vélekedés. Minden szinten jobban kellett volna biztatni, támogatni a pedagógusokat, hogy vállalják a vezetői tisztséget” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.
Molnár Zoltán hozzátette: az igazgatói bér alig haladja meg egy pályája végén járó tanár fizetését, miközben a feladatkör szinte kizárólag bürokratikus kötelezettségekre szorítkozik.
Ráadásul kevés figyelem irányul azokra a kistelepülési és hátrányos helyzetű iskolákra, ahol az igazi sikert az jelenti, ha a gyerekeket sikerül bent tartani az oktatásban, nem pedig a versenyeredmények felmutatása.
Méltatlan körülmények és elkalibrált feladatsorok
A megmérettetés megítéléséről és a pedagógusok önbecsüléséről éles kritikát fogalmazott meg Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A korábban már három sikeres igazgatói vizsgát teljesítő intézményvezető közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kifejtette: a jelenlegi vizsgarendszer több szempontból is elfogadhatatlan és megalázó a résztvevők számára.
Vörös Alpár álláspontja szerint a két hónapig tartó, négyrészes vizsgafolyamat teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy a jelölteknek a mindennapi iskolavezetői és tanári teendőiket is el kell látniuk a felkészülés mellett. Sérelmezte azt is, hogy miközben az igazgatóktól folyamatos vizsgázást várnak el, a tanfelügyelők számára 2017 óta nem írtak ki kiértékelőt.
„Az eredmények is azt mutatják, hogy a minisztérium részéről a tételek nem voltak megfelelően kalibrálva, az adott célközönséghez beállítva. Nem lehet ugyanazt a mérőeszközt alkalmazni egy óvodai igazgatóval szemben, egy kis vidéki iskolánál és egy városi elit gimnázium esetében” – írta bejegyzésében a kolozsvári igazgató.
Rámutatott arra is, hogy a sikeresnek mondott megyékben a kiesések után drasztikusan csökkent a versenyben maradt jelöltek száma: Hargita megyében 41 jelölt maradt a 181 állásra, Kovásznában 33 jelölt 109 tisztségre, Szilágyban 80 jelölt 125 állásra, míg Kolozs megyében 204 jelölt küzd a 280 meghirdetett helyért.
„Együttérzek azon kollégákkal, akik hosszú éveken keresztül odaadóan vezették intézményeiket, és most elbuktak amiatt, mert nehézkesen megfogalmazott, bonyolult logikai feladatokkal szembesültek. Milyen csorbát ejt ez a vizsga a résztvevők önbecsülésében? Miből nyer majd további motivációt valaki a munkájához? Lehet-e eredményes az oktatás motiválatlan vezetőkkel?” – tette fel a kérdést Vörös Alpár.
A versenyvizsga folyamata nem áll meg az első szűrőnél. A továbbjutott jelöltek október 20-án írásbeli vizsgát tesznek törvénykezésből és menedzsmentből, majd október 21. és november 4. között a vizsgabizottságok az intézményvezetői és intézkedési terveket értékelik. Az interjúkat november 12. és 27. között tartják meg, a végleges eredményeket 2026. december 9-én hirdetik ki.
CSAK SAJÁT


