Nicolae Ciucă: Romániának 51 millió lej kiadása volt az ukrajnai orosz agresszió kezdetétől

Románia összesen 51 millió lejt költött el az ukrajnai orosz agresszió kezdetétől – közölte a szombati kormányülést követően a miniszterelnök.

Nicolae Ciucă rámutatott, jövő héten az illetékes brüsszeli hatóságok elé terjesztik a kiadásokat összesítő dokumentumokat, és elkezdődhet a költségek megtérítése.

A kormányfő beszámolt arról is, hogy a kabinet megszabta az ukrajnai menekültek fejenkénti ellátási költségét. Ezt az állam által biztosított szálláshelyeken elhelyezett menekültek esetében napi 50 lejben, a más szálláshelyeken elhelyezett menekültek esetében 100 lejben állapították meg. Erre a célra első körben mintegy 208 millió lejt utalnak ki a kormány tartalékalapjából – tette hozzá.

Fotó: Agerpres

Emellett tárgyaltak arról is, hogy a Moldovai Köztársaság illetékes hatóságaival közösen kialakítanak egy humanitárius zöldfolyosót a Moldován keresztül Romániába tartó menekültek utazásának megkönnyítése érdekében.

Nicolae Ciucă elmondta még, hogy pénteken megbízta az országos vészhelyzeti bizottságot (CNSU), kezdje meg az előkészületeket az Ukrajnának szánt nemzetközi humanitárius segélyeket begyűjtő és továbbszállító romániai logisztikai központ létrehozása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?