Iohannis: Románia további lépéseket tesz az elrettentő és védelmi pozíció megerősítésére a keleti szárnyon

Az Ukrajna elleni orosz agresszió alapjaiban megrengette Európa, a transzatlanti térség és a világ biztonsági helyzetét, amire a nemzetközi közösség „egységes és gyors” választ adott – jelentette ki vasárnap Klaus Ioahnnis államfő.

Az elnök Nicolae Ciucă kormányfővel és Florence Parly francia védelmi miniszterrel közösen ellátogatott a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra. Beszédeik előtt egyperces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők a március 2-i légi balesetekben elhunyt nyolc román katonára.

Az államfő beszédében leszögezte, az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió alapjaiban megrengette Európa, a transzatlanti térség és a világ biztonságát. A nemzetközi közösség válaszlépése egységes volt és gyors: egyrészt azonnali intézkedéseket hoztak a „rendkívül brutális agressziónak” kitett ukrán polgárok megsegítésére, másrészt kemény szankciókkal sújtották Oroszországot és Fehéroroszországot – magyarázta.

Az elnök méltatta a hatóságok, a civil társadalom és a versenyszféra hozzájárulását a menekülthullám kezeléséhez, és beszélt arról is, hogy az Ukrajnának szánt nemzetközi humanitárius segélyeket begyűjtő és továbbszállító logisztikai központot létesítenek Romániában.

Iohannis kiemelte, mindeközben felgyorsultak a NATO keleti szárnyának megerősítését szolgáló intézkedések. Románia további lépéseket tesz az elrettentő és védelmi pozíció megerősítésére a keleti szárnyon, különösen a Fekete-tenger térségében, további szövetséges csapatok áthelyezésével és a romániai harccsoport megalakításával.Fotó: presidency.ro

Az államfő arról is említést tett, hogy Románia a bruttó hazai termék 2,5 százalékára emeli a védelmi kiadásokat a jelenlegi 2 százalékról. Az elnök hangsúlyozta, a szövetséges katonák romániai jelenléte „a kohézió és az egység legkonkrétabb kifejeződése”.

„Az a tény, hogy önök itt vannak, még nagyobb bizalommal tölti el a romániaiakat, hogy az elkövetkező időszak fejleményeitől függetlenül Románia olyan biztonsági és védelmi garanciákkal rendelkezik, mint még soha a történelem során” – fogalmazott Iohannis a külföldi katonák előtt mondott beszédében.

Március 1-jén 235 francia katona érkezett a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra Vincent Minguet ezredes vezetésével, csatlakozva ahhoz a 40 társukhoz, akik korábban érkeztek az országba. A NATO-tagállamok vezetőinek február 27-i döntése nyomán Franciaország összesen 500, Belgium 300 katonával járul hozzá a keleti szárny megerősítéséhez.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?